BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túllő a célon a különadó

Minden jel szerint túl drasztikusra sikeredett a parlament előtt lévő, a pénzügyi intézmények által fizetendő különadóra vonatkozó terv. A közel 200 milliárd forintot kitevő extra sarcot ugyanis nyilvánvalóan nemcsak az érintettek sínylenék meg, hanem a gazdaság egyéb szereplői – köztük az ügyfelek – is.
2010.07.08., csütörtök 05:00

Számos, nem kívánt mellékhatás veszélyét rejti magában a parlament elé a múlt héten benyújtott, a pénzügyi intézmények által fizetendő különadóról szóló tervezet, ám a jelek szerint erről az egyre erőteljesebb külső jelzések hatására sem hajlandó tudomást venni a kabinet. A legalapvetőbb probléma a pénzügyi szolgáltatókat terhelő extra sarc mértékéből adódik, hiszen 200 milliárd forint még a piaci szereplők tavalyi eredményeinek ismeretében is nyilvánvalóan túl sok. A kormány érvelése szerint a hazai intézmények tavaly összesen több mint 300 milliárd forintnyi nyereséget produkáltak, így a teher bár drasztikus, de átmeneti jelleggel elviselhető. Ez az érvelés viszont némileg sántít: az egyáltalán nem öles léptekkel javuló makrogazdasági helyzet tükrében egyáltalán nem biztos, hogy akár a bankok, akár más pénzügyi szolgáltatók reprodukálni tudják a tavalyi eredményt. A hitelportfóliójuk minősége ugyanis, ha lassabban is a korábbinál, de tovább romlik, és a hetek óta gyengélkedő forint sem javít a helyzeten. És bár a pénzügyi szektor összességében stabilan nyereséges, ez az egyes szereplőkre lebontva már csak részben igaz. A pénzügyi vállalkozások például szektorszinten is veszteséget produkáltak tavaly, és az első tízes boly utáni bankok között is akadtak olyanok, amelyek mínusszal zárták a tavalyi esztendőt. A költséghatékonyság további javításának terén pedig már korlátozottak a lehetőségek: több bank ugyanis már bőven 50 százalék alatti költség/bevétel aránnyal dolgozik, amely európai összevetésben sem rossz.

Valószínű tehát, hogy a hazai pénzügyi szolgáltatóknak oly sokszor a szemére vetett alacsony hitelezési aktivitás tartós jelenséggé válik, hiszen az új adóteher mind a kamatjellegű, mind az egyéb hitelezési feltételekben komoly szigorítást generál. A különadó várható, negatív makrogazdasági következményeire a Költségvetési Tanács hívta fel tegnap közzétett elemzésében a figyelmet. Eszerint az extra teher nem kívánt hatásainak következtében a GDP 0,4 százaléka tűnhet el, ami a generált pluszbevétel egy részét semlegesíti is. A testület szerint ugyanis a különadó a gazdasági teljesítmény szinte minden formáját fékezi, mérsékli a fogyasztást, visszaveti a beruházási kedvet, rontja az ország nettó export pozícióját, csökkenti a versenyszektor béreit és a foglalkoztatottságot. Nem elhanyagolható megállapítás az sem, hogy a jelenlegi szabályozási környezet mellett a bankok képesek akár a terheiknek a hatvan százalékát áttolni a lakosságra. (Ennek megkadályozására a kormány több képviselője is ígéretet tett, ám az nem világos, hogy a kívánt hatást hogyan tudják majd elérni.)

Magának a törvényjavaslatnak a számos hátulütője mellett sajnos csúsztak porszemek az egyeztetési folyamat gépezetébe is. A bejelentést követő tárgyalásokon előrelépés nem történt, a tervet egyszerűen lenyomták az érintettek torkán. Annak ellenére történt mindez, hogy mind az Európai Bankszövetség, mind a külföldi anyacégek részéről udvarias, ám határozott jelzések érkeztek a további egyeztetések szükségességéről. Ennek tükrében természetesen számítani kell arra, hogy a piaci szereplők minden lehetséges fórumon igyekeznek majd elérni a jelenlegi törvénytervezet módosítását, mint ahogy már a Nemzetközi Valutaalapot is megkeresték a problémáikkal.
Kivonulni persze várhatóan egy nagyobb szereplő sem óhajt majd a hazai piacról, hiszen a hosszú távú kilátások miatt ez nem áll érdekükben. Ez viszont sovány vigaszt jelenthet, ha néhány év alatt sikerül egy drágán működő, mérsékelt aktivitású, legyengített pénzügyi szektort létrehozni abban az országban, ahol állítólag a gazdaság talpra állására lenne égető szükség.

A szerző a Világgazdaság munkatársa

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.