Martonyi: Az IMF fogatlan oroszlánnak bizonyult

– Mostanában egymást követik a turbulenciák az eurózónában. Nem változtat ez az új kormány euróbevezetési elkötelezettségén?
– Egyáltalán nem. Az elkötelezettségünk alapvető politikai és gazdasági stratégiánkból következik. Egyrészről erősebb és mélyebb európai integrációt akarunk, ezt mozdítaná elő az euróövezeti csatlakozásunk. Másrészről, ha az európai integrációs folyamat elindulna az erőteljesebb belső differenciálódás útján, akkor a keményebb mag felé kívánunk orientálódni. Ennek a stratégiának az érvényesítése a következő években két fontos körülménytől – a jelenlegi euróövezeti és globális válság kimenetelétől, valamint a magyar gazdaság teljesítményétől – függ. Az utóbbinál természetesen számolni kell bizonyos időbeli kifutással is.

– Milyen időbeli kifutásra gondol? Netán van már tippje arra, hogy Magyarország mikor lehet tagja az eurózónának?
– Nem az én dolgom, hogy ezt meghatározzam, de az nyilvánvaló, hogy szükség van egy gazdasági stratégiára, amelynek a végén ott szerepel az euró bevezetésének dátuma. Ugyanakkor csak olyan dátumot szabad megjelölni, amelyet be tudunk tartani, legalábbis ha ez rajtunk múlik.

– Nem tartja elgondolkodtatónak, hogy ma már szinte senki sem veszi komolyan a tagsági feltételeket az euróövezetben?
– Az eurózóna gondjainak jelentős része abból fakad, hogy a stabilitási és növekedési paktum előírásait az elmúlt években egyre kevesebben tartották be, nemcsak a kicsik, de a nagyok sem. A fiskális politikák rendben tartása és felügyelete ugyanakkor megfelelő ösztönző- és szankciórendszer alkalmazásával javítható.

– Az új kormány egyszerre rengeteg feladattal szembesül most. Tárcája miként mozdíthatja elő ezek teljesítését?
– A kormány legfontosabb célkitűzése a magyar gazdaság rendbetétele és növekedési pályára állítása, a foglalkoztatottság és a versenyképesség növelése. Ezek és az Európai Unió 2020-ig szóló stratégiájának a célkitűzései látványos módon egybeesnek. Példa erre az a foglalkoztatási célkitűzés, amelyet már elfogadott az Európai Tanács, hogy tíz esztendő alatt az aktivitási rátát a 20–64 éves korosztályban 75 százalékra emeljük a közösségben. Ez 950 ezer új munkahelyet jelent Magyarország esetében; a Fidesz egymillió új munkahelyet ígért választási programjában. Ebből is látszik, hogy az európai integrációs impulzusok ugyancsak segítik a magyar gazdasági stratégia kialakítását. A kutatás-fejlesztési büdzsének a GDP 3 százalékára történő emelése nálunk – a jelenlegi egy százalék körüli mutatóval – egyelőre távlatos cél lehet, de mindenképpen törekedni kell a radikális növelésére. Nekünk is érdekünk az euró stabilitása, az, hogy a fiskális politikák rendben legyenek, működjenek az ellenőrző mechanizmusok és csökkenjenek az óriási különbségek a versenyképesség terén. A Külügyminisztériumnak s az azon belül viszonylagos önállósággal létrejövő európai államtitkárságnak többek között az a dolga, hogy a magyar szempontokat az európai célkitűzésekbe bevigye és az onnan érkező impulzusokat idehaza érvényesítse, például a versenyképesség vagy a felsőoktatás területén.

– Tehát látványosan nő az integrációs politika befolyása a kormány tevékenységén belül, egyúttal erősödik Magyarország tagállami szerepvállalása is?
– Látványosan és ténylegesen. Ideje az integrációs politikát beilleszteni a kormány tevékenységébe. Minden minisztériumban javasoljuk egy olyan – legalább helyettes államtitkári szintű – vezető kinevezését, aki a maga szakterületén valóban ismeri az integrációs trendeket, lehetőségeket és feladatokat. Kell egy erős koordinációs szerv is, amely egyszerre lesz az integrációs politika legfőbb egyeztetési és döntési testülete. Ez jelenleg az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB), amelynek a működésén lényegesen javítani kell. S arra is szükség van, hogy a kormány ülésein mindig figyelmet kapjanak az integrációs témák.

