Magánnyugdíj: tolvajlás, burkolt fenyegetés - kivárást ajánl a Stabilitás
Nem fogják megakadályozni a magánnyugdíjpénztárak, ha tagjaik vissza akarnak lépni a tb-be – közölte Nagy Csaba , a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján. Annak részletei viszont, hogy milyen feltételekkel lehet visszalépni, illetve maradni a pénztárakban, még nem ismertek, így pedig nem lehet felelősségteljes döntést hoznia senkinek. Az állami pillérből egyébként a mostani feltételek mellett nem jár nagyobb nyugdíj, mint a kasszákból, előbbiben csak az inflációval megegyező emelkedésre van garancia, de ugyanez a garancia a pénztárak befizetéseire is megvan. Ha egy pénztár mégsem éri el ezt a szintet, a jelenleg mintegy 10 milliárd forintos tőkével rendelkező Pénztárak Garancia Alapja pótolja ki a különbözetet. Az elnök arra számít, hogy a pénztártagok 30-40 százaléka léphet vissza az állami rendszerbe.
A pénztártagoktól a következő 14 hónap során átlagosan havi 10 ezer forintot vesz el a kormány, hogy a tb-be utalja, azt azonban nem tudni, mit kapnak a tagok ezért cserébe – közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás főtitkára. A kompenzációról ugyanis nem született még jogszabály, nem tudni sem azt, hogyan kapják vissza ezt az összeget a kétpilléres rendszerben maradó tagok, és azt sem, hogyan számít be ez a 14 hónap a majdani nyugdíjuk kiszámításánál. Az elvont összegek örökölhetősége is kérdéses még, ahogy a tagdíjbevételekből működtetett kasszák finanszírozására sincs megoldás.
A pénztárszövetség főtitkára sérelmezte, hogy szakmai egyeztetések nélkül, önálló képviselői indítványokkal hozott a kormány ilyen fajsúlyú döntéseket, és tolvajláshoz hasonlította a tagdíjak elvételét. Juhászné felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi 3 millió pénztártag kétharmada saját döntése alapján lépett be 1997-1998 során a nyugdíjpénztárakba, mindössze egymillió olyan tagja van a kasszáknak, akit pályakezdőként köteleztek erre. Azt hogy most a kormány nem hajlandó a tagdíjakat átutalni az intézményeknek, és egyúttal a visszalépés lehetőségét is megnyitotta, egyfajta burkolt fenyegetést jelent a maradó tagokra nézve – közölte a főtitkár.
A kormány eddig arról sem nyilatkozott, mire kívánja felhasználni az így elvett 420 milliárd forintot. A Stabilitás mindenesetre úgy látja, hogy aki visszalép, annak csak egy ígérvénye marad arra, hogy később tisztességes nyugdíjat kap, garancia arra, hogy a befizetéseit egy egyéni számlán megőrzik, nem lesz. Az egyéni számlás rendszer felállítása rövid idő alatt egyébként sem lehetséges.
A sajtótájékoztatón Kovács Erzsébet egyetemi tanár, a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal egyik tagja arra figyelmeztetett, az első pillér nem képes alkalmazkodni a demográfiai kihívásokhoz. „Egy nyugdíjrendszerben mindig kedveznek valakiknek, ezek vagy az aktívak, vagy a nyugdíjasok” – mondta a szakember. A visszalépéssel kapcsolatban arra figyelmeztette a tagokat, hogy nem tudhatják, milyen rendszerbe lépnek vissza, mire nyugdíjasok lesznek, hogyan fog festeni az indexálás vagy hány év lesz a nyugdíjkorhatár. Az állam csak annyit tud garantálni, hogy lesznek nyugdíjak, de azok mértékét semmiképpen, hiszen legfeljebb a járulékok mértékébe tud beavatkozni, de itt is csak korlátozottan. Arról, hogy a nyugdíjpénztárak miért a tőzsdén fektették be a tagok vagyonát, Kovács Erzsébet elmondta: erre jogszabály kötelezte őket.
„A nyugdíjrendszert érintő változások hatása évtizedekre szól” – figyelmeztetett Gál Róbert Iván , a Tárki kutatója. Ebben a kérdésben az aktuális kormányzat mozgástere korlátozott, nem lehet például úgy megoldani a kérdést, hogy 62-ről 80 évre emelik a korhatárt, hogy sok befizetőre kevesebb járadékos jusson, hiszen ebben az életkorban egészségi állapotuk miatt az emberek már nem képesek dolgozni. A mostani nehéz helyzet oka a kutató szerint az volt, hogy a mindenkori kormányzatok elmulasztották kihasználni az elmúlt 15 év lehetőségeit. Ebben az időszakban a konvergencia miatt gyorsabban növő GDP, és az, hogy két nagy generáció, a Ratkó-gyerekek és a Ratkó-unokák is éppen a munkaerőpiacon voltak, lehetőséget teremtett volna a felhalmozásra. A Ratkó-gyerekek néhány éven belül nyugdíjba mennek, a Ratkó-unokák, akiknek még lehetnek gyerekeik, viszont nem reprodukálják saját generációjukat, így a fogyasztás rovására tőkét kellene felhalmozniuk, mivel utódaik nem lesznek képesek eltartani őket. Ehhez valamilyen, lehetőleg kötelező intézményre lenne szükség, amire egy példa lehet a magánnyugdíjpénztári rendszer.
