Meztelen a király - az orvosszakma nem csak a vészharangot kongatja

Nem vagyok megnyugtatva. Nem mintha eddig elhittem volna, hogy ebben az országban bárki egyenlő eséllyel jut bármihez is, de azért amikor maga a sürgősségi társaság elnöke is úgy fogalmaz, hogy az élethez kell egy kis szerencse, az elég ijesztő.

Mert nyilvánvaló, hogy nem valamiféle kiégettségből fakadó cinizmus szól belőle, egyszerűen reálisan látja és láttatja a helyzetet. Nem színez, nem beszél mellé, mert nem azok közé tartozik, akik látják ugyan a király nyilvánvalóan pucér fenekét, mégsem merik kimondani, hogy meztelen. Lehet persze pánikkeltőnek nevezni, ez a lényegen nem változtat.

Ráadásul ő, illetve az általa képviselt szakma, ahogyan például az orvoselvándorlás kapcsán a rezidensek, nem csak a vészharangot kongatják, hanem konkrét javaslatokkal bombázzák évek óta a minisztériumokat, államtitkárságokat. Mindhiába – legalábbis eddig, mert azzal, hogy az új államtitkár, Zombor Gábor az elsők között hívta meg a sürgősségi szakmát egy tájékozódó megbeszélésre, legalább felcsillant a józan ész reménysugara.

Nagy szükség is lenne erre azok után, hogy a helyi és országos potentátok évekig az uniós pénzekből felavatott kórházi osztályokkal, mentőállomásokkal igyekeztek elfedni az ellátórendszer és ezen belül a sürgősség egyre nyilvánvalóbb működésképtelenségét. Vagy azzal, hogy folyamatosan módosítgatják például a mentőautók életkorára és a sürgősségi osztályok felszereltségére vonatkozó jogszabályokat, „gombhoz a kabátot” alapon. Vagyis a feltételeket igazítják a lehetőségekhez ahelyett, hogy a valós szakmai minimumokhoz igazítanák a struktúrát, mert ez jelentené a biztonságos betegellátást.

A sürgősségi ellátásban az első órát, amelyben gyakorlatilag eldől a páciens sorsa, aranyórának nevezik. De nevezhetnénk az igazság órájának is, ami azok számára is eljön, akik most biztosak benne, hogy nem csak a focihoz vagy a pedagógiához, de a sürgősségi ellátás szervezéséhez is ők értenek a legjobban.