BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
multik

Az itt dolgozó multik örök fájdalma

Itt a pénz beszél – mondhatták volna tegnap a Magyar Európai Üzleti Tanács éves jelentésének bemutatóján.
2010.07.16., péntek 05:00

Ezt így nem mondták, csak két adattal nyomatékosítottak: e szervezet tagvállalatai Magyarországon 1700 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhetnek el, s majdnem 18 ezer főt foglalkoztatnak. Ezek akkora számok, melyekre nálunk nagyobb gazdaságokban is odafigyel a kormány.

Nálunk is így van: az aktuális kormány képviselője mindig hangsúlyozza, milyen fontosak a fórum vállalatai – nem mellesleg nagy multik itteni cégei – és a véleményük, aztán vagy változik valami, vagy nem. Inkább nem, vagy alig – mondhatná a felületes szemlélő az immár 12. alkalommal elkészülő jelentések főbb megállapításait egymás mellé téve. Az itt dolgozó multik „örök fájdalma” a korrupció, ami nemhogy nem csökken, de még nő is. Kiszámíthatóságot, átláthatóságot, hosszú távra szóló jövőképet akar mindenki. Olyan gazdaságot álmodnak a multik (is), ahol felértékelődik az együttműködés, ahol a nagyok és a kicsik egyaránt egy jól működő, hatékony gazdaság nélkülözhetetlen részei, ahol a teljesítmény számít, nem pedig az egyéb kapcsolatok.

Ez így rendben is lenne, ugye? Ebben össztársadalmi egyetértés van. Mégis, itt, Magyarországon nehezen mennek előre a dolgok. A politika ígér, kormányok jönnek és mennek, teljes vezetőgárdák cserélődnek le, a problémák azonban itt maradnak. Halmozódnak. Egyet megoldanak, lesz belőle másik. Még nagyobb. Stratégiák, programok készülnek – most újra a korrupció ellen –, aztán a stratégák szándékát keresztülhúzza az élet – most például egy olyan törvénymódosítás formájában, mely szerint a köztulajdonú cégek adatai nem lesznek közérdekűek, tehát ha úgy akarják, eltitkolhatják. Úgy akarják majd.
Aztán jövőre újabb éves jelentés készül. Benne hangsúlyosan az „örök fájdalom”, a korrupció. És ez így megy tovább. Meddig is?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.