BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Következmények nélkül

Az ORTT nem kötelezhető az Advenióval kötött műsorszolgáltatási szerződés felmondására. A Fővárosi Bíróság ezt a megjegyzést fűzte tegnapi – elsőfokú, nem jogerős – ítéletéhez, amelyben kimondta: a médiahatóság tavaly novemberi döntése, amelynek értelmében az addig a Danubius által használt országos rádiófrekvencia az Advenióhoz került, jogsértő.
2010.01.06., szerda 05:00

Mielőtt elmerengenénk e félmondat mélyebb jelentésén, társadalmi üzenetén és következményein, dióhéjban mutassuk be a hátteret. A két országos rádiófrekvencia „hogyan továbbja” már 2008 végén, egy évvel a hullámsáv-koncessziók „kifutása” előtt heves indulatokat gerjesztett. Nem véletlenül: a frekvenciák akkori birtokosai – a Sláger és a Danubius – megkérdőjelezhető módszerrel (értsd: a politikát segítségül híva) próbáltak hosszabbítást elérni. Kísérletük kudarccal végződött ugyan, ám a példa ragadósnak bizonyult: a hosszas nyűglődés után végül szeptemberben kiírt pályázatot végig a politikai mutyi szellője lengte körül.

Csodálkozni mindezen persze naivitás lenne – Magyarországon élünk, no. Ám az már felvet bizonyos kérdéseket, hogy egy bírósági ítélet miért nem elég ahhoz, hogy helyreálljon a korábbi status quo.

Miként az is, hogy a bíróság, amely valahol maga is áldozat, miért jelenti maga ki, hogy nincs eszköze ítélete végrehajtatásához. Rendben van, csak az első fokon járunk, ám nem valószínű, hogy egy későbbi jogerős ítélet nyomán a jogszerűtlennek ítélt ORTT-döntések kedvezményezettjei kipenderülnének frekvenciájukból.

Tavaly ősszel uralta ugyan a rádiók témája a hazai közbeszédet, ám a jogi utócsatározások már nem érik el a társadalom ingerküszöbét, ez tény. Arról ugyanakkor nem szabad megfeledkezni, hogy egy-egy ilyen ügy desztillátuma előbb-utóbb mégiscsak lecsorog az emberekhez. És az üzenetet mindenki érti: van, aki egyenlőbb a többieknél. Ha én csalok, leültetnek, ha a politikusok ügyeskednek, hajuk szála sem görbül. És az emberekben tovább erősödik az érzés, hogy ez egy következmények nélküli ország.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.