– Hamarosan újraindulnak az alkudozások a következő hétéves programozási időszak uniós költségvetéséről. Nem tart attól, hogy a válságra, a megszorításokra hivatkozva az eddigieknél is szűkmarkúbban viszonyulnak a nettó befizető tagállamok a kohéziós politika támogatásához?
– Meggyőződésünk, hogy a versenyképességi diszkrepancia nem küzdhető le erős, markáns, hatékonyságában inkább megerősített, mint gyengített kohéziós politika nélkül. Tehát úgy kell kezelni a kohéziós politikát, mint az EU2020 stratégia megvalósításának egyik legfontosabb alapfeltételét. Ugyanakkor számolni lehet azzal, hogy nagy harc lesz a következő, 2014–20-as pénzügyi perspektíva kialakításakor, és ez a küzdelem már a magyar EU-elnökség idején elkezdődik. Az európai integrációs folyamatnak hatalmas gazdasági kihívásokkal kell megbirkóznia. Azt lehetne mondani, hogy az elmúlt tizenöt év a jogászoké, az intézményi szakértőké volt. Most a közgazdászok, a pénzügyi szakértők kora következik az EU-ban. Ugyanakkor a lisszaboni szerződés körül is számtalan bizonytalanság merült fel, ezeket részben az Európai Bíróságnak kell majd tisztáznia, tehát a jogászok sem maradnak munka nélkül.

– Konkrétan mely területekre kívánja helyezni a hangsúlyt az EU-elnökség idején?
– Először is magát az EU-elnökséget nagyon komolyan kell vennünk. Ez Magyarország számára olyan horderejű feladat, mint a válság kezelése a világnak. Egyfajta wake-up callal ér fel. A legfontosabb, hogy megfelelő színvonalon, tisztességesen megoldjuk a szakmai feladatokat, és bebizonyítsuk, hogy működőképes európai ország és kormányzat vagyunk. A csatlakozási folyamat idején egyszer már bebizonyítottuk, hogy erre képes az ország, s ezzel el is értünk egy „jó tanuló” pozíciót, egészen 2002-ig.

– Az előző kormány felállított egy több száz fős elnökségi stábot. Azzal mi lesz?
– Átnézzük azt is. A kormány minden szakértelmet igénybe kíván venni. Természetesen szükség lesz frissítésre, kiegészítésre, de a hangsúly a szakértelmen van. Az emberi erőforrás az elnökségi feladatok sikeres ellátására biztosítva lesz. Azt tapasztalom, hogy a mostani változásoknak mozgósító hatása van az emberekre, a közigazgatásra; ez jó, és meglesz az eredménye. Korábban úgy nyilatkoztam, hogy elkötelezettebb munkatársi csapatra van szükség. Csodálkoztam, és tanulságosnak is vélem, hogy a Magyar Szocialista Párt ezt kizárólag politikai vagy pártpolitikai elkötelezettségként értelmezte. Számomra az elkötelezettség elsősorban a feladathoz és a munkához való viszonyulást, hozzáállást jelenti. Ehhez tartom magam a jövőben is, az európai integrációs és a külügyi munkában egyaránt. Olyan emberekre van szükség, akik szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással készek dolgozni nemzeti céljaink – és az EU-elnökség sikere – eléréséért. Én ezért vállaltam el ezt a tisztséget, a híresztelésekkel ellentétben időbeli korlát nélkül.

