BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Családban marad

Az önkormányzati választási kampányban több ezer jelölt küzd azért, hogy települése polgármestere, képviselője legyen. Kérdés, hogy tudják-e, mire vállalkoznak.
2010.08.24., kedd 05:00

Nem meglepő, hogy ennyien ringbe szállnak, hiszen a helyi hatalom megszerzése sokak számára vonzó életcélnak számít. Ám ha azt nézzük, hogy néhány évvel ezelőttig még jóval nagyobb tiszteletdíj ütötte a markukat a falusi, városi politikusoknak, mint most, s – ez a lényegesebb – hogy milyen irgalmatlanul nehéz feladatra vállalkoznak, akkor már kevésbé érthető az aspiránsok öldöklő küzdelme. Más kérdés persze, hogy a jelenleginél mintegy negyven százalékkal kevesebb mandátumot osztanak ki októberben, így a „sok az eszkimó, kevés a fóka” örök konfliktusa itt is jelentkezik.

De mit is jelent az irgalmatlanul nehéz feladat? Az önkormányzatok idei állami támogatása legalább nyolcvanmilliárd forinttal – a pontos összegről a számítások eltérő értelmezése miatt a mai napig vita folyik – kevesebb, mint tavaly volt, és ez jelentős pénzügyi gondot okoz szinte mindenhol, hiszen sokan már az előző években is máról holnapra éltek. A helyzetet jól jellemzi a kötelezettségállományuk is, amely tavaly év végén elérte a kritikus szintet. A hosszú lejáratú hitel csaknem 411, a rövid pedig nem egészen 405 milliárd forint volt. Ennél még nagyobb gond, hogy – a jogszabályi úton keretek közé szorított hitelfelvételi lehetőséggel szemben – kötvényt szinte korlátlanul ki lehet bocsátani, és a települések éltek is az „olcsó pénz” lehetőségével. Főleg amiatt, hogy ezt a pénzt csak hosszú esztendők múlva kell visszafizetni, s a négyéves ciklusokban gondolkodó helyi potentátoknak ez az időhorizont már túl van a látómezejükön. Így nem csoda, hogy a kötvényállomány 473,5 milliárdra rúgott 2009 decemberére. Ez utóbbi forrásnak a kilenc százalékát működésre fordították, ezért azok a települési vezetők, akik ehhez az „öngyilkos” módszerhez folyamodtak, lassan elkezdhetik begyűjteni az aranycsinálók telefonszámait, mert hétköznapi közgazdasági módszerekkel nehéz elképzelni, hogy vissza lehet fizetni a tartozást.

Még szerencse, hogy a kötvények több mint kilenctizedéből fejlesztettek, így elvileg származhat bevételük a fejlesztés eredményéből. Ám több településen presztízs- vagy politikai okokból és szakértelem híján alaposan túlvállalták magukat, így ahelyett, hogy pénz áramolna vissza, további súlyos milliókat igényel a létesítmény üzemeltetése. A csődközeli állapotba jutott Szigetváron erről sokat tudnának mesélni.
Ezt a helyzetet főleg az idézte elő, hogy az állam újabb és újabb feladatokkal bombázta a falvakat, városokat, s ezek elvégzésére vagy egyáltalán nem, vagy csak kevesebb pénzt adott a kelleténél. Az oktatási, szociális, egészségügyi intézmények fenntartása, működtetése is sokkal többe kerül, mint amennyit átutalnak számukra a központi költségvetésből. Az állampolgárokat, cégeket már nem nagyon lehet tovább terhelni helyi adókkal, s a települések eladható vagyontárgyait is jórészt dobra verték már. Így a kör lassan bezárul.
A (már nem is annyira) új kormány első intézkedéseiből kimaradtak az önkormányzatok, a parlament mindössze a képviselők számát csökkentette. Ez persze népszerű döntés volt, s hoz is némi megtakarítást, de ez az összeg csepp a tengerben. Az érdemi lépésekkel – a feladatok újragondolása, a finanszírozási rendszer átalakítása, a helyi adók sorsa – megvárják a választásokat. Az elmúlt ciklusokban a kétharmados többség hiányában nem voltak meg a jogi lehetőségek a reform megvalósításához, most azonban ez az akadály elhárult. A Fidesz – némi túlzással – azt csinálhat a településekkel, amit akar. Arra viszont nem lesz elég állami pénz, hogy kistafírungozza a falvakat, városokat, s a kormánynak nincs is ilyen szándéka, hiszen a jelenlegi struktúrában ez nem jelentene mást, mint feneketlen hordóba vizet önteni.
A szükséges átalakításoknak a győzteseken kívül lesz jó sok kárvallottja is, ám ennek alig vannak politikai kockázatai. A közvélemény-kutatási adatok alapján ugyanis az önkormányzatok is narancsba borulnak, azt pedig nehéz elképzelni, hogy fideszes városatyák demonstráljanak fideszes honatyák ellen.

A szerző a Világgazdaság munkatársa

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.