BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
hitelezés

Stiglitz: A gazdaság régóta beteg, álom a fogyasztás visszatérése

A gazdasági pangás 2007 óta makacsul tartja magát, ezért a kérdés mindenkiben ott motoszkál: miért? Ha a válság okait nem tudjuk jobban megérteni, akkor egy hatásos kilábalási stratégiát sem tudunk működésbe hozni. Jelenleg mindkettővel rosszul állunk.
2011.10.06., csütörtök 05:00


Eredetileg azt mondták nekünk, hogy pénzügyi válságról van szó, és a kormányok emiatt összpontosítanak a bankokra az Atlanti-óceán mindkét partján. Az ösztönző programokat átmeneti fájdalomenyhítésként adták el a közvéleménynek, amelyekkel úgymond időt kellett volna nyerni, amíg a pénzügyi szektor talpra áll, és újra kezdődik a magánhitelezés. Míg azonban a bankok nyereségessége – a nagy bónuszokkal egyetemben – visszatért, a hitelezés nem indult meg, a rekordalacsony szinten álló rövid és hosszú lejáratú kamatok ellenére sem. A bankok szerint a hitelezést behatárolja, hogy a beteg gazdaság miatt kevés a hitelképes ügyfél, amit részben igazolnak a statisztikai adatok. A válság kibontakozásához ugyanakkor döntően hozzájárult a pénzügyi szektor megbocsáthatatlan gondatlansága, amelyhez egyébként az esztelen dereguláció nyitotta meg az utat. A meglévő ingatlanpiaci túlkínálat és a háztartások túlzott eladósodottsága miatt a kilábalás nehéz lesz.

A gazdaság már a válság kirobbanása előtt is nagyon beteg volt, s ezt csak a lakáspiaci buborék révén lehetett leplezni. A buborék révén ösztönzött fogyasztás nélkül masszív hiány támadt volna az összesített keresletben. Ehelyett a lakossági megtakarítások zsugorodtak, egy százalékra, miközben az amerikaiak legszegényebb 80 százaléka éveken keresztül a jövedelmei 110 százalékát költötte el. Aki tehát jelenleg arról beszél, hogy a „fogyasztók visszatérnek”, az mesevilágban él.

A pénzügyi szektor talpra állítása szükséges volt a gazdasági kilábaláshoz, de önmagában nem elégséges. Ahhoz, hogy a teendőnket megértsük, világosan látnunk kell a gazdaság válság előtti problémáit. Először, Amerika és a világ egyaránt áldozatává vált a saját sikereinek. A feldolgozóipari termelékenység gyors növekedése lehagyta a kereslet bővülését, ennek folytán csökkent az ipari foglalkoztatás, a munkaerőnek pedig a szolgáltatási szektor felé kellett orientálódnia. A probléma némileg emlékeztet a XX. század elején történtekre, amikor a mezőgazdasági termelékenység gyors emelkedése miatt a munkaerőnek a városi ipari központokba kellett vándorolni a vidéki körzetekből. Később, 1929–32 között a farmokon a jövedelmek több mint 50 százalékkal estek. Ekkor újabb, masszív migrációs hullámra lehetett számítani, a dolgozók azonban bennragadtak a falusi szektorban, mert nem voltak meg a költözéshez szükséges forrásaik. Az emiatti jövedelemcsökkenés oly mértékben gyengítette az összkeresletet, hogy a városi feldolgozóipari munkanélküliség ugrásszerűen növekedett.

A második kulcsprobléma a növekvő egyenlőtlenség, amelynek a globalizáció csak egy mellékes oka volt. Ha a jövedelmeket az elköltésükre hajlandóktól átteszik azokhoz, akik erre nem hajlanak, akkor az összkereslet csökken. Hasonló hatással jár az energiaárak gyors növekedése, amelynek révén a vásárlóerő az USA-tól és Európától áttevődött az olajexportőrökhöz, akik viszont félretették a pénz nagy részét.

A harmadik ok, amely a globális összkereslet elégtelenségét kiváltotta, az volt, hogy a felzárkózó államok masszív valutatartalék-felhalmozásba kezdtek. Ebben az is motiválta őket, hogy az 1997–98-as ázsiai válságot alaposan félrekezelte a Nemzetközi Valutaalap és az amerikai pénzügyminisztérium. A térség országai ugyanis rájöttek, hogy megfelelő tartalékok hiányában elveszíthetik gazdasági szuverenitásukat. A feltörekvők és a többi fejlődő állam által eddig felhalmozott 7600 milliárd dollárnyi tartalék megvédte őket az újabb megrázkódtatásoktól, ugyanakkor tény, hogy a félretett összegeket nem költötték el.

Itt tehető fel a kérdés, hogy jelenleg hol tartunk ezeknek az alapvető problémáknak a megoldásában? Ha az utóbbival kezdjük, akkor azt látjuk, hogy a tartalékokat felhalmozó államok könnyebben átvészelték a válságot, ami tovább növeli a tartalékok képzésére irányuló késztetést. A második okot vizsgálva azt látjuk, hogy tovább nőtt jövedelemkülönbség, mert a bankárok újra hozzájutottak a bónuszaikhoz, miközben a többi dolgozó bére erodálódott, a ledolgozott óráik száma pedig csökkent. Ezen túlmenően az USA nem tudott megszabadulni az olajjal szembeni függőségtől, emiatt az energiahordozó hordónkénti ára idén nyáron 100 dollár fölött volt – és még mindig magas –, ez pedig fenntartja a nagy összegű transzfert az olajexportőrök irányába. Ami pedig a fejlett államokban a szerkezeti átalakítást illeti, a munkaerő csak lassan hagyja el a hagyományos feldolgozóipart.

A kormányoknak központi szerepük van olyan szolgáltatások finanszírozásában, amelyekre az embereknek igényük van, ilyen például az oktatás és az egészségügy. Az állam által fenntartott oktatásnak és képzésnek különösen kritikus szerepe van Európa és Amerika versenyképességének helyreállításában. Márpedig a kormányok fiskális megszorításokra szánták el magukat, ami biztossá teszi, hogy a gazdaságaik átalakulása lassú lesz.

A globális gazdaság bajaira adandó orvosság kiválasztása közvetlenül következik a diagnózisból: magas szinten kell tartani a kormányzati kiadásokat, ebből fedezve a szerkezetváltást, előmozdítva az energiatakarékosságot, csökkentve az egyenlőtlenséget és finanszírozva a globális pénzügyi rendszer reformját, ami alternatívaként szolgálhatna a tartalékok felhalmozásával szemben.

A világ vezetői – és azok, akik őket választják – idővel eljuthatnak a fenti felismerésekhez. Amint a növekedési kilátások tovább gyengülnek, más választás nem is marad. A kérdés csak az, hogy időközben mennyi kínt kell elviselnünk?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.