Újabb EP-jogosítványok

Barroso engedett, de a lényeget megtartotta – kommentálták brüsszeli diplomaták a bizottság, a parlament és a tanács között a múlt héten aláírt „intézményközi megállapodást”. Az intézmények egyezségére azért volt szükség, hogy megnyíljon az út (a még hátralévő második bolgár biztosjelölt szerdai meghallgatása után) a leendő új Barroso-bizottság jövő heti megszavazása előtt. Valójában az alku is meg az eredmény is abba az átfogóbb intézményi átrendeződésbe illeszkedik, amely a lisszaboni szerződés hatálybalépésével bekövetkezett, és el is tart még egy darabig.
Az EP legfőbb ambíciója mindig is hatáskörének szélesítése volt és maradt, mert csak így – ezek gyakorlásán keresztül – tudja demonstrálni tényleges befolyását az EU-ügyek menetére. Az új szerződés ugyan a legtöbbet talán éppen az EP-nek adta – több tucat bel- és igazságügyi téma esetében, továbbá a közös agrárpolitika és az éves büdzsé teljességének elfogadása kapcsán is joghatályos beleszólási jogot adott a testületnek –, de honatyák közül sokan úgy érezték, többet is elérhetnek. A bizottság, a tanács és a parlament közötti befolyásharc újabb állomása volt tehát, hogy az EP számos feltétel teljesüléséhez kötötte a február 9-i plenáris szavazás végkimenetelét.

A portugál bizottsági elnök láthatóan jól megtanulta az öt évvel ezelőtti leckét, amikor első bizottsági listáját viszsza kellett vonnia az EP nyomására. Akkor még figyelmen kívül hagyta a képviselők „akadékoskodását”, és később eszmélt, hogy itt veszíteni is lehet. Most már több követelésnek is elébe ment. (Az „intézményközi megállapodások” nem bírnak jogi hatállyal. De mindig úgy készülnek, hogy minden érintett félnek elég jogosítványa legyen ahhoz, hogy megkeseríthesse a másik életét, ha az visszatáncolna.)
Ennek jegyében tett Barroso formális ígéretet arra, hogy a jövőben „nagyon komolyan megfontolja” a parlament felkérését, hogy esetleg valamely biztosa mondjon le hivataláról. Ha mégsem tenné, kész az EP elé állni és magyarázni a bizonyítványt. (A parlamentnek nincs szerződésben biztosított joga az egyes bizottsági tagok kipöckölésére, csak a testület egészének szavazhat bizalmat vagy így mondathatja le őket.) Barroso persze itt csak valami olyasmit adott, ami közvetve amúgy is létezett már. Éppen az öt évvel ezelőtti példa mutatta, hogy az EP adott esetben nem habozik a teljes bizottság megbuktatásával is zsarolni, ha nagyon meg akar szabadulni valakitől.
Érdekesebb az az újítás – feltéve, hogy a múlt heti csomag az EP végszavazásán is átmegy –, amelyik ezután részvételi jogot biztosít a parlament elnökének a bizottság heti ülésein és viszont: az EP-vezetők kéthetenkénti ülésére pedig Barroso ülhet be, ha jogalkotási vagy költségvetési ügyekről van szó. Szintén az intézmények közötti közeledés jegyében kerülhet sor arra, hogy nemzetközi szerződések kitárgyalásakor megfigyelővel az EP is képviseltetheti magát. Arra is lesz mód, hogy az EP havonta esedékes meghallgatása ezután ne csak a bizottság elnökére, hanem a többi biztosra is (beleértve tehát Catherine Ashton külpolitikai főképviselőt), valamint „vezető EU-diplomatákra” is kiterjedjen.
Fennakadt viszont a legtöbbet szorgalmazott parlamenti követelés, hogy ugyanis a leendő új külügyi szolgálat vezető posztjaira a kinevezést előzze meg parlamenti meghallgatás is, továbbá ha az EP jogalkotást kezdeményez a bizottságnál, akkor legyen számára kötelező ilyet elindítani (ma – és a jelek szerint a jövőben is – kitérhet előle). Ez tehát „nem jött össze” (ma még?) az EP számára, de a kialkudott jogok és lehetőségek így is tovább javítják egymás átláthatóságát, és ezzel talán jobb megértését is. Előre borítékolva egyúttal, hogy „Lisszabon” utóéletében nem ez lesz az egyetlen fejlemény.

A szerző a BruxInfo EU-szakértője