Élet az ingatlanadó után

Aligha van olyan területe az adózásnak, amely akkora közérdeklődésre tarthat számot Magyarországon, mint a most elvérzett ingatlanadó. Jellemző, hogy amikor Bajnai Gordon válságkezelő kormánya 2009 tavaszán ismét napirendre tűzte a bevezetését, a legnagyobb össztűz épp erre az adónemre zúdult, holott például az áfakulcs tavaly júliusi 5 százalékpontos emelésével a vagyonadóból várt bevétel többszörösét vették ki a polgárok zsebéből. Ráadásul az ingatlanadó a Pénzügyminisztérium becslése alapján csupán 200 ezer körüli adózót érintett volna, akik legtöbbjének – a személyi jövedelemadó kedvező változása nyomán – nem is nőtt volna a terhelése. Megtorpedózására mégis össznépi kampány indult.

Az ellenállást a politika is gerjesztette. A Fidesz gazdasági szakértői által szerkesztett Jövőkép című tanulmánykötet 2009 márciusában még hitet tett a vagyoni típusú adózás felé történő elmozdulás mellett, a párt vezetése azonban nem sokkal rá már – látva a lakosság felháborodását – következetesen ellenezte a javaslatot. Bár szakértői szinten kevesen vitatják, hogy az ingatlanadó kitűnő eszköz az eltitkolt jövedelmek megfogására és a munkára rakodó terhek csökkentésére, a bevezetésével járó jogi problémák és a belőle remélt viszonylag csekély bevétel miatt a politika mindig is félt hozzányúlni. Különösen választási év előtt.

Ebből a szempontból mindenképpen elismerésre méltó, hogy a várható negatív fogadtatás ellenére a Bajnai-kormány végre előállt vele. Oszkó Péter pénzügyminiszter többször hangsúlyozta, hogy a törvény figyelembe veszi az Alkotmánybíróságnak (AB) a luxusadó bevezetése kapcsán tett korábbi kifogásait, az improvizáció miatt kapott kritikákat pedig azzal söpörte le, hogy a témában már évek óta folynak a viták. A végül elfogadott törvényt mégis számos ponton bírálták, a kifogások nagy része pedig az Alkotmánybíróságon kötött ki. Az indulatokat nem csillapították a ingatlanadó-kalkulátorral kapcsolatos csúszások, adatvédelmi aggályok, valamint az utolsó pillanatig fennálló értelmezési problémák sem. Ráadásul sokan úgy vélték, az egész hercehurca felesleges, hiszen a Fidesz úgyis megígérte az adó eltörlését hatalomra kerülése esetén.

Ilyen értelemben az AB megsemmisítő döntése nyomán érzett megkönnyebbülés érthető. Az ítélet azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megold. Bár a pénzügyminiszter szerint a kifogásolt részek – az ingatlanok forgalmi értékének meghatározása bizonytalan, illetve nem különülnek el az adó alapjánál a vagyoni értékű jogok és az állagjogok – egy tollvonással „AB-konformmá” tehetők, erre a mostani ciklusban már nincs idő. Ráadásul korántsem biztos, hogy igaza lenne. Ahogy azt Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője az Indexnek írt cikkében részletesen és meggyőzően kifejti, az AB eddig adóügyekben meglehetősen következetlenül és ellentmondásosan ítélkezett. Szerinte így semmi garancia nincs arra, hogy legközelebb ne más részletbe kössön bele a testület, holott egyébként összességében nem tartja alkotmányellenesnek az ingatlanadó ötletét.

A jogbizonytalanság mellett a másik problémát a döntés nyomán kieső 50 milliárd forint pótlása jelenti. Ebben a kérdésben egyrészt nyilvánvaló ellentét feszül a kormány és az MSZP között: az előbbi szeretné ígéretének megfelelő állapotban átadni a költségvetést, az utóbbi viszont inkább a következő kormányra hárítaná a következményeket. De még a kormány sem biztos a dolgában. Mivel az általános tartalék kevés rá, Oszkó Péter most abban bízik, hogy a vártnál jobb bevételek elegendők lesznek a lyuk betömésére. Épp csak az a baj, hogy ez valamikor a választások környékén derülhet ki, ha egyáltalán. Az pedig nem túl életszerű, hogy pont ekkor fogadnának el újabb megszorításokat a hiánycél tartására, amelynek valódiságát a Fidesz már eleve megkérdőjelezte.

Úgy tűnik tehát, hogy az AB ítéletével mindenki vesztett: a szakszerűségére büszke kormány, az alkotmány felett őrködő testület, a bevételektől megfosztott következő kabinet és a tisztességes adófizetők is.

A szerző a Világgazdaság rovatvezetője