BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
önkormányzati képviselő

Nem kell ennyi "ingyenélő" helyi politikus

Nem véletlen, hogy amikor Orbán Viktor tavaly fogadta a párt parlamenti képviselőjelöltjeit, az egyik legfontosabb kérdése az volt, egyetértenek-e az önkormányzati képviselők számának radikális csökkentésével.
2010.04.21., szerda 05:00

Hiszen akkor már várható volt, hogy a Fidesz nagyarányú győzelmet arat az országgyűlési voksoláson, így ő dönthet ebben a kérdésben. Másfelől pedig sejthető volt az is, hogy ez év őszén a településeken, megyékben is jelentős fölénybe kerülnek. Márpedig úgy tűnik, az önkormányzati választásokig csak a falu- és városatyák megfelezése látszik reális lehetőségnek, a rendszer alapos átalakítására ugyanis évekre van szükség.

Ám amilyen népszerű lenne ez a lépés a közvélemény szemében – az az általános vélekedés, hogy nem kell ennyi „ingyenélő” helyi politikus –, akkora érdeksérelemmel járna a végeken. Hiszen a kopogtatócédulázó, szórólapozó, plakátragasztó, standoló emberek – na persze az elkötelezettség, a „politikai szerelem” mellett – azért is hajlandók erre a gyakran meglehetősen lélekölő munkára, mert azt remélik, önkormányzati képviselői pozícióval jutalmazzák áldozatos munkájukat. S azoknak a szemében, akik most hoppon maradnak, a következő aláírás- és ajánlószelvény-gyűjtés során sokkal kisebb lesz a lelkesedés lángja.
Bár tény, nincs szükség ennyi képviselőre, de az önkormányzati rendszernek nem az a legnagyobb gondja, hogy pár milliárd forint elmegy az ő tiszteletdíjukra. Sokkal inkább az, hogy a húsz évvel ezelőtti felállítása óta nem sikerült alapjaiban megreformálni. Holott azóta nagyot fordult a világ, többek között megváltozott az állam és az önkormányzatok viszonya, módosult a településszerkezet, a lakosság eloszlása, új közszolgáltatási feladatok keletkeztek, régiek váltak elavulttá, tagja lettünk az Európai Uniónak, ahonnan ezermilliárdok érkeznek.
Innen szép nyerni.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.