BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem fizet a Ryanair - "Viszlát a bíróságon!"

A Ryanair támadást indított a brit légügyi hatóság ellen a vulkáni hamu ügye kapcsán és közölte, hogy csak a jegyárat téríti meg.

Az Európai Unió jelenlegi szabályai szerint a hamu miatt törölt járatok utasai számára élelmet és szállást kell biztosítania a cégeknek. A BBC jelentése szerint azonban több légitársaság a mostani helyzetben a szabályok megváltoztatását követeli.

Járattörlés esetén a vonatkozó uniós rendelet értelmében az utasoknak díjmentesen legalább a következőket kell felajánlani: a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket, szállodai elhelyezést, ha egy vagy több éjszakás ott tartózkodás szükséges vagy ha az utazónak a szándékaihoz képest tovább kell ott tartózkodnia. Emellett jár a szállítás a repülőtér és a szálláshely (hotel vagy egyéb) között.

Ezen kívül az utasoknak díjmentesen két telefonhívást, telex vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését kell felajánlani. A csökkent mozgásképességű személyek és az őket kísérő személyek, valamint a kíséret nélkül utazó gyermekek szükségletei is különös figyelmet érdemelnek.

Michael O’Leary, a fapados Ryanair elnök-vezérigazgatója szerint "abszurd dolog", hogy cégének sok ezer eurót kell fizetnie valakinek, akinek a repülő jegye esetleg csak néhány euróba került. O’Leary szerint a Ryanair csak az utasok menetjegyének eredeti árát téríti meg, és nem többet, ezzel potenciálisan vállalva az összetűzést az ír légügyi szabályozási bizottsággal és az EU-val. "Vállaljuk, hogy a bíróságon találkozunk velük, mert őszintén szólva úgy gondolom, ez jó alkalom a légitársaságok részére, hogy leleplezzék ezt a nonszenszet" - hangoztatta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.