BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt a felmentő sereg? Ezt már a svájci jegybank sem hagyja

A svájci jegybank közleményben hangsúlyozta, hogy lépéseket tesz a fizetőeszköz erősödése ellen. A frank zuhanásnak indult, azonban nem tudni, hogy ez mennyire lehet tartós.

A Svájci Nemzeti Bank (SNB) intézkedéseket hoz az erős frank ellen – közölte a jegybank. A központi bank úgy látja, hogy a svájci frank masszívan túlértékelt jelenleg. Ez veszélyezteti a svájci gazdaság növekedését és növeli a lefelé mutató nyomást az árstabilitás tekintetében.

Az SNB szeptemberben tartotta volna következő kamatdöntő ülését, azonban az utóbbi napokban kialakult piaci környezetbe az alpesi deviza iszonyatos erősödést könyvelhetett el a vezető valutákkal szemben, amely lépésre kényszerítette a jegybankot.

Az SNB azonnali hatállyal a 3 hónapos Libor-t célsávot 0-0,25 százalék közé szorította le, és nullához közeli szintet célzott meg. A korábbi célsáv 0 és 0,75 százalék között volt, 0,25 százalékos megcélzott szinttel.

A közlemény szerint a jegybank úgy határozott, hogy erőteljesen növeli a svájci frank likviditását a pénzügyi piacokon a következő napokban.

A globális gazdasági kilátások jelentősen romlottak az SNB utolsó negyedévi értékelése óta. Ugyanakkor a svájci frank erősödése felgyorsult az elmúlt hetekben, Következésképp, a svájci gazdaság kilátása jelentősen romlott – húzza alá jegybank.

Az SNB közelről figyeli a devizapiaci fejleményeket, és további intézkedéseket fog tenni a svájci frank erősödése ellen, amennyiben szükséges – zárul a közlemény.

Ennek következtében a svájci frank a devizák széles körével szemben zuhanásnak indult. Az euró/frank kurzus 1,08-as szintről 1,11 közelébe került.

A forint 250-es szinten zárt a frankkal szemben, majd reggel 252-ig ment fel az alpesi deviza jegyzése. Az SNB bejelentése után a frank zuhanása miatt 245-246 közé került az alpesi fizetőeszköz ára.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

Azt nem látni egyelőre, hogy az SNB képes lesz-e szembemenni a piaccal, de annyi bizonyos: egyelőre megállította a frank szárnyalását, miközben a nemzetközi befektetői környezet szerdán is erőteljesen negatív.

„Enyhülést hozhat a frankkal kapcsolatban az a friss, miszerint a svájci jegybank nem nézné tétlenül az alpesi deviza jelentős erősödését” – írják kommentárjukban az Erste Bank közgazdászai.

A frank lett az egyetlen menedék

A svájci frank szinte az egyetlen menedékdeviza lett, és a globális kockázatok felerősödésével folyamatosan erősödött. A kockázatkerülésre számos okuk van a befektetőknek: az eurózóna adósságválságának lehetséges tovaterjedése, az Egyesült Államok „AAA” hitelbesorolásának feltételezett elvesztése, valamint a világgazdasági kilábalás lassulása is szerepet játszott az alpesi fizetőeszköz erősödésében, amely 2010 tavasza óta tart, mióta a Svájci Nemzeti Bank felhagyott a frankgyengítő akciókkal, mert túlságosan nagy veszteségeket jelentett számára beavatkozni piaci folyamatokba.

Az alpesi fizetőeszköz az elmúlt négy kereskedési napban keddre közel 6 százalékot erősödött az euróval szemben, és csupán 7-8 százalékra volt a paritástól, vagyis attól, hogy egy euró egy frankba kerüljön. Úgy tűnik, ez elérte a svájci jegybank ingerküszöbét, amely intézményt sok elemző „fogatlan oroszlánnak” tartott, mert nem tud mit kezdeni az erős frankkal.

Hangsúlyozni kell, trendfordulóról egyelőre korai lenne beszélni, azonban némiképp megnyugtató a hazai frankhitelesek számára, hogy az SNB nem nézi tétlenül a frank szárnyalását.

A svájci jegybank lépéséről elemzői véleményeket itt olvashat.

Az alpesi fizetőeszköz az elmúlt négy kereskedési napban keddre közel 6 százalékot erősödött az euróval szemben, és csupán 7-8 százalékra volt a paritástól, vagyis attól, hogy egy euró egy frankba kerüljön. Úgy tűnik, ez elérte a svájci jegybank ingerküszöbét, amely intézményt sok elemző „fogatlan oroszlánnak” tartott, mert nem tud mit kezdeni az erős frankkal.

Hangsúlyozni kell, trendfordulóról egyelőre korai lenne beszélni, azonban némiképp megnyugtató a hazai frankhitelesek számára, hogy az SNB nem nézi tétlenül a frank szárnyalását. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.