Pogátsa Zoltán: közgazdászok ouzóforradalma

A frissen kormányra került görög Sziriza pártot korábban sokan támadták, hogy populista, demagóg, nem ért hozzá, és szembemegy a közgazdasági racionalitással. Ahogy ebben a cikkben illusztrálni fogom, ezt ma már csak az gondolja, aki egy vagy több sarokkal lemaradt a világ közgazdasági főáramától.

A Sziriza vezetőségében ott vannak Görögország legjobb közgazdászai: Igazi rocksztárrá vált az új pénzügyminiszter, a kékinges-motoros Janisz Varufakisz, aki a Essexben és Cambridgeben tanult, Athénban, Sydneyben és Texasban tanított, és James K. Galbraith-el együtt írtak javaslatot a görög probléma megoldására. Még nála is nagyobb koponya Jorgosz Sztatakisz, gazdasági miniszter, aki Newcastleben tanult, és a City University of New Yorkon és a Harvardon volt vendégprofesszor. A kormány gazdasági szóvivője, Euklid Cakalotosz az Athéni egyetem professzora. Szintén a Szíriza parlamenti képviselője lett Kosztasz Lapavicasz professzor a University College Londonról, aki a London School of Ecomincson és a Birkbeck College-ban tanult annak idején. Ő a financializálódás vezető szakértője.

A Szíriza kormány tehát a közgazdászprofesszorok kormánya. De az ouzóforradalom nem csak a görög profokat mozgatta meg, hanem szerte a világban a tudomány legnevesebbjeit, amerikaiakat, angolokat, belgákat, franciákat.

Elöször is itt van a válságokról meghatározóan fontos könyvet író Kenneth Rogoff (a Harvard professzora, előtte IMF vezető közgazdásza), aki felhívta a figyelmeztet arra, hogy a jelenlegi görög helyzetet nem lehet csak a görögökre kenni, felelőssége van benne a fenntarthatatlan politikát vivő előző görög kormányoknak eddig hitelező nyugat-európai nagybankoknak is, illetve a megszorításokat kikényszerítő eurózóna kormányoknak. Szerinte engedményeket kell tenni a görögöknek.

Aztán itt van az Acemoglu-Robinson szerzőpárosból James Robinson (szintén a Harvardról), aki szerint a görög válság oka az extraktív, klientalista állam volt, erre értelmetlen válasz a megszorítás, az csak arra szolgál, hogy a „németeket boldoggá tegye”. A megoldás könyvük fő tézise, az inkluzív növekedés, amit a Sziriza megvalósítani kíván.

A Nobel díjas Paul Krugman, a Princeton tanára cikkek egész sorával támogatja Sziriza érvelését, amely szerint az eddigi megszorítások értelmetlenek voltak, itt az ideje a befektetésnek és a reformoknak, amihez levegőhöz kell juttatni a görög gazdaságot.

Egyetért ezzel a világhírű francia közgazdász, Tomas Piketty (az MIT korábbi professzora) is, aki azért nem vette át François Hollande elnöktől a Becsületrendet, mert szerinte az állam dolga nem az, hogy kutatókat fizessen le, hanem az, hogy a megszorítások helyett érdemi kormányzást műveljen. Jó hírnek nevezte a megszorításellenes mozgalmakat az európai integráció szempontjából.

Egy másik Nobel-díjas, Joseph Stiglitz, a Columbia professzora – előtte a Világbank vezető közgazdásza – cikket írt arról, hogy nem Görögország, hanem a megszorítások buktak meg.

A kórushoz becsatlakozott Paul de Grauwe (LSE) is, az eurózóna egyik vezető közgazdász elemzője, akinek könyvein keresztül legtöbbünk megtanulta a monetáris unió alapjait. Meglepetést okozott Mark Carney, a brit jegybank elnöke, aki szintén szembeszállt a megszorításokkal.

A gyorsan zajló események és az információtömeg miatt fel sem tudtam sorolni mindenkit: annyi biztos, hogy a közgazdaságtudomány kitört retrográd reputációjából, és ismét progresszív és szexi lett. Tessék választani. Lehet foggal, körömmel kapaszkodni az elbukott megszorításokra épülő gazdaságpolitikához, vagy lehet lépni egyet az ouzóforradalomhoz.