Hegedüs: az üzleti szféra csak mélyítette a válságot Magyarországon

Bár a megállapodásnak önmagában is súlyos és erősen vitatható társadalmi üzenete van, igazából azonban az abban szereplő gazdasági tartalommal kapcsolatban vannak fenntartásaim. Mindenekelőtt igazságtalannak, a válság legfőbb terheit viselő és elszenvedő lakosság szempontjából méltánytalannak érzem azt a summás értékelést, hogy „az üzleti szféra mentette meg az országot az összeomlástól”. Az idézet szó szerint talán nem pontos, de lényegében kifejezi a megállapodás értékelését.

Ezzel szemben megítélésem szerint a jelen évtizedben az üzleti szféra nemhogy megmentője nem volt a magyar gazdaságnak, de hervadhatatlan érdemeket szerzett az egyensúlyi problémák kiéleződésében, a gazdasági, pénzügyi krízis elmélyítésében. Csak emlékeztetőül: az építőipari lobbi komoly szerepet játszott a gazdasági lehetőségeket jóval meghaladó lakástámogatási rendszer kikényszerítésében, és utóvédharcot folytat annak visszafogása után.

Továbbá nálunk az üzleti szféra költségvetési támogatása a GDP 2,5 százalékát teszi ki, az EU-ban ez az arány egy százalék alatti, de a szomszédos országokban is alig haladja meg az egy százalékot. Bár a túlköltekező gazdaságpolitikáért a döntéshozó kormány felelőssége vitathatatlan, de az üzleti szféra cinkossága aligha vitatható.
Közelebb áll a valósághoz tehát, hogy a drámai helyzet kialakulásában a kormányzat, az ellenzék, az üzleti szféra, a munkavállalók és a túlköltekező lakosság – ha nem is egyforma mértékben – mind tevőleges szerepet vállalt.

Az üzleti szféra „megváltó” szerepének kiemelése nem több, mint az a bizonyos mézesmadzag, ami a későbbiekben mindig semmivé lesz.

Tételes bizonyításra e rövid cikk keretében aligha vállalkozhatok, így csak arra utalnék, hogy nálunk a fekete- és szürkegazdaság, az adóelkerülés, a korrupció stb. nemcsak a tűrhetőnél, hanem a nemzetközi mértéknél is jóval nagyobb. Hallom a jól ismert választ: a hazai adóterhek és a bürokrácia elviselhetetlen mértékű, így az üzleti szféra működésének feltétele annak megkerülése. Ez a hozzáállás persze valós elemeket tartalmaz, de a hazai gazdaság jelen állapotához való tevőleges hozzájárulás vitathatatlan.

Az ellenzéki párt és az üzleti szféra megállapodásának kulcsszava az adócsökkentés és a hazai kis- és középvállalkozások preferálása. Nemcsak nálunk, de a világ valamennyi térségében a választások állandó jelszava az adócsökkentés. A teljes adóterhek azonban minden országban összességében meglehetősen determináltak, és csak lassan módosulnak.

Nehezen igazolható az a szokásos következtetés is, hogy az adócsökkentés érdemben változtatja a növekedési teljesítményeket. Napjaink külön pikantériája, hogy az államnak növekvő és határozottabb szerepet szánnak a gazdasági koordinációban. Persze a jövedelmek csökkenő újraelosztása és az állam növekvő szerepvállalása között nincs egyértelmű és kizárólagos összefüggés, de Magyarország esetében rövid távon nem képzelhető el a költségvetés látványos leépítése esetén az állami szerepvállalás érdemleges erősítése. Az adócsökkentés késleltetéssel elvileg javíthatja a vállalkozói szféra modernizációját, növelheti a teljesítőképességet, de miután a legtöbb iparágban súlyos kapacitásfelesleg van, és a külső-belső vásárlóerő is többé-kevésbé adott, kétséges, hogy milyen növekedésjavulást várhatunk ettől.

Abban bízhatunk, hogy az ellenzék és az üzleti szféra megállapodása is a szokásos választási ígéretek sorsára jut. Kívánatos lenne azonban, ha az üzleti szféra nem a „megváltó” szerepében tetszelegne, hanem a normális piacgazdaság követelményeit teljesítő teendőkre koncentrálna a csodavárás helyett. Az esetek többségében ugyanis nemcsak az a gond, hogy a termékeink, szolgáltatásaink – a magas adóterhek miatt – drágák, hanem minőségben, megbízhatóságban, megjelenésben stb. nincsenek köszönő viszonyban a piaci igényekkel. Az adócsökkentéssel, a kis- és középvállalkozások támogatásával átmenetileg lehet ugyan növelni a versenyképességet és a profitokat, tartós megoldást azonban csak a színvonalas, kitartó üzleti tevékenység hozhat.

A szerző a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója