Szkülla és Kharübdisz
Akárcsak a görög mítoszban, itt is az a helyzet, hogy minél jobban próbálnak távolodni az egyik rémtől, annál közelebb kerülnek a másikhoz.
Miről is van szó? A 2007-ben kezdődött pénzügyi válságon a világ nagy jegybankjai úgy próbáltak úrrá lenni, hogy jó néhány különböző csatornán elképesztő mértékű extra likviditást zúdítottak a piacokra. Ez nem is volt eredménytelen, mára megszűnt a pénzszűke, a piacok sok tekintetben normalizálódtak. Sőt, talán túlságosan is sikeresek voltak az akciók: egyre többen tartanak attól, hogy újra olyan buborékok alakulnak ki (esetleg már ki is alakultak) egyes eszközök árazását illetően, amilyenek kipukkanása bő két éve a válságot elindította.
Nyilvánvaló tehát, hogy az extra pénzek eltüntetésére szükség lesz. A kérdés „csak” az, hogy mikor, milyen ütemezésben, hogyan. Ha túl korán, túl gyorsan szivattyúzzák ki a jegybankok az extra likviditást, azzal visszalökhetik az éppen csak éledező reálgazdaságot a recesszióba. Ha viszont túl későn, túl lassan történik meg a visszarendeződés, akkor olyannyira túlértékeltté válhatnak egyes pénzpiaci eszközök (például a részvények), ami szinte beléjük kódol egy újabb válságot.
Az időzítés optimalizálásáért sokat tehetnének a kormányzatok, ha mielőbb megkezdenék a költségvetések rendbetételét. Régi igazság, hogy (normális időkben) minél felelősebb a fiskális politika, annál lazább lehet a monetáris és fordítva. Az elmúlt egy-másfél évben ez egyáltalán nem érvényesült (igaz, nem is éltünk normális időket). De ez sokáig nem maradhat így.
