BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Elsősegélynyújtó tanfolyamot tartottak a Fradisoknak - videó

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány segítségével tartottak elsősegélynyújtó képzést a Fradi-utánpótlás edzőinek. A sportpályán a gyerekek szervezete nagy megterhelésnek van kitéve, ráadásul itt a sérülések is súlyosabbak lehetnek, így fontos, hogy a pálya szélén álló felnőttek el tudják látni a kicsiket, amíg kiér a mentő.

Elsősegélynyújtó oktatást kapnak a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás-akadémiájának edzői, gyógytornászai és masszőrei. A cél, hogy komoly egészségügyi probléma esetén biztosan legyen valaki a gyerekekkel, aki tud segíteni. Az oktatást a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) gyermekintenzíves szakorvosai tartják.

 

Az oktatáson olyan helyzeteket vizsgálnak és gyakorolnak, amelyekkel az utánpótlással dolgozók a legsűrűbben találkozhatnak a sportpályán. Az elméleti oktatás mellett az FTC munkatársai a gyakorlatban is elsajátítják az elsősegélynyújtás fogásait. Foglalkoznak végtagsérülések rögzítésével, gerinc- és koponyasérülések ellátásával, eszméletlen beteg, allergiás reakciók és görcsök, valamint fulladások kezelésével, illetve újraélesztéssel.

Számunkra nagyon fontos a gyerekek egészsége. Szerencsére sikerült dr. Jórász Zsolt csapatorvosunk segítségével kapcsolatba lépni az alapítvánnyal. Szerettem volna az összes kollégámat bevonni az oktatásba, hogy ha komoly probléma alakulna ki a pályán, akkor a megfelelő módon tudjunk a gyerekeinken segíteni

– mondta az eseményen a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás-igazgatója, Palásthy Norbert.

Megízlett a Fradinak a pljeskavica

Szenvedős 83 perc után mégsem szenvedett vereséget a Ferencváros a belgrádi Cukaricki ellen csütörtökön este az Európa Konferencialiga csoportmérkőzésén, amelyet a dél-szerbiai Leskovacban játszottak. A Ferencváros továbbjutási reményeit a győzelem megsokszorozta, az olasz Fiorentina ellen hátralévő budapesti mérkőzés sorsdöntő lesz ebből a szempontból.

Az oktatást vezető Jórász Zsolt szerint rendkívül fontos, hogy az akadémia szakemberei gyakorlati képzést kapjanak, mivel az elmélettel vagy egy oktatóvideóval szükséghelyzetben nem sokra megy az ember.

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány szakmai igazgatója elmondta: alapvető lenne, hogy minden laikus tudja, mit kell csinálni abban a 10-15 percben, amíg kiér a mentő. Dr. Gesztes Éva szerint ez fokozottan igaz, amikor egy sportpályán vannak a gyerekek, hiszen a szervezetük itt sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve, mint a hétköznapokban.

Az a tíz perc, ami a sérülés vagy roham után következik, kulcsfontosságú. Mindenképpen fel kell készülni arra, hogy mit kell tenni ebben az időben, ameddig odaér  mentő

– tette hozzá.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.