Újabb lista, váratlan pofonnal

Végre egy nekünk való összeállítás! Vajon hova soroltak bennünket, tehetséges magyarokat a svájci kutatók? Hatvan országot vizsgáltak, azokat, amelyek minden évben szerepelnek az IMD hagyományos versenyképességi listáján. Lássuk csak! Elsők nem vagyunk, másodikak sem, de ne legyünk ennyire beképzeltek, keressük kicsit lejjebb Magyarország nevét. Ott sincs. Akkor valahol középen, vagy utána egy kicsivel. Nincs. Nyomdahiba lenne? Lefelejtették volna Magyarországot? Egyre türelmetlenebbül pásztázzuk az országok nevét. Hoppá, megvan... az 51. helyen! Hatvan országból! Nem tévedés ez? Svájc, Dánia, Németország, Finnország, Malajzia, Írország, Hollandia, Kanada, Svédország és Norvégia van az első tíz helyen. Magyarország mögött meg Brazília, Oroszország, Kolumbia, Argentína, Dél-Afrika, Peru, Horvátország, Venezuela és nagyon lemaradva Bulgária. Hát hova tették a szemüket a lausanne-i üzleti iskola szakemberei? Nem veszik észre, amit mi már régóta tudunk? Mi egy nagyon tehetséges nép vagyunk, a jég hátán is megélünk, ha kell.

Nem vették észre. A tények másfajta képet rajzolnak a magyar tehetségek állapotáról, mint amilyen belénk rögzült az elmúlt évtizedek sikerpropagandája alapján. Vagy valaha tényleg fantasztikusak voltunk? Sejthetően, igen. A visszamenőlegesen is elvégzett elemzés szerint Magyarország 2005-ben még a 16. helyen lehetett volna ezen a listán. Most az 51-iken. Ezzel a legnagyobb zuhanást produkáltuk az egész mezőnyben. Az élre kerültünk. Nem erre vágytunk.

Hogy mit vizsgáltak a kutatók? Három szempont alapján elemeztek. Az első a befektetés és a fejlesztés helyzetét tanulmányozta, konkrétabban azt, miként alakult ez az oktatásban, milyen a tanuló/tanár arány és milyenek a vállalati képzések. A második csoportban a vonzerőt értékelték. Mérlegre tették a megélhetési költségeket és az életminőséget. Azt, hogy mennyire képes az adott ország magasan kvalifikált külföldi munkaerőt vonzani és hogy a gazdaság szereplői előnyben részesítik-e a tehetségek alkalmazását, s megtartását, a munkavállalók motiválását. Itt mérték az agyelszívásnak a versenyképességre gyakorolt hatását is. A harmadik csoportban a „rendelkezésre állás” témakörét vizsgálták. A sikerhez fontos, hogy az ország meg tudja tartani tehetségeit. Elemezték, hogy az adott ország oktatási rendszere képes-e a gazdaság magasan kvalifikált, jó képességű munkaerő igényének „kitermelésére”, nyelvtudással, emelt szintű képzéssel.
Nézzünk egy-két részletet! „Agyelszívó” képességben és a tehetségek megtartásában került a legrosszabb helyre Magyarország: az 59-re, csak Bulgária van mögöttünk. E minősítés – főleg, ha elfogadjuk, hogy van benne valami – felér egy nemzeti tragédiával. A gazdaság versenyképességének javításával foglalkozó szakemberek minden munkája kárba veszhet, ha ez az állapot nem változik meg. A sikerhez agyak kellenek, olyan emberek, akik tudnak és akarnak valamit csinálni, van elképzelésük, tehetségük a megvalósításhoz. Ha nem inspirálja őket az itteni környezet, ha nem találják meg számításukat, külföldre mennek. Hiányuk az ország gyengülő értéktermelő teljesítményében is érzékelhető. Vagy lesz.

Némi vigaszt jelenthet, hogy az általános iskolai tanuló/tanár arány alapján, a listán az ötödikek vagyunk, ugyanez a gimnáziumoknál a 14. helyre volt elég. Az oktatásra Izland költ a legtöbbet, Magyarország a 30. e rangsorban. De nem érdemes a részletekbe belemenni. Az összkép lehangoló. Hogyan lesz ilyen emberi erőforrással versenyképes gazdaság? Törhetik a fejüket a kormányzati szakemberek.