BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy kis nyugalom - Kevesebbet kértek az európai bankok

A piacokon némi megnyugvást hozott, hogy az európai bankok mindössze 132 millió eurós hitelt igényeltek az Európai Központi Banktól a korábban várt 150-200 millió euró helyett.

A keddi zuhanás után mára stabilizálódtak az európai tőzsdék, miután az EKB közölte: 131,9 millió eurós hitelt bocsát a pénzintézetek rendelkezésére. Az elemzők arra számítottak, hogy az összeg 150-200 millió euró között lesz majd, vagyis feltételezhető, hogy a szektor finanszírozási helyzete a vártnál jobban alakul.

Július 1-jétől 442 milliárd eurónyi bankoknak nyújtott hitel jár le, a pénzpiacokon pedig jelentős volt a feszültség, mivel egyes feltételezések szerint a törlesztés 100 millió eurós finanszírozási lyuk keletkezhet.

„Az EKB gyakorlatilag vészhitelező intézménnyé nőtte ki magát a Lehman-válság utáni időkben: pótolja az összeomlott bankközi hitelezést” nyilatkozta Paul Griffith, az Aberdeen Asset Manager vezető elemzője a Financial Timesnak. Szerinte sok bank él abból, hogy az EKB-tól szerzett forrásokat hitelezi tovább, és nagyon bátor emberre van szükség az EKB-ban ahhoz, hogy ezeket a vészcsapokat el merje zárni.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.