BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
hálózat

Rá kell kapcsolnia a kormánynak

Még javában folyik itthon kormányzati berkekben a lázas keresés, hogy az összevonásra ítélt média- és hírközlési szabályozó hatóság távközléshez kötődő ügyeit a jövőben ki felügyelje. Az eddig önálló szervezet elnöke június 30-ával lemondott. Az idő viszont egyre sürget: három területen is komoly feladat előtt áll a jövendő felügyeleti szerv.
2010.07.02., péntek 05:00

A legfeszesebb menetrendet az Európa-szerte folyó digitális átállás diktálja. Magyarország 2011. december 31-i dátummal vállalta, hogy a hagyományos analóg földi sugárzású televíziós műsorszórást megszünteti, helyébe a jóval több csatorna átvitelére alkalmas digitális technológiát lépteti.

 Igaz, a műszaki feltételeket megvalósító Antenna Hungária a felügyeleti hatóság megállapítása szerint tartja az előírt ütemet, és a régi rendszerek lekapcsolásának tényleges folyamata is csak jövőre lesz aktuális, de az ezzel kapcsolatos kommunikációt már most fel kellene gyorsítani. Nem mindegy ugyanis, mennyire vannak vagy lesznek tisztában az emberek azzal, hogy 2012-től már csak azok tudják – előfizetés nélkül is – fogni a köztévé adásait, akik időben gondoskodtak a földfelszíni vételhez szükséges jelátalakítókról. Ezek beszerzésének a támogatására létezik is egy 2,5 milliárd forintos állami keret, amelyet az RTL Klub műsorszolgáltatási díjából különítettek el, de amelyet egyelőre zárolt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT). Az átállás folyamatát némileg az is nehezíti, hogy nemcsak a nagy országos csatornákat érinti majd, hanem a helyi tévéadókat is. Az újjáalakuló hatóság feladata lesz sok egyéb mellett az is, hogy figyelmeztessen az ezekkel kapcsolatos határidőkre.

Az analóg műsorszórás megszűnésével frekvenciák szabadulnak fel, ezekkel aés a még ma is szabad sávokkal az állam gazdálkodik. A most megszűnő Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nemcsak a frekvenciahasználat felügyeletében és a díjak beszedésében vállalt eddig szerepet, hanem az ezekkel kapcsolatos döntések előkészítésében is. A frekvenciagazdálkodás és a frekvenciadíjak témája a mobiloperátorok különösen érzékeny pontja a további fejlesztéseket tekintve. Egyfelől fontos kérdés, hogy Magyarországon is megszületik-e a jogszabály a 900 MHz-es frekvenciák felhasználására a mobil-szélessáv továbbépítésében.

Az Európai Unió e téren már tavaly szabad utat engedett a tagországoknak, bár még kevés helyen éltek a lehetőséggel. A szolgáltatók itthon is üdvözölnék, mivel ebben a sávban kevesebb bázisállomással, következésképp kevesebb pénzből valósíthatnák meg a gyorsabb adatátvitelt lehetővé tevő hálózatokat. Kulcskérdés a frekvencia-díjszabás rendszerének az átalakítása is, e téren a szolgáltatók úgy vélik, a sávok használata inkább azon cégeknek kerüljön többe, amelyek kevesebbet fejlesztenek. Még függőben van az a kérdés is, hogy legyen-e negyedik mobilszolgáltató.

A harmadik fontos területet az utóbbi egy-két évtizedben hihetetlenül felgyorsult hazai fejlesztések nyomán kiépült széles sávú hálózatokkal kapcsolatos szabályozás jelenti. Kell-e, s ha igen, milyen mértékben regulázni ezt a piacot? A távközlés hajnalán monopolhelyzetet élvező szolgáltatók esetében nem volt kérdés, hogy igen. Eddig két területen szabályoztak, a jelentős piaci erővel rendelkező cégeket egyfelől hálózati infrastruktúrájuk megosztására kötelezték, másfelől arra, hogy nagykereskedelmi csomagjaikat igény esetén a versenytársak viszontértékesíthessék. A versenyélénkítő hatás azonban mindkettőben kisebb lett a vártnál, az új szereplők egy része inkább saját beruházásba fogott.

Manapság viszont már többféle technológiai platformon – kábel, optika – is megépültek a versengő hálózatok, kialakult a sokszereplős piac. A ma még önálló hírközlési hatóság szakemberei úgy látják, szabályozásra ennek ellenére még egy ideig szükség lesz, igaz, már inkább csak a hálózati oldalon. Itt viszont különösen ügyesen kell egyensúlyozni, hogy se a verseny ne lanyhuljon, se a további beruházási hajlandóság ne csökkenjen. A döntés viszont már az új felügyeleti hatóságra vár.

A szerző a Világgazdaság munkatársa

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.