BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
LUS_7722

Nem kell a traktor sem, a pályázatokra várnak a gazdák

Egy éve tart a visszaesés az agrárgépek forgalmában, a tavalyi 25 százalékos visszaesést az első negyedévben pedig éves alapon már 56 százalékos forgalomcsökkenés követte. A traktor sem jó hívószó mostanában, de a legnagyobb visszaesés a kombájneladásokban volt.

Tovább zsugorodott idén a mezőgazdasági gépek piaca, márciusig végéig 56 százalékkal esett vissza a mezőgazdasági gépértékesítés az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Az előző év első negyedévében még folytatódott az azt megelőző évek növekvő agrárgépforgalma, 2023 második negyedévétől viszont bekövetkezett a recesszió, a gabonapiaci helyzet, a megnövekedett gépárak és a gyengülő finanszírozási lehetőségek, illetve a pályázatok kifutása óvatosabbá tették, kivárásra kényszerítették a gazdákat. Tavaly a gépeladások 25 százalékkal csökkentek, ezt a visszaesést pedig csak kismértékben kompenzálta az alkatrészvásárlás 6 százalékkal nagyobb forgalma. A legnagyobb mértékű visszaesésfogyás a traktorok és a gabonakombájnok piacát érintette. Az AKI kutatói szerint a gépforgalmazás újbóli emelkedő pályára állásához a pályázatok megjelenése mellett a gazdálkodás eredményessége is szükséges, de idén még a kivárás lesz a jellemző a piacon.

LUS_7722 traktor
Az elmúlt egy évben csak a kiállítások sztárja lehetett traktor / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A hivatalos adatok szerint az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások 39,5 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket és eszközöket az idei első negyedévben. A gépforgalom 56 százalékos visszaesésével szemben alkatrészekre az egy évvel ezelőttinél 2 százalékkal többet, 19,8 milliárd forintot fordítottak, de a drágulás miatt mennyiségben ez is csökkenést jelent.

A John Deere a legnépszerűbb traktor 

Az import beszerzésű és hazai gyártású mezőgazdasági gép- és eszközértékesítések 67 százalékát tíz forgalmazó szervezet bonyolította le, közülük a három legnagyobb gépkereskedő kezében összpontosult az összes magyarországi mezőgépeladás 46 százaléka. A korábbi koncentráció is megakadt, ugyanis az első tíz cég és a három legnagyobb vállalkozás részesedése 13, illetve 14 százalékponttal csökkent a 2023. első negyedévihez képest.

A jelentős visszaesés ellenére továbbra is az erőgépek beszerzésére fordították a legtöbb pénzt a termelők, ez a mezőgazdasági gépberuházások összértékének 54 százalékát tette ki. A teljes értékesítésen belül a traktorok 35, a gabonakombájnok pedig 6 százalékos részarányt képviseltek. A mezőgéppiac legfontosabb szegmense a traktor, amelyből bőséges a hazai választék. Az egy évvel korábbi időszakhoz képest 343-mal kevesebb, azaz 404 új kerekes traktort vásároltak a gazdálkodók, 13,2 milliárd forint értékben. Közöttük a legnagyobb részarányt az 50 lóerő alatti, valamint az 50–100 lóerős kategória képviselte 28, illetve 22 százalékkal

Ezzel a 100 lóerő alatti traktorok a teljes traktorértékesítés felét adták 2024 első három hónapjában, míg egy évvel korábban ugyanez az érték mindössze 28 százalék volt.

A Datahouse első forgalomba helyezési kimutatása alapján a márkák között az első a John Deere, ezt követte a CLAAS, a Solis és a New Holland.

A legnagyobb mértékű zuhanás a gabonakombájnok piacán következett be, 82 százalékkal kevesebb, összesen 18 új arató-cséplő gép került a gazdaságokba 2,2 milliárd forint értékben, míg 2023. I. negyedévben 101-et értékesítettek 12,9 milliárd forint értékben. A kombájnokhoz 60 százalékkal kevesebb kukorica- és napraforgó-betakarító adapter talált vevőre idén márciusig, mint a bázisidőszakban.

Bezuhant a kombájnpiac

A mezőgazdasági munkagéppiacon is jelentősen visszaesett a kereslet a vizsgált időszakban. Legnagyobb darabszámban (787 darab) a különböző talajművelő gépekre volt igény, melyekből 20 százalékkal csökkent az értékesítés 2024 első három hónapjában az egy évvel korábbi eladásokhoz viszonyítva. A felmérés szerint az értékesített talajművelő gépek 27 százaléka volt hazai gyártású termék a vizsgált időszakban.

A gyümölcs- és szőlőápolás gépeiből 22 százalékkal esett vissza a kereslet. 

Az öntözőgépek forgalma viszont nőtt, és 71 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eladásokat.

Az idei első három hónapban 1,2 milliárd forintért értékesítettek 

  • lineáris, 
  • körforgó rendszerű, 
  • csévélődobos és 
  • csepegtető öntözőberendezéseket, 

míg 2023 azonos időszakában 0,7 milliárd forint értékben.

Beruházásra buzdítja az agrárminiszter a magyar gazdákat

A fejlesztésekhez a kormány biztosítja a feltételeket, és 2027-ig 2900 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy a gazdálkodók megvásárolhassák a legmodernebb technológiákat.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.