BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hitelességi deficit

Nem csupán kitartó munka, de láthatóan idő is szükséges ahhoz, hogy az elmúlt évtizedben elveszett pénzügyi hitelességünk tartósan és megingathatatlanul viszszatérjen. Ehhez akár azt is el kell tudni viselni, hogy miközben egyre gyakrabban derül ki, hogy ma már a kormány és a Pénzügyminisztérium adja az egyik legpontosabb pénzügyi előrejelzéseket, azok helyességét minden alkalommal, akár szakmai viták árán is meg kell védeni.
2010.01.06., szerda 05:00

Nem tett jót az elmúlt évtized Magyarország pénzügyi hitelességének. Hosszan sorolhatnánk azokat a cselekményeket, melyek kikezdték szavahihetőségünket. Nyilvánvalóan a legfontosabbak közé tartozik az elmúlt évtized mindkét választási évének 9 százalék körüli GDP-arányos költségvetési hiánya; olyasfajta praktikák, mint a 2000-es évek elején egyes költségvetési kiadások MFB-s számlák mögé rejtése, majd a 2002-es választás utáni lekönyvelése; az állami vállalatok adósságfelhalmozása és ugyancsak a választási években történő költségvetési konszolidálása; vagy egyáltalán a költségvetés folyamatos negatív egyenlege. S ugyancsak idetartozhat akár az előző parlamenti ciklus azon éveinek pénzügyi zárása, amikor a büdzsének az egyébként is magas hiánycélját sem sikerült tartani, s ráadásul mindez rendre olyan bizonytalan, utolsó pillanatokban is több százalékpontnyit változó előrejelzések mellett, melyek akár miniszterek lemondásához is vezethettek.

2008 őszén a politikai döntéshozók, 2009 tavaszán pedig a teljes lakosság vagy annak egy jelentős része ennek a hitelvesztésnek már nem csupán elméleti kockázatát, hanem az árfolyamváltozás és a kamatköltségek drasztikus megugrása formájában valós költségét is tapasztalhatta. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban a teljes kormányzati gazdaság- és pénzügypolitika a globális és lokális válságkezelést s azon belül is a hitelesség visszaszerzését, azaz a hitelvesztési költségek leszorítását célozta, hiszen az egyszerre érinti hátrányosan a lakossági életszínvonalat, a gazdaság versenyképességét és az államháztartás mozgásterét.

Határozott és vitathatatlan irányváltást mutatott már a válságkezelés és az egyensúlyteremtés filozófiája is, hiszen a költségvetési szigor végre nem a bevételi, hanem teljes egészében a kiadási oldalon jelent meg, és végre nem az adórendszerre hárult a költségvetési lyukak befoltozása, hanem az adóátcsoportosítás kizárólag a verseny- és növekedési képesség javítását szolgálhatta. Ezzel párhuzamosan a költségvetési hiánycél tartására kiadáscsökkentő intézkedések, pénzügyi szervezeti átalakítások szolgáltak, s így a büdzsé költései igazodtak az ország teherbíró képességéhez, nem pedig fordítva. Emellett a megrendíthetetlen hitelesség szolgálatában a kormány prognózisai a legnagyobb precizitással készültek, és még a jelen bizonytalan, minden pénzügyi elemzőt próbára tevő gazdasági környezetben is rendre pontosnak bizonyultak.
Ez a pontosság azonban mindeddig láthatóan nem volt elég ahhoz, hogy a kormányzati prognózisokat más elemzők, intézmények kellően hitelesnek tekintsék és megfelelő kiindulópontnak vegyék. Talán túl rövid volt még a válságkezelés időszaka ahhoz, hogy a külvilág – gazdasági újságírók és pénzügyi elemzők mellett ideértve olyan rangos intézményeket is, mint a Költségvetési Tanács vagy a Magyar Nemzeti Bank – ne láttak és soroltak volna hosszan kockázatokat a 2009-es költségvetési hiánycél teljesülésével kapcsolatban. Eközben ma már tudjuk, hogy az új kormány hivatalba lépése után kialakított és rögzített költségvetési pálya a pénzforgalmi mutatók tekintetében nemhogy teljesült, de messze jobban alakult a vártnál. S az sem véletlen, hogy ilyen környezetben a kampányoló politikai pártok a költségvetési kérdésekről folytatott szakmai vitákat az abszurditásig fokozzák, s akár szakmailag vállalhatatlan állításokat is írásba adnak, miközben napilapokban, internetes portálokon olykor tényszerűen hamis, de mégis a tényfeltárás igényével fellépő szakmai írások jelennek meg egyes költségvetési tételek alakításáról, sőt akár pénzügyminisztériumi munkatársak vélt, illetve hamisan állított személyes ténykedéseiről is.
Mindebből látható, sőt nap mint nap tapasztalható, hogy a korábbi hitelvesztés árát sokáig kell fizetnünk, ráadásul nem is csak anyagiakban, hanem szakmai reputációban, mindannyiunknak. Beleértve sokszor olyanokat is, akik a hitelesség elvesztéséért egyébként kevéssé lennének hibáztathatók.

A szerző Magyarország pénzügyminisztere

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.