Az interjú a következő oldalon folytatódik, lapozzon

– Hol szeretne még előrelépést elérni?
– A soros elnöknek például olyan kérdésekkel is foglalkoznia kell, amelyek Magyarországot kevésbé érintik. A hatékony tagállami működéshez ez is hozzátartozik. Ha jó munkát végzünk, az az ország megítélését is javítja, és hozzásegít a nemzeti érdekek hatékony képviseletéhez. Emellett Magyarország alapvetően érdekelt például a közös energiapolitika kialakításában. E téren most szerencsésen alakulnak a dolgok. Ha lesz uniós energiacsúcs 2011 januárjában, akkor a soros EU-elnök Magyarországra hárul majd annak megszervezése. Ha jól sikerül, akkor az szimbolikusan és politikailag is fontos üzenet lesz részünkről, hogy élenjáró szerepet akarunk játszani a közös energiapolitika megvalósításában, a biztonság, a hatékonyság, az infrastrukturális fejlesztések vagy akár a külső kapcsolatok terén.

– Felzúdulás várható a közös agrárpolitika átalakítási tervei miatt. Mire számít e téren?
– Itt is nagy harc várható. Az új kormány álláspontja e téren is világos lesz. Eltérően a korábbi évek gyakorlatától úgy látjuk: a közös agrárpolitika történelmi, kulturális és gazdasági okokból egyaránt az európai integráció kemény magjához tartozik, ehhez a jövőben is ragaszkodunk. Az más kérdés, hogy ezt a politikát miként kell megreformálni, és hogyan lehet az esetleges torzulásokat visszanyesegetni.

– A külgazdaság hova fog tartozni?
– A külgazdaságnak a multilaterális kereskedelempolitikával, a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) és a globális szabályozási rendszerrel kapcsolatos része a jelenlegi elképzelések szerint a Külügyminisztériumhoz fog tartozni. A külpolitika és a külgazdaság egyébként ma már elválaszthatatlan egymástól, és ezt a diplomatáink is tudják.

– Mi lesz az oroszokkal fenntartott kapcsolatokkal? Néhány cégben itt Magyarországon nem mindenki örül a jelenlétüknek.
– Oroszországgal már ellenzékben elindult a párbeszéd, s megegyeztünk bizonyos alapelvekben. Stabil, átlátható, kölcsönösen előnyös kapcsolatokat akarunk, a kölcsönös bizalom alapján. Az orosz tőkét Magyarországon ugyanolyan szívesen látjuk, mint bármely más befektetést. A következő években, ha valóban akarunk egymillió új munkahelyet teremteni tíz esztendő alatt, erre szüksége van és szüksége lesz az országnak. Egyes stratégiai jelentőségű cégeknél ugyanakkor nem szeretnénk növelni a külföldi – ideértve az orosz – részesedést.

– Érvényes ez a Mol–Szurgutnyefty kapcsolatra is?
– Bár ez vállalati kérdés, abban bízom, hogy a Mol–Szurgutnyefty kérdés mielőbb megoldódik. A magyar–orosz kapcsolatoknak nincs szükségük sem feszültségforrásokra, sem közvetítőkre. Lényegesen növelni kell a magyar kivitelt Oroszországba. Ugyanígy a kínai tőkét is szívesen látjuk, és az odairányuló magyar exportot is meg kellene többszörözni. Indiával hasonló a helyzet. A kétoldalú kapcsolatok óriási lehetőségekkel kecsegtetnek. A külpolitika feladata az, hogy mindehhez a legjobb feltételeket megteremtse.

– A határon túl élő magyarok esetében tervez változásokat?
– Magyarország sajátossága, hogy nemzetünk több államban él, és jelentős diaszpóránk is van. Nincs magyar külpolitika, amely ettől el tudna vonatkoztatni. Ugyanakkor a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének a biztosítása a szomszédos országokban élők számára nem kül-, hanem nemzetpolitikai kérdés. El kell távolítani a jelenlegi rendszerből azt a diszkriminatív elemet, amely révén a Nyugaton vagy bárhol a világban élő magyarok minden további nélkül folyamodhatnak magyar állampolgárságért, a szomszédos országokban élők viszont nem.

