BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
per bank

Leginkább hozzánk akart jönni a magyar Tesco dán vezére

„Mindig szerettem a kihívásokat, ezért vagyok itt, Magyarországon is” – mondja Per Bank, a Tesco-Global Áruházak Zrt. tavaly ősszel kinevezett vezérigazgatója.
2010.05.17., hétfő 05:00

 A dán üzletember nem az a típus, aki már a munkába álláskor eldöntötte, hogy 35 éves korára egy nagy cég vezérigazgatója akar lenni. „Mindig is tettem a dolgom, a lehető legjobban, és ha jött egy nagy kihívással járó, számomra vonzó felkérés, akkor nem haboztam sokat, elvállaltam. Ilyen döntési helyzet volt a Tesco megbízása is másfél évvel ezelőtt. Akkor azonban még nem tudtam pontosan, hogy Magyarországról lesz szó, ugyanis szóba jött még Csehország, Törökország és Szlovákia is” – teszi hozzá. A családi kívánságlista első helyén egyértelműen Magyarország szerepelt. Fontos volt a gyerekek számára az iskolai lehetőség, az ország időjárása, és maga a Tesco pozíciója is sokat számított. „A felkérés előtt hat-hét évvel egy nagy európai beszállítói konferencián vettem részt Budapesten, még az előző munkahelyemről. Nagyon megtetszett nekünk, a feleségemmel szerettünk volna ide jönni” – mondja.

Vezetőként azt a feladatot kapta, hogy folytassa a Tesco 16 éve elkezdett sikertörténetét Magyarországon. Bank tisztában van vele, hogy ezt a vásárlók még magasabb szintű kiszolgálásával, a jó ár-érték arány fenntartásával és a kisebb alapterületű üzletek további nyitásával tudják elérni. Az elmúlt hónapokban a kollégái megbizonyosodhattak róla, hogy vezetőként az „azt kapod, amit látsz” elvet vallja. Kiismerhető, szenvedélyes, egyenes és következetes vezérigazgatónak tartja magát. Szerinte egy ekkora vállalatot úgy lehet jól irányítani, ha mind a 22 ezer munkatárssal megtalálja a megfelelő hangot.

„Nagyon változatosak a napjaim, de a péntek általában az áruház-látogatások jegyében telik. Ezeken az utazásokon egyre több helyre jutok el országszerte, így már vannak kedvenc vidéki városaim is, ilyen például Esztergom és Szeged. Oda akár a barátaimat is szívesen elviszem, akik gyakran látogatnak meg minket Dániából” – mondja Magyarországhoz fűződő viszonyáról.

Per Bank számára a legfőbb hobbi és a leghatékonyabb kikapcsolódás a sport. Mindent szeret, amit labdával játszanak: szóba jöhet a labdarúgás, a golf vagy akár a tenisz, viszont mostanra kizárólag a két fiával tud időnként focizni egy keveset. A mozgást és a sportot már egy ideje a futás testesíti meg. Ezt viszont annyira komolyan veszi, hogy tavaly teljesítette a Berlin-maratont is. A nagy szerelem azonban a labdarúgás maradt, épp ezért már nagyon várja a világbajnokság kezdetét, ahol hazájától nem vár kiugró teljesítményt, de persze meglepetésre bárki képes lehet – teszi hozzá egy igazi drukker fanatizmusával.

CÉG

Tesco-Global Áruházak Zrt.

A Tesco Magyarország legnagyobb kiskereskedelmi lánca és a második legnagyobb brit befektetője. Itthon közel 22 000 magyar munkavállalót alkalmaz több mint 175 üzletében. A cég idei terve szerint harminc új áruházat nyit, ezzel további 1700 munkahelyet hoz létre.


A Tesco Magyarország legnagyobb kiskereskedelmi lánca és a második legnagyobb brit befektetője. Itthon közel 22 000 magyar munkavállalót alkalmaz több mint 175 üzletében. A cég idei terve szerint harminc új áruházat nyit, ezzel további 1700 munkahelyet hoz létre. Per Bank (43) A dán menedzser a Tesco előtt a Co-op dániai élelmiszerláncot irányította. Bank előzőleg a Masterfoodsnál és a Danfossnál is többféle pozíciót töltött be.

Nős, két fiúgyermeke van, 8 és 11 évesek. -->

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.