BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Moszkva morcos lehet: Elszakadna a Gazpromtól Bulgária

Saját számításai szerint Bulgária már a közeljövőben saját forrásból fedezi majd földgázszükségletének mintegy a felét.

Ez annak révén válik lehetővé, hogy elkezdik a Lovech közelében feltárt új földgázlelőhelyek kiaknázását – közölte Traycho Traykov bolgár gazdasági és energiaügyi miniszter. Szavai szerint a lelőhelyek 10 milliárd köbméter földgázt tartalmaznak, s ebből évente mintegy egymilliárd köbmétert aknáznak ki. Bulgária az utóbbi néhány évben évente mintegy hárommilliárd köbméter földgázt fogyasztott. A Lovech térségében újonnan feltárt gázlelőhelyekkel együtt a másik két gázmező, amelyek a Fekete-tengeri bolgár tengerparton, Kavarnában és Kaliakrában találhatók, az ország az éves fogyasztásának felét tudja majd kielégíteni.

Ha a terv megvalósul Bulgária a jelenleg Oroszországból importnál jóval kedvezőbb áron juthat gázhoz. Az új lelőhelyek feltárásáról szóló hír éppen jókor jön, hiszen Bulgária tárgyalásokban áll a Gazprommal új szállítási szerződés megkötéséről, és az egyik bökkenő éppen az orosz gáz ára. A Standarttal nemrég közölte Dimitar Gogov, a Bulgargaz elnök-vezérigazgatója, hogy a szerződés csak akkor szól majd hosszú távra, ha megfelelő árat szabnak meg Bulgária számára.

A RIA Novosztyi jelentése szerint Bulgária vélhetően a következő két-három év alatt akarja csökkenteni a gázimportját 2 milliárd köbméterről 500 ezer köbméterre. Bulgária ezzel Horvátország példáját követi, amely idén már leállította az orosz gáz importját a Gazpromtól, ehelyett az ENI által értékesített energiát preferálja. Bulgária egyébként az EU által kezdeményezett Nabucco, valamint a riválisának tartott Déli Áramlat projektet is támogatja.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.