– Három-négy év múlva így mennyivel nőhet a magyar állampolgárok száma?
– Erre a kérdésre a lehetőség birtokában a kérelmezők fognak válaszolni. Nem arról van szó, hogy a határon túl élő hárommillió magyar automatikusan megkapja az állampolgárságot. A lényeg a lehetőség, amely teljes összhangban van a szomszédos és az európai országok gyakorlatával. Látni kell, hogy a magyarságnak van egy traumaélménye, a 2004. december 5-i népszavazás kudarca a kettős állampolgárságról. Erre is tekintettel kell lenni. Hogy aztán él-e a lehetőséggel egy erdélyi, felvidéki vagy vajdasági, az már személyes döntés lesz. Eltúlzottnak tartom a kérdés iránt most tanúsított nemzetközi figyelmet, különösen az egyik szomszédos ország részéről megnyilvánuló nyugtalanságot.

– Miért nem mondja ki, hogy Szlovákiáról van szó?
– Ha a magyar–szlovák kapcsolatokat valaki áttekinti húsz évre visszamenően, akkor elég gyorsan meg tudja állapítani, hogy ezek alakulása döntően mindig a pozsonyi és nem a magyarországi politikai fejleményektől függött. Ami minket illet, ezután is jó kapcsolatokra törekszünk Szlovákiával. És ha azt tapasztaljuk, hogy valami – konkrétan a nyelvtörvényre gondolok – beleütközik az európai és az uniós jogelvekbe, akkor ezt világosan meg kell mondani, az összes nemzetközi és kétoldalú lehetőséget igénybe kell venni a sérelem orvoslására. Ez történik most a köztársasági elnök határátlépésének a megakadályozásával is: az ügy már az Európai Bizottság előtt van, és várhatóan hamarosan az Európai Bíróság elé kerül. Meggyőződésem szerint az európai jogrend fejlődését is szolgálja, hogy egy ilyen fontos kérdést a jövőre vonatkozó hatállyal az Európai Bíróság eldöntsön.

– Milyen súllyal szerepelnek az új kormány külpolitikai terveiben a transzatlanti kapcsolatok?
– Ezen a területen szintén aktív fellépésre készülünk Változtak a globális körülmények. Tíz évvel ezelőtt az atlanti szövetség részesedése a globális GDP-ből 55–60 százalék között volt, ez a válság következtében tavaly 50 százalék alá esett vissza. Ez a relatív zsugorodás lehetőséget kínál akár egy nagy horderejű váltásra is. Amennyire irreális volt egy atlanti szabad kereskedelmi rendszer létrehozása tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt, annyira reális lehet pár év múlva. Ráadásul az atlanti rendszer keretében számos sürgős feladat merült fel az utóbbi időben. Ilyen a számvitel, a versenyjog és a pénzügyi szabályozás. Ebből a szempontból is úgy tűnik, hogy a válság lehetőséget is jelent. A hihetetlen mérlegegyensúly-hiányokat már régóta orvosolni kellett volna, de a Nemzetközi Valutaalap e téren fogatlan oroszlánnak bizonyult. A másik oldalon megjelentek a derivatív pénzügyi termékek, amelyeket kevesen értenek, és még a legfejlettebb gazdaságokban sem szabályozzák azokat. A transzatlanti kapcsolat ezek megoldásában szerintem döntő lesz, és a rendezés az Európával történő összefogás nélkül nem fog menni. A transzatlanti kapcsolatok gazdasági pillére erősödni fog, s a már létező multipoláris rendszerben két szereplőnek, Európának és az Egyesült Államoknak – változó formák között is – szorosabban kell együttműködnie.

– Visszatérve a hazai dolgokra, nem aggasztja, hogy nem volt még olyan választási kampány Magyarországon, amely során annyira kevés szó esett a külpolitikáról és az Európai Unióról, mint most?
– Ellenkezőleg, jó előjelnek tartom. A csend a nemzeti konszenzus megteremtésének a lehetőségére utal ezeken a fontos területeken. A magam részéről ezért kívánok dolgozni.

Az Antall-kormányban 1990-től a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, majd 1991–94 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

Ezt követően, 2002–2009 között a Baker and McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda tulajdonostársa volt.

Az első Orbán-kormány idején, 1998–2002 között a Külügyminisztériumot irányította.

Az Antall-kormányban 1990-től a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma, majd 1991–94 között a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára.

Ezt követően, 2002–2009 között a Baker and McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda tulajdonostársa volt.

Az első Orbán-kormány idején, 1998–2002 között a Külügyminisztériumot irányította. -->