Miközben közel félmillió polgártársunk – sokszor alig pár ezer forintos haszonért – vállalja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás váltásával járó adminisztrációs kellemetlenségeket, addig a lényegesen nagyobb téttel járó magán-nyugdíjpénztári portfólióválasztás iránt arányaiban is jóval kevesebben érdeklődnek: alig minden ötvenedik pénztártag jelzett visza a kasszáknak.
Van olyan hazai felmérés, amely szerint a legtöbben kevesebb mint fél órát foglalkoznak pénzügyeikkel évente. (A kutatók minden bizonnyal nem vették figyelembe a sárga csekkek postai átutalásakor a sorban állással eltöltött időt.)
Márpedig a pénzügyi tudatosság hiánya súlyos következményeket hozhat a jövő nyugdíjasának. A magyar nyugdíjrendszerben ugyanis egyre nagyobb súlyt kap a befizetés által meghatározott nyugdíjrész, amellyel együtt a befektetési kockázat is az ügyfélhez tolódik át. Több évtizedes megszokáson kell túllépni azzal, hogy a munkavállalóknak aktívan részt kell venniük bizonyos fontos, a majdani nyugdíjukat befolyásoló döntésekben. Így célszerű lenne tudatos döntés alapján pénztárat választani, és megfontolni, hogy milyen portfólióban gyűljön a befizetés.
Ugyan a magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése óta már éppen tíz év telt el, ám annak lényegéről a köz figyelmét eddig elterelte, hogy érdemi kifizetést nem kellett teljesítenie az alrendszernek, jobbára csak befizetéseket gyűjtöttek a pénztárak. Valószínűleg ezért az érintettek döntő többsége ma még nem hoz befektetési döntéseket. A jelenlegi állapot szerint az átlépések számára elsősorban a pénztárak marketing- és akvizíciós tevékenysége van hatással.
Éppen ezért állítom, hogy ma Magyarországon nincs olyan, a pénzügyi kultúra fejlesztésére szánt forint, amely kárba veszne. Az ugyanakkor már a szolgáltatók felelőssége is, ha főként a kgfb-reklámokba ölik a lehetőségeiket.