BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cipőipar: tartós lejtmenet

Visszaeső termelés, dömpingáron értékesítő távol-keleti konkurencia, késedelmes fizetés – súlyos gondokkal küzd a magyar cipőipar. Jelzi a trendeket, hogy az összesített termelés – darabszámban – tavaly 8 százalékkal esett, és az idei év is várhatóan igen gyenge eredményeket hoz. Jó hír ugyan, hogy a belföldi értékesítés már nem csökken tovább, ám a hazai piac a termelésnek mindössze a 15 százalékát szívja fel – vázolja a helyzetet Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés igazgatója. A szakember szerint nem segíti az ágazat helyzetét az sem, hogy a 112 200 forintos átlagkereset 40 százalékkal elmarad a feldolgozóipari átlagtól.

Nem meglepő hát, hogy az elmúlt években olyan neves vállalkozások szűntek meg, mint a gyerekcipőgyártó Siesta Kft. vagy a Richter International Kft., miként az sem, hogy a Tisza sportcipőket is előállító Tisza Cipőgyártó Termelő és Kereskedelmi Kft. két hónapja felszámolás alatt áll.

Továbbra is akad ugyanakkor olyan gyártó, amely „küzd az árral”. Ilyen a Derby Cipőgyártó Kft. Igaz, a kiskunfélegyházai cég jócskán megsínylette, hogy német, olasz és osztrák megrendelői Ázsiába helyezték át a termelést: a nagyobb vállalatok gyárat hoztak létre, míg a kisebbek bérmunkaszerződést kötöttek kínai, kambodzsai gyárakkal. Emiatt a Derby alkalmazottainak száma 360-ról előbb százra, majd a mai nyolcvanra csökkent.

Intenzív piackutatás révén ugyanakkor sikerült új megrendelőket találni, így a cég termelésének ma már 80 százaléka bérmunka, amelyet Német- és Olaszországba szállítanak. A bérmunkával együtt a tavalyi első féléves 83 700-zal szemben az idén június végéig 100 400 pár cipő hagyta el az üzemet. „Mindez szépen hangzik – teszi ugyanakkor hozzá Szatmári Péter, a társaság igazgatója –, ám az igazság az, hogy míg hat éve napi 2500 pár cipőt gyártottunk, ma viszont csupán 500-600 párat.”

Érezteti a hatását a válság is, a többi között oly módon, hogy a magyar kereskedők közül többen megszűntek, de akik a piacon maradtak, azok is a korábbi 30–60 nap helyett 90–120 napra fizetnek az áruért. Ebben a helyzetben mégis arra kényszerül a társaság, hogy a korábbiaknál többet próbáljon saját márkáiból elhelyezni a belpiacon.

Az iparágnak az időjárás is komoly gondot okoz. Más években ilyenkor már az őszi kollekciót vásárolták az üzletekben, most meg úgy néz ki, hogy a nyári cipők után rögtön a téli modelleket fogják venni. Emiatt a kereskedők valószínűleg tavasszal próbálják értékesíteni az idei őszi modelleket, emiatt viszont a jövő évi tavaszi kollekcióból fogyhat kevesebb – mondja Juhász János, a tavaly német megrendelésre 900 ezer pár cipőt gyártó csengeri Szamos Kft. vezetője. A cég az őszi–téli kollekcióból már így is a tervezett 400 ezer helyett csupán 340 ezer párat szállíthatott a Josef Seibel cég számára.

Mindennek ellenére rövidesen korszerű gépeket telepítenek a cipőfelsőrész-gyártó üzembe 200 millió forintért. Erre az eredménytartalékból van pénz, és az alapanyag-beszerzésre is rendszeresen félretesz a cég. Ha nem lenne készpénztartalék, és hitelre kellene beszerezni az alapanyagokat, a kamat miatt elúszna a nyereség jó része – teszi hozzá Juhász János.

Háborút vesztettek az uniós gyártók

Elveszítette a kínai gyártókkal szembeni harcot az uniós cipőipar. A távol-keleti importáru olyan, a cipőgyártásban nagy hagyományokkal rendelkező országokat szorított ki a piacról, mint Francia- vagy Spanyolország. Nem véletlen, hogy az unió részesedése a világtermelésben nem éri el a 10 százalékot.

Az ázsiai árudömping mértékére jellemző, hogy még az olcsónak számító Törökország EU-ba irányuló exportja is 35 százalékkal csökkent tavaly. Igaz, a két éve bevezetett piacvédelmi eljárás hatására az uniós cipőipar hanyatlása lassult, ám az eljárás alól kiemelték a gyerek- és a minőségi sportcipőket.

Az ázsiai árudömping mértékére jellemző, hogy még az olcsónak számító Törökország EU-ba irányuló exportja is 35 százalékkal csökkent tavaly. Igaz, a két éve bevezetett piacvédelmi eljárás hatására az uniós cipőipar hanyatlása lassult, ám az eljárás alól kiemelték a gyerek- és a minőségi sportcipőket.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.