Uniós tagság és az élelmiszer-gazdaság: jobb belül

Nem használta ki az EU-csatlakozás adta lehetőségeket a magyar élelmiszer-gazdaság, és lemaradt a versenyben, de önmagához képest nagyot lépett előre – így összegezhető magyar uniós tagság húsz éve agrárszempontból. 

A csatlakozás azonban nem a 2004. május 1-jei belépéssel kezdődött, a szakértők szerint ugyanis sok mindent meghatározott, hogy mi történt – illetve nem történt – a belépést megelőző felkészülési időszakban. Az élelmiszeripar felkészítése például nem történt meg. Ahogyan Udovecz Gábor, a korábbi Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI, ma Agrárközgazdasági Intézet) volt főigazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság egy korábbi, az uniós agrárcsatlakozással foglalkozó rendezvényén például úgy fogalmazott, hogy a csatlakozás előtt gyakorlatilag csak asszisztáltak az élelmiszeripar elkótyavetyéléséhez, miközben az élelmiszer-kereskedelemben hagyták az importáruk térnyerését. Akkoriban mindenki a remélt uniós agrártámogatások bűvöletében élt, de ettől függetlenül a csatlakozást megelőző tíz évben ezermilliárd forint értékű beruházás maradt el.  

Kérdés persze, hogy ezekkel a beruházásokkal például a korábban privatizált cukoripart meg lehetett volna-e menteni. Ez az iparág lett ugyanis az EU-csatlakozás egyik vesztese, miután az uniós cukorreform következtében a kaposvári kivételével az összes gyárat bezárták, most pedig már kormányzati szinten is arról gondolkodnak, hogy cukorgyárat kellene építeni. 

Az uniós csatlakozás kellett Magyarországnak, és nem csak a mezőgazdaságnak – foglalt állást ugyanezen a szakmai eseményen Kapronczai István, aki korábban szintén volt az AKI főigazgatója. Ő az előnyök közül nem is a számszerűsíthetőeket emelte ki: szerinte ugyanis 

ami a közös agrárpolitika kényszerítő erejének a hatása.

Mások jobban kihasználták az uniós tagság előnyeit

Emellett pedig fontos mutató, hogy a mezőgazdaság kibocsátása másfélszeresére emelkedett a csatlakozás óta, de elmaradt az EU27-ek átlagos növekedésétől. Ráadásul ha a velünk azonos szituációban lévőkkel vetjük össze a magyar agrárteljesítményt, akkor elmaradásunk jelentősebb. Ez azt mutatja, hogy a velünk együtt csatlakozók jobban kihasználták a később taggá válók előnyét, vagyis azt, hogy a fejlesztéseket már mások tapasztalatait felhasználva tudták végrehajtani. Így például Magyarország a termőföldben hiába van kivételezett helyzetben, a magyar termelésintenzitás most elmarad a lengyelekétől. A lengyel mezőgazdaság eszközellátottsága például kétszerese a magyarénak, és a különbség növekszik. Kapronczai István szerint ugyanakkor önmagunkhoz képest nagy az előrelépés: a nettó vállalkozói jövedelem például 410 százalékkal növekedett.

A lengyeleket hozta fel példának egy korábbi, a közösségi médiában közzétett helyzetjelentésében Raskó György agrárközgazdász is, aki 1991 és 1994 között agrárállamtitkár volt. Ő tavalyi adatokat összevetve arról írt, hogy Lengyelország élelmiszer-kivitele tavaly már elérte az 50 milliárd eurót, míg a rekordot döntő magyar agrárexport, 2023-ban először lépte át a 13 milliárd eurót. Raskó arra emlékeztet, hogy a két ország együtt lépett be az Európai Unióba 2004. május 1-jén, és egy évvel korábban a lengyel és a magyar agrárkivitel megközelítőleg azonos nagyságú volt, mintegy 3,5 milliárd euró.

Szerinte ez a különbség abból adódik, hogy a lengyel mezőgazdaság húsz év alatt erőteljesen az intenzív termelés irányába mozdult, és magas hozzáadott értékű termékek előállítását célozta meg. Ezzel szemben a magyar mezőgazdaság ez alatt az idő alatt extenzívvé vált, és alacsony hozzáadott értékű agrártermékeket állít elő. A magyarországi szántóterület döntő hányadán, 85 százalékán gabonát és olajos magvakat termelnek, e termékek pedig a legalacsonyabb értékkategóriájú körbe tartoznak. Ezzel szemben a lengyelek agrárkivitelének 40 százaléka zöldség- és gyümölcstermék, további 20 százaléka pedig tejtermék.

Kérdés, mit termeljenek a gabona mellett?

A gabona- és olajosnövény-centrikusság mások szerint is gond, ezt a kérdést a 2022-es történelmi aszály újra a fókuszba helyezte. Az éghajlatváltozás és a piaci gondok ugyanis leginkább ezeket a növényeket sújtja, amiről Kapronczai azt is elmondta, hogy ez nem mai probléma. Úgy fogalmazott, hogy kettészakadt az ország, van egy jó Dunántúl és egy ezer sebből vérző Alföld. Az idei tavasz újra kiélezte ezt a problémát, hiszen a csapadék egyenetlen eloszlása idén is aszályhelyzetet idéz elő az Alföldön.

Ezért is fájó, hogy az öntözésfejlesztésben nem sikerült előbbre lépni. A csatlakozáskor a kertészetet nevezték az uniós tagság egyik reménybeli nyertesének, az ágazat az uniós csatlakozás előtti várakozásokhoz képest jóval szerényebben teljesít, ami főként az öntözött terület elégtelenségének, illetve a feldolgozó és logisztikai kapacitások nem elégséges fejlesztések a következménye.

A jelenlegi uniós támogatási ciklusban Magyarország számára prioritás a hozzáadott érték növelése, olyan projektekre kell költeni a támogatást, amelyek növelik a hatékonyságot és a versenyképességet. A vidékfejlesztési keret felét, 1500 milliárd forintot ezért a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházási támogatások teszik ki, ami eddig nem látott mértékű fejlesztéseket generálhat az élelmiszer-gazdaságban. A stratégia szerint a jobb minőségű alapanyagokból a korszerűsítések következtében hatékonyabbá váló, és magasabb hozzáadott értékű termékeket előállítani képes élelmiszeripar piacképesebb termékeket állít majd elő, és nemcsak az exportja bővül, hanem az élelmiszerimportot is visszaszorítja.