BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Győztek a szabályozás hívei?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Nagy-Britannia el fogja siratni a napot, amikor az EU-ra bízta pénzügyi szektora szabályozását – fogalmazott a BGC Partners brókercég elemzője, David Buik annak kapcsán, hogy az új Európai Bizottságban a volt francia agrárminiszterhez, Michel Barnier-hoz kerülhet az unió belső piacának – és ezzel a pénzügyi szektornak – a felügyelete (VG, november 30., 1. oldal). Ezzel sokak szerint az angolszász modelltől alapjaiban eltérő kontinentális pénzügyi kultúra válhat meghatározóvá a jogszabályalkotásban és -alkalmazásban. Simon Walker, a magántőke-társaságokat tömörítő BVCA vezetője szerint minden érintett aggodalommal szemléli a szigetország brüsszeli pozícióinak gyengülését egy olyan ágazattal kapcsolatban, amely rendkívüli súlyt képvisel a brit gazdaságon belül.

A Barnier jelölése által kavart vihar nem a francia biztos ter-veivel magyarázható, hiszen azok ismertetésétől a hónap közepén esedékes európai parlamenti meghallgatása előtt elzárkózott. E nélkül is látszik azonban, hogy elődjével, az ír Charlie McCreevyvel ellentétben ő nem fog „zsigerből” ellenállni minden, a piac megregulázását célzó törekvésnek, és így tovább csökkenhet az ágazati lobbisták mozgástere a gazdasági válság nyomán esedékes törvénymódosítások kidolgozása során.

A francia biztosjelölt igyekezett csillapítani a brit aggodalmakat, mondván: tisztában van a londoni City jelentőségével, és munkája során a belső piac erősítésére, nem pedig gyengítésére fog törekedni. Ugyanakkor hozzátette, hogy a nagyvállalatok mellett a kkv-k és a polgárok szempontjait is igyekszik majd az eddiginél jobban érvényre juttatni, és London mellett a többi pénzügyi központ – így Párizs és Frankfurt – érdekeire is tekintettel lesz.

A francia elnök nyilatkozatai is jócskán hozzájárultak a kedélyek borzolásához. Nicolas Sarkozy a Le Monde-ban úgy fogalmazott: az európai bizottsági posztokért folytatott lobbizás nagy vesztesei a britek. Mint elmondta, Gordon Brown igyekezett megakadályozni, hogy francia jelölt kerüljön a kulcsfontosságú belső piaci posztra, de Catherine Ashton uniós külképviselői tisztségéért cserébe végül kénytelen volt engedni. Diplomáciai források szerint Barroso azzal próbálta csillapítani a feszültséget, hogy felvetette a pénzügyi szektor kivételét a belső piaci portfólióból – ez azonban Sarkozy ellenállásán zátonyra futott. Egy tegnapi beszédében azt mondta a francia államfő, hogy Barnier kinevezése „az európai gazdasági eszmék érvényesülését fogja segíteni a válság során hitelét vesztett angolszász modellel szemben”.

Nagy-Britanniának a pénzügyi szabályozással kapcsolatos elszigetelődése azonban már a második Barroso-bizottság 2010 eleji hivatalba lépése előtt is érezhető lehet. A pénzügyminiszterek mai brüsszeli ülésének napirendjén szerepel a fő vonalaiban már nyáron kialakított új uniós pénzügyi felügyeleti rendszer véglegesítése. London szerint mind a makro-, mind a három mikroszintű felügyeleti testületről egyhangú szavazásra volna szükség, mivel azok működése sértené a tagállamok pénzügyi szuverenitását. A brüsszeli értelmezés szerint azonban a három mikrofelügyeletről minősített többségi voksolás is elegendő, és miután a többi 26 tagállam támogatja a testületek létrehozását, a terv a britek tiltakozása ellenére is megvalósulhat.

Kötött pálya

A pénzügyi területre vonatkozó uniós jogalkotás a következő időszakban nagyrészt kötött pályán fog mozogni, hiszen a G20 vezetői kijelölték a reformok irányait – mutatott rá Terták Elemér, az Európai Bizottság belső piaci főigazgatóságának pénzügyi intézményekért felelős osztályvezetője.

Ugyanakkor kifejezetten európai feladatok is várnak Michel Barnier-ra, és a G20 által előírt szabályozások megszövegezésén is sok múlhat.





Ugyanakkor kifejezetten európai feladatok is várnak Michel Barnier-ra, és a G20 által előírt szabályozások megszövegezésén is sok múlhat. Mérleg Egyetlen kulcsfontosságú gazdasági posztra sem került angolszász politikus a második Barroso-bizottságban – kesergett a Times Online.

Ezzel a liberális gazdaságfilozófia pozíciói is gyengültek, hiszen a belső piacért felelős Michel Barnier mellett a versenypolitikai posztra kiválasztott spanyol Joaquín Almuniától és az agrártárca élére jelölt román Dacian Ciolostól is kevésbé piacbarát hozzáállás várható, mint elődeiktől. Pénzügyi törvények (az EU-ban 2010-ben meghozandó döntések, válogatás) - A fedezeti alapok szigorúbb szabályozása

- A pénzügyi felügyeleti rendszer reformja

- A derivatívák kereskedelmének szabályozása

- A tőkemegfelelési mutatók módosítása

- A Solvency II. direktíva végrehajtási szabályainak megalkotása

- A válságba került bankok kezelésének szabályai

Forrás: VG-gyűjtés-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.