Az Orbán-kormány és a piaci elemzők: mézeshetek

Értékelésük szerint a biztos háttér jó esélyt ad arra, hogy az új kormány végre nekilásson azoknak a reformoknak, amelyeket évtizedek óta halogatott a magyar politikai elit. Első pillantásra tehát beigazolódni látszik az a forgatókönyv, amelyet a győztes párt gazdaságpolitikusai jósoltak: a kormányváltás ténye önmagában elég a bizalom „visszaszerzéséhez”, a kockázati prémiumok csökkentéséhez.

Tény, hogy a piaci hangulatot legalább akkora részben érzelmek vezérlik, mint maguk a fundamentumok. Márpedig egy erőskezű kormány, amelynek munkáját nem nehezíti a társadalom megosztottsága és az ellenzék obstrukciója sem, megnyugtatóan hat a befektetőkre. Különösen, ha azt látják, hogy a győztes betartja az európai normákat, és nem kényszerül együttműködésre a szélsőségesekkel.

Magyarország kétségkívül nagy lehetőségek kapujában áll, de az öröm pillanatain túl nem árt megőrizni a józanságot. A piaci elemzők most igyekeznek azt kiolvasni a jövőből, amire ők vágynak (wishful thinking). Az új kormánynak például megbocsátanák azt, amit a réginek nem: a magasabb deficitet. Ebben szerintük még az IMF és az EU is partner lenne, ha cserébe elkezdődnének a szerkezeti átalakítások. Pedig az utóbbiakról – leszámítva a karcsúbb önkormányzati rendszert – nyilvánosan még nem esett szó. Úgy tűnik azonban, ez most senkit nem zavar. Sőt, már az sem, ha a leendő kormányfő offshore lovagnak nevezi a jegybank jelenlegi elnökét.

A tömegpszichózis kétélű fegyver. Ha pozitív, alkotó energiákat szabadít fel, ha áldozatvállalásra sarkall, akkor régóta húzódó feladatokat sikerülhet megoldani. Ha viszont a vágyak nem igazolódnak be, a csalódás pusztító hatású lehet. A többség most az első változatban bízik.