Sokan hánytorgatják fel ugyanakkor, hogy Berlin a francia óhajnak engedve elállt a korábban éppen saját maga által szorgalmazott automatikus szankcionálástól. A francia etatizmus ismét elérte célját, amikor Berlin támogatásával sikerült megőriznie a tagállamok döntő szerepét annak megítélésében, melyik euróövezeti tag költekezik felelőtlenül, és melyik nem. Vagyis éppen az az elem maradhatott meg többé-kevésbé politikai döntésnek, amelyiknek a legkevésbé lett volna szabad a költségvetési fegyelem szempontjából.
Úgy tűnik, Berlin számára ez a motívum nem képezi a korábbi egységcsomag részét, legalábbis a múlt héten folytatott normandiai Merkel–Sarkozy-tárgyalások óta nem.
Joggal merül fel azonban a kérdés, hogy Berlin mennyire gondolta át ezt a húzást. Az kevéssé valószínű, hogy igaznak bizonyul Viviane Reding igazságügyi biztos gúnyos felvetése, vagyis hogy a németek és a franciák elfelejtették volna, menynyi energiába kerül egy szerződésmódosítás az EU-ban. Feltehetőleg a berlini diplomácia pedig tisztában van vele, hiába nagy Franciaország, ehhez önmagában kevés a támogatása.
Lehet, hogy a német politikai vezetés egyszerűen bízik a két ország együttes zsarolási potenciáljában, vagy tud valamit, amit mások még nem…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.