BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekedett a Pesti Est és az Exit olvasottsága

Az Est Media Group (EMG) által képviselt ingyenes programmagazinok, a Pesti Est és az EXIT Magazin, a legfrissebb Ipsos/GfK Nemzeti Médiaanalízis olvasottsági felmérés eredményeinek tanúsága szerint, ismét jelentősen növelni tudták olvasótáborukat.

A Pesti Est tavaly nyári megújítása tartós eredményeket hozott, hiszen a lap olvasóinak száma az elmúlt fél év adatait vizsgálva 20,3 százalékkal nőtt az azt megelőző félév eredményeihez képest.

A legfrissebb adatok tanúsága szerint, az idén áprilisban tulajdonosváltáson átesett, így már az EMG által gondozott EXIT magazin az elmúlt félév adatait összevetve az azt megelőző félév adataival, 25,5 százalékos növekedést ért el az olvasószám alakulásában.
 
A cég közleménye szerint ez azért is tekinthető sikernek, mert a teljes mért sajtópiac olvasottsága ugyanebben az időszakban – még ha kis mértékben is – csökkent (minden, az Ipsos/GfK olvasottsági kutatásba bevont lap adatait alapul véve).

A legfrissebb mérés szerint a Pesti Est – Est Lapok – EXIT „trió”, egy egyébként másképpen nehezen elérhető célcsoportban (15-39 éves korosztály), 583 000 fős olvasottsággal rendelkezik, amit jól egészít ki az est.hu a maga közel heti 100ezer látogatójával.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.