A magyar lakosság egészségi állapota közismerten rossz, amit megerősítettek az OECD adatai a kórosan túlsúlyosak arányáról. Hazánkban a népesség 29 százaléka nem egyszerűen súlyfelesleggel rendelkezik, hanem betegesen túlsúlyos. Ezzel megelőzzük a sokáig Európa kövérjeiként számon tartott briteket is, és listavezetők vagyunk a kontinensen. Ez azonban csak egy tünete annak, hogy a magyar kormányzatnak komoly népegészségügyi feladatai vannak, gyógyításban és megelőzésben egyaránt.
Az egészségügyre fordított állami kiadások viszont alacsonyak nálunk európai összevetésben: közpénzekből évek óta csupán a GDP 5,1-5,2 százalékát költjük egészségügyre (szemben a 7 százalék körül mozgó EU-átlaggal). Aki ugyanakkor azt gondolja, hogy a magánfinanszírozás súlya csekély a hazai egészségügyben, téved. Bár az egészségügyi intézmények körében alacsony a magántulajdon szerepe, valójában a magyar állampolgárok igen sokat költenek közvetlenül is egészségükre. Egyrészt – Szlovákia mellett – nálunk a legmagasabb a gyógyszerekre, gyógyászati termékekre fordított magánkiadások aránya. Másrészt egy 2013-ban közzétett OECD-felmérés szerint a magyar egészségügyi kiadásoknak több mint negyedét a lakosság közvetlenül az orvosoknak (elsősorban a kórházi orvosoknak), illetve ápolóknak, orvosi asszisztenseknek, műtősöknek fizeti ki, mégpedig hálapénz formájában. A sok szempontból a vendéglátásban szokásos borravalóval rokon informális egészségügyi bérpótlék nálunk ismert formája Nyugat-Európában gyakorlatilag nem létezik, de például Csehországban, Észtországban és Szlovéniában is ritka, miközben Kelet- és Délkelet-Európa számos országában a magyarországihoz hasonló mértékben elterjedt. Ami Nyugaton informális, adókerülő, illegális és büntetendő gyakorlatnak számít, azt Magyarországon vagy Bulgáriában a páciensek többsége és az orvosok egy része is az alacsony fizetésű dolgozók jövedelmének jogos kiegészítéseként tekinti.
De mit lehet kezdeni egy olyan gyakorlattal, amelyet a különböző felmérések szerint a lakosság jelentős többsége elfogad? Az Igazságügyi Minisztérium a hálapénz-fizetés gyakorlatának részleges legalizálására tett törvénymódosítási javaslatot: eszerint a jövőben nem lenne bűncselekmény, ha egészségügyi dolgozók utólag fogadnának el valamilyen juttatást egy pácienstől. Az viszont továbbra is bűncselekménynek minősülne, ha az orvos (esetleg az asszisztens vagy az ápoló) az egyébként ingyen járó ellátást valamilyen juttatáshoz kötné. Ha a kórház megengedi a paraszolvencia elfogadását, az továbbra sem minősül vesztegetésnek. Bár a javaslat nem tűnik életszerűtlennek, a Magyar Rezidensszövetség vehemens tiltakozó nyilatkozatában a „kommunista gondolkodás által kitermelt (…) megalázó, frusztráló rendszer”-ként minősíti a hálapénzes gyakorlatot, amely „elűzi az egészségügyben dolgozókat Magyarországról”. Egyidejűleg igen jelentős béremelést is követelnek, apellálva többek között arra, hogy a magyar egészségügyi dolgozók kétséget kizáróan a társadalom legjelentősebb migrációs potenciállal rendelkező csoportjaihoz tartoznak. Keresettek és viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni Nyugat- és Észak-Európában, miközben folyamatosan tapasztalható elvándorlásuk a magyar egészségügy bizonyos területein immár krónikus humán erőforrás-problémákkal fenyeget.
Felmérésekből azt is tudjuk, hogy a magyar népesség többsége nem hisz abban, hogy akár az orvosok, nővérek, asszisztensek és ápolók kisebb béremelése, akár a legális és közvetlen kiegészítő egészségügyi finanszírozás különböző formái (például a 2008-as népszavazással elbuktatott reformkísérlet a vizitdíj, illetve a kórházi napidíj bevezetésére) hatására megszűnne a hálapénz. Nem véletlen, hogy nálunk sokan ma is szívesen hívják „paraszolvenciának” az informális egészségügyi bérpótlékot, összemosva a háború előtt magán-egészségügyi fizetés gyakorlatát az államszocialista hálapénzzel. A kormány ezúttal igen nehéz döntés előtt áll: ha a késő kádári korszakra emlékeztető tűrt gyakorlat – költségvetési szempontból takarékos – féloldalas legalizálása nem sikerül, az egészségügyi bérrendezés igencsak költséges lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.