Az euróövezet őszi másnapossága: most jön a neheze

A májusi, ezer milliárd dolláros mentőcsomaggal sikerült megelőzni Görögország azonnali csődjét és az euróövezet szétesését. Az unió periferiális államaiban azonban mostanra ismét a tavasszal tapasztalt szintre ugrottak a szuverén hitelek kamatfelárai. Hamisnak bizonyultak a pénzügyi szektor egészségességét alátámasztani hivatott „stressztesztek” is, amelyekkel eredetileg azt akarták igazolni, hogy az európai bankoknak mindössze 3,5 milliárd eurónyi friss tőkére van szükségük. Mára kiderült, hogy egyedül az írországi Anglo-Irish gazdálkodásában egy 70 milliárd eurós lyuk tátong, ez mellesleg a spanyol, a görög, sőt a német bankok egészségi állapotára is árnyat vet. Végezetül, a második negyedév során tapasztalt euróövezeti fellendülésről kiderült, hogy csak átmeneti jelenség, amely egy időre lelket tudott önteni az itteni pénzügyi piacokba és az egységes valutába. Az euróövezet periferiális államaiban a GDP vagy zsugorodik (mint Spanyol-, Ír- vagy Görögországban), vagy lanyhán emelkedik (Olaszország, Portugália).

Még a németországi átmeneti gyorsulás is ellentmondásokkal terhes. A 2008–09-es pénzügyi válság idején a német GDP – az összeomló globális kereskedelemmel szembeni fokozott függőség okán – sokkal nagyobb mértékben esett, mint az amerikai. Ilyen nagy mértékű hanyatlás után egy átmeneti fellendülés egyáltalán nem megy csodaszámba, a német kibocsátás pedig ezzel együtt is a válság előtti szint alatt van. Az országban – csakúgy, mint az euróövezet egészében – egyébként is hatnak azok a tényezők, amelyek a fejlett államok gazdaságaiban általános lassuláshoz vezetnek 2010 második felében, illetve 2011 során: a fiskális ösztönzés mindenütt megszorításokba csap át, a készletfeltöltés befejeződött, a jövőbeni kereslet meglopására kitalált adópolitikai trükkök, mint például az autóroncs-prémiumok, kifutottak.
A globális növekedés lassulása – amely az USA-ban és Japánban egyenesen a W alakú recesszió második fázisa – visszafogja az exportot, még Németország esetében is. Ez utóbbira máris utalnak jelek, például a rendelésállomány zsugorodásának, az export és az ipari termelés lanyhulásának, illetve a befektetői bizalom megcsappanásának formájában. Mindez azt jelzi, hogy a lassulás már Németországban is kezdetét vette.

Ami a periferiális államokat illeti, itt az ezer milliárd dolláros mentőcsomag és a banki stressztesztek révén sikerült némileg odébb lapátolni a problémákat, amelyek azonban korántsem tűntek el. Maradtak a hatalmas költségvetési hiányok és a tetemes államadósságok, amelyeket a kormányok gyengesége, illetve a szerkezeti reformokkal és a fiskális megszorításokkal szembeni erős ellenállás miatt nem lehet elégséges mértékben csökkenteni. Változatlanul fennállnak a nagy összegű folyómérleg-hiányok és a magánszektort nyomasztó, nehezen továbbgörgethető külföldi tartozások. Széles körben csökkent a versenyképesség a bérköltségek szakadatlan növekedése, a piaci részesedés csökkenése és a munkaintenzív műveletek kihelyezése folytán. A potenciális és a tényleges növekedés alacsony szintű lesz, miközben a bankok és a pénzügyi intézmények kockázati szintje magasra rúg.

Ilyen körülmények között csődhelyzetben marad Görögország, ez azt jelenti, hogy a közadósságának átütemezése elkerülhetetlen. Ugyanezért van nagy bajban Spanyolország, Írország, de a fiskálisan némileg egészségesebb alapokkal rendelkező Olaszország sem kényelmeskedhet. Németországban a fiskális szigorítás nyomán erősödni fog a recessziós és a deflációs nyomás, ezt kompenzálni kellene, részben monetáris ösztönzéssel, részben a belső kereslet élénkítésével és az államháztartási megszorítások elhalasztásával. Ebből azonban az euróövezet két kiemelt gazdaságpolitikai szereplője, az Európai Központi Bank és a német kormány szemlátomást nem kér, mert arra számít, hogy egyetlen negyedév kedvező GDP-adata már igazi irányzatváltást jelent.
Az euróövezet egyéb térségei alig vannak jobb formában, mint a periférián lévő államok. Franciaországban talán még nem ébredtek fel a kötvénybefektetők, pedig a gazdaság teljesítménye legjobb esetben is csak vérszegénynek minősíthető. Nicolas Sarkozy elnök szerkezeti reformok sorának ígéretével lépett hatalomra, ezzel szemben mára a saját pártjában is meggyengült, ezért a súlyos megszorító programokat nyilván el fogja halasztani. Jellemző, hogy még a bizonyos növekedést felmutató Németországban is meggyengült Angela Merkel kormányfő a saját koalícióján belül. Az euróövezet többi államának vezetői is erős politikai ellenállással kényszerülnek szembenézni, a politikát pedig sokfelé kezdi áthatni a nacionalizmus.

Az euróövezetnek jelenleg fiskális megszorításokra, szerkezeti reformokra, megfelelő makrogazdasági és pénzügyi politikára lenne szüksége, ezzel szemben a térség politikailag gyengül, mind az uniós, mind a tagállami szinten. Az euróövezet emiatt a legjobb esetre vonatkozó forgatókönyvem szerint is csak kínnal-keservvel fog átevickélni a következő néhány éven. Rosszabb esetben (és ennek egyharmadnál nagyobb valószínűségét látom) széttöredezik az eurózóna, mégpedig a szuverén adósságok átütemezésének, illetve néhány gyengébb gazdaságú ország kilépésének valamilyen kombinációjaként.

A szerző a New York Egyetem közgazdaságtan-professzora

Copyright: Project Syndicate, 2010@ www.project-syndicate.org
Copyright: Project Syndicate, 2010, www.project-syndicate.org