Oszkó: Orbánék ürügyet találhatnak ígéreteik visszavonására

Mostanság az Európai Unión belül minden tagország – ahogy az EU is – azt próbálja maga, a környezete és a piacok számára bizonyítani, hogy féken tudja tartani államháztartási hiányát, és kezelni képes az esetleges kockázatokat. Elemi érdeke ez mindenkinek, hiszen kezelhetetlen finanszírozási feltételek és megugró kockázati felárak mellett semmi esély a kilábalásra, az észlelhető mértékű gazdasági növekedésre és a versenyképesség javulására. Amit tavaly Magyarország a saját példáján látott, azt mára egész Európa megtanulta: csak stabil, kiegyensúlyozott pénzügyi alapokra építhető tartós, növekedéspárti gazdaságpolitika, míg a felelőtlen, csodaváró, további adósságnövelésre építő intézkedéseket a piacok azonnal megbüntetik. S hogyne vonatkozna mindez Magyarországra is, amikor úgy tűnik, a globális gazdaságban lényegesen nagyobb súlyt és befolyást képviselő Európai Unió sem tudja elkerülni, hogy kényszerűen megtanulja a leckét.

Oszkó Péter a Világgazdaság Online-on olvasható blogjában is külön írt erről a témáról.

Megkérdőjeleződik, hogy ilyen nemzetközi környezetben ugyan milyen hozadéka lehet, amikor egy választások után alakuló új kormány saját politikai mozgásterének bővítése céljából igyekszik felnagyítani a megörökölt költségvetés kockázatait. Az előadás persze nem ismeretlen, sőt, egyszerre több színpadon párhuzamosan is folyik. Nagy-Britannia új kormánya ugyanezen forgatókönyv szerint veszi át elődjétől a stafétát, azzal a különbséggel, hogy a szigetország valóban a legnagyobb költségvetési hiányt produkálta 2009-ben az Európai Unión belül, szemben Magyarország fegyelmezett gazdálkodással elért, igen előkelő eredményeivel. Mégis, a hazai hangulatkeltéssel szemben az uniós pénzügyminiszterek ülésén az új angol pénzügyminiszter már taktikus módon igen óvatosan fogalmaz, eszébe sem jut csontvázakról beszélni, inkább olyasfajta ígéretet tesz, hogy a közeljövőben az unión belül Nagy-Britannia hajtja végre a legnagyobb költségvetési kiigazítást és éri el a legnagyobb strukturális egyenlegjavulást, már 2010-ben.

S máris láthatók a különbségek, hiszen máshol a költségvetés feszültségeinek hangsúlyozása a nagyobb arányú hiánycsökkentést segítő intézkedéseket szándékozik előkészíteni. Ehhez képest nálunk a „csontvázkeresés”, amellett, hogy a politikai ígérgetés „őszödi beszéd” nélküli visszavonását segítené, mintha egyszersmind a magasabb költségvetési hiánypálya felvázolását célozná. A tényleges költségvetési és gazdaságpolitika részletes és koherens ismertetése az unióval és a valutaalappal folytatandó tárgyalásokkal együttesen persze ideig-óráig halasztható, hiszen annak egyetlen következménye, hogy a biztonsági tartaléknak félretett hitelcsomagunk addig nem lesz hozzáférhető. Azonban a következő év költségvetésének tervezésekor a teljes pénzügy- és gazdaságpolitikai összkép már nem rejthető tovább politikai nyilatkozatok mögé.
A jelenlegi politikai logika ugyanakkor nem számol azzal a következménynyel, hogy az az ország, amelyik ma a nyilvánosság elé kiállva a mellett érvel, hogy az államháztartása az elvártnál elkerülhetetlenül magasabb hiánnyal és adóssággal fog gazdálkodni, az ezzel nem hozzájárulást és jóváhagyást, hanem ellenérzéseket vált ki mindenkiből. Minél nagyobb költségvetési hiány rémét festi majd fel az új kormány tényfeltáró jelentésében, annál nagyobb arányú megszorításokat, költségvetési kiigazítást fognak elvárni a piacok, a finanszírozóink és az Európai Unió, azon belül is minden más tagállam, amely ugyancsak jelentős kiigazításokra szánja el magát mostanság. Akkor pedig végképp elfogy a mozgástér az adócsökkentésre, már arra is, amit a leköszönő kormány jó előre törvénybe iktatott, továbbá az egyéb kiadási ígéretek betartására akár az egészségügy területén, akár máshol.

A szerző Magyarország ügyvezető pénzügyminisztere