Sokakat meglepett Barroso húzása

A történet tavaszra nyúlik vissza. A görög válság tetőpontján ad hoc eszközökkel siettek Athén (és ezzel az euróstabilitás) megmentésére, de egyszersmind elhatározták, alaposan végiggondolják, a jövőben hogyan járnak el hasonló helyzetben. És még inkább: lehet-e olyan mechanizmusokat életre kelteni, amelyek meggátolhatják ilyen válsághelyzetek újbóli kialakulását? Az utóbbi kidolgozására munkacsoportot hoztak létre, amelynek a napokban kell megtennie a javaslatát. Ennek alapján az állam- és kormányfőknek jövő héten Brüsszelben kellene lefektetniük egy működőképes makrogazdasági európai kormányzati mechanizmus elvi alapjait. A csoportot a tagállamok pénzügyminiszterei alkotják, vezetője pedig maga Herman Van Rompuy, az Európai Tanács – az állam- és kormányfői tanácskozótestület – állandó elnöke.

Amikor ez kiderült, Brüsszelben sokan felkapták a fejüket. Az EU/EK történetében hasonló helyzetekben hasonló anyagok megalkotására többnyire az Európai Bizottságot szokták felkérni, vagy ha nem, vezetőjét akkor is majdnem mindig a bizottság adta. Barroso háttérbe szorítását uniós körökben a bizottsági elnök pozíciójának további gyengüléseként értelmezték. Egyedül Peter Ludlow neves EU-szakértő utalt arra – jóllehet, Barroso helyzetét maga is alapvetően gyengének ítéli –, hogy Van Rompuyt azért kellett előtérbe tolni, mert a lisszaboni szerződés németországi hatálybahelyezéséért cserébe a jelentős nemzeti parlamenti (és újabban alkotmánybírósági) ellenőrzésnek alávetett német kormány így tudta elkerülni, hogy a németek a munkacsoportban újabb radikális nemzetek feletti mechanizmust véljenek felfedezni.

Bármi volt az ok, az eset arculcsapásként érte Barrosót. Annál elegánsabb lett a válaszlépés. Az Európai Bizottságnak alapszerződés adta joga, hogy kezdeményezzen, ehhez nem kell senkitől és semmitől engedélyt kérnie. (A döntést úgysem ő hozza, hanem a tagállamok, többnyire együttműködve az Európai Parlamenttel.) És bár a dolgok természetét tekintve az lett volna a logikus, ha egy ilyen horderejű integrációs politikai kérdésben előbb kivárják az állam- és kormányfők politikai útmutatásait, tiltva sem volt, hogy a bizottság „a sürgető helyzetre” való hivatkozással már azt megelőzően közzétegye vonatkozó jogszabályjavaslát. Amikor erre szeptember végén sor került – konkrét, számszerűsített öltetekkel, már-már automata mechanizmusokkal álltak elő például az elmaradó tagországokkal szemben hozott lehetséges szankciók kapcsán –, a lépés eleinte elhamarkodottnak tűnt. Azóta már tudni lehet, hogy a dolog másként áll.

Az EU-csúcsnak készülő elvi ajánláson dolgozó munkacsoporthoz közel álló források ugyanis tudni vélik, hogy amióta a lehetséges alternatívákat immár konkrét jogszabálytervezet jeleníti meg, a vitában részt vevők óhatatlanul ehhez is viszonyítva mérlegelik álláspontjukat. „Elvben megkerülhető volna, ténylegesen mégis mindenkinek a gondolkodásában jelen van a bizottsági papír” – ismerte el egy európai tanácsi forrás is. Ráadásul Barrosóék azzal, hogy javaslatukat nyilvánosságra hozták, ötleteiknek hátszelet biztosíthattak az Európai Parlament, esetenként a média részéről is.
„Barroso pozíciója mindettől összességében nem feltétlen lett erősebb például a befolyásos tagállamok közötti birkózásban. De az eset intésnek tekinthető arra nézve, hogy a portugál bizottsági elnököt sem kell feltétlenül leírni” – jegyezte meg egy tagállami vezető beosztású diplomata. A nagy kérdés most már az, mindez mennyiben járul majd hozzá a konkrét ügy tényleges előreviteléhez. Tíz napon belül ez is kiderül.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője