BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Google mesterséges intelligenciája kerülhet az iPhone-okra

Az Apple nagy tervekkel rendelkezik az MI terén, de saját fejlesztései elmaradnak a vetélytársakétól. A Google mellett mások is labdába rúghatnak azonban.

Az Apple tárgyalásokat folytat arról, hogy eszközei egyes funkciót a Google Gemini nevű mesterséges intelligenciája működtesse. A megbeszéléseket ismerő források szerint a két cég együttműködéséhez a Google eresője szolgáltatja a mintát. A Google éves szinten dollármilliárdokat fizet az Apple-nek azért, hogy az ő keresője legyen az alapbeállítás az iPhone-okon és más almás termékeken. Azonban az Apple állítólag az OpenAI-val is tárgyalásokat folytat. 

Ha az Apple mégis a Geminit választja, úgy a Google MI-je potenciálisan akár több milliárd embert érhet el, igaz arról még nem született megállapodás, hogy az esetleges, Geminiel működő funkciók milyen márkanév alatt fussanak. Azonban már a tárgyalások ténye is arra utal, hogy az Apple rosszabbul áll a mesterséges intelligencia terén, mint amit a piac feltételezett.

Google,Ai,Artificial,Intelligence,App,On,The,Smartphone,Screen,On
Fotó: Shutterstock

Az Apple következő operációs rendszere, az iOS 18 a cég közlése szerint több MI-alapú funkciót fog kapni, melyek saját fejlesztéseken alapulnak. Ám ezek olyan megoldások, melyek a telefonok és más eszközök saját erőforrásain alapulnak, szemben a felhőszolgáltatásokon alapuló generatív MI-modellekkel – idézi fel a Bloomberg.

Noha az Apple már a tavalyi év eleje óta dolgozik saját nyelvi modelljén, mely az Ajax névre hallgat, ez még mindig le van maradva a Google és versenytársai termékétől.

A két technológiai óriás megállapodása azonban könnyen a versenyjogi hatóságok célkeresztjébe kerülhet, ahogy az egyébként a modellként szolgáló keresőszolgáltatások esetében is történt. A két cég azzal védekezett a trösztellenes vádak ellen, hogy az Apple azért a Google keresőjét használta, mert azt tartja a legjobbnak, valamint a társaság készülékein könnyű lecserélni a keresőt. A versenyjogi hatóságok egyébként a Microsoft és az OpenAI közötti ügylet kapcsán is vizsgálódnak.

Akárcsak a keresések tekintetében, a Google nemcsak az Apple termékeire szeretne betörni, így a Samsunggal már életbe is lépett egy megállapodás, mely szerint a dél-koreai cég telefonjain az MI-funkciókat a Gemini működteti.

Bár a tárgyalások folyamatban vannak az Apple és a Google között, 

valószínűtlen, hogy a telefongyártó júniusi fejlesztői konferenciája, a Worldwide Developers Conference előtt bejelentésre kerülne sor az ügyben. 

Az is előfordulhat, hogy az Apple végül nem a Gemini mellett dönt, hanem valamelyik versenytársát választja. Ezek között lehet a Claude csetrobot mögött álló Anthropic például.

A Google MI-je, a Gemini rövid nyilvános pályafutása alatt már heves vitákat váltott ki, amikor  múlt hónapban a felhasználók azon hördültek fel, hogy a modell által generált képeken a szereplők bőrszíne nem volt megfelelő. A Google végül leállította a képgeneráló funkciót.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója korábban nagy MI-bejelentés ígért az idei évre, de hangzatos általánosságokon túl nem árult el részleteket.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.