BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Volánbusz: Lázár János minisztériuma először szólalt meg a megszűnés óta – Nem az a fontos, milyen matrica van az autóbusz oldalán

Kiderült, miért vonják össze a MÁV-ot a Volánnal. Az önálló Volánbusz megszűnésének okait az Építési és Közlekedési Minisztérium magyarázta el. Lázár János maga is üzent a régi volános világnak.

Ahogyan azt a napokban a Világgazdaság is megírta, hivatalosan is elrendelték a két állami tulajdonú személyszállító nagyvállalat, a MÁV-Start Zrt. és a Volánbusz Zrt. egyesülését.

lázár
Volánbusz megszűnése: Lázár János minisztériuma először szólalt meg – „Nem az a fontos, milyen matrica van az autóbusz oldalán” / Fotó: Facebook / Lázár János

A döntést a MÁV-Volán csoport felett az államot megillető tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket gyakorló építési és közlekedési miniszter, tehát Lázár János hozta meg. Úgy tudni, az új koncepció jogi és adminisztratív folyamatainak 2024 végéig kell lezárulniuk, vagyis 2025-től gyökeresen átalakított tömegközlekedést használhatnak az utasok. 

Annyiban ez nem meglepetés, hogy az elmúlt hónapokban erről az összeolvadásról már sok szó esett. A Volánbusz és a MÁV-Start összevonása 2023 decemberében kapcsolt magasabb fokozatba. A 2021 januárja óta a MÁV csoporthoz tartozó busztársaság ugyanis ekkor került a MÁV-Start egységes irányítása alá. A két társaságot azóta közös vezérigazgató és egy egyesített igazgatóság irányítja, 2024. február 1-jétől pedig egységes szervezeti felépítés alapján működik a két állami közszolgáltató.

Hogyan szűnik meg a Volánbusz?

A MÁV és a mindenkori állami busztársaság összevonása 2010 után rendszeresen felmerült, de ilyen közelségben még soha nem állt a megvalósításhoz. Az viszont már ugyancsak meglepetés, hogy a fúzióval nemcsak az önálló Volánbusz szűnik meg, hanem a Volán név is eltűnik. Az integrációs folyamat eredményeként ugyanis a két állami szolgáltatóvállalat, tehát a MÁV és a Volán egyetlen társaságként folytatja majd tovább tevékenységét. Ennek már a neve is megvan: MÁV Személyszállítási Zrt.

Vagyis a fúzióval a Volánbusz teljesen elveszti önállóságát, és végképp beleolvad a MÁV személyszállítási üzletágába. A Volánbusz egy közel százéves múlttal rendelkező személyszállító társaság, jogelődjét 1927. január 8-án a MÁV hozta létre Magyar Vasutak Autóközlekedési Részvénytársaság (Mavart) néven. 

A legnagyobb volános szakszervezet, a Közúti Közlekedési Szakszervezet erős kritikával fogadta a hírt, és Hová lett a Volán név címmel tettek közzé bejegyzést a közösségi oldalukon.

Bejelentették, hogy levélben fordulnak Lázár János miniszterhez, hogy gondolja újra a döntést. A levelet azóta elküldték a tárcavezetőnek. De nemcsak ők, hanem a Világgazdaság is megkereste az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM). 

A Volánbusz megszűnése: Lázár János minisztériuma először szólalt meg

Arra voltunk kíváncsiak, hogy 

  1. meddig történik meg a fúzió, mikor kezdi meg működését az új társaság?
  2. Ennek mi lesz pontosan a neve?
  3. Amennyiben valóban megszűnik a Volánbusz neve, miért döntöttek így, hogyan reagálnak a szakszervezet kifogására?
  4. Ebből az átalakításból mit érzékelnek majd az utasok? Átragasztják-e például majd az eddig Volánbusz feliratú járműveket?

Lázár János minisztériuma válaszolt is. Ugyan nem az egyes pontokra reagáltak, hanem egy összefoglaló nyilatkozatot tettek, de ebben megerősítették, hogy valóban a fentebb vázolt módon megy végbe a tömegközlekedési reform. Azt is kifejtették, miért.

Az ÉKM először is leszögezte, hogy a MÁV és a Volán társaság integrációja a szolgáltatás minőségének javítása érdekében indult el. „A közlekedési közszolgáltatás, de leginkább az utasok szempontjából ugyanis 

nem az a fontos, hogy milyen matrica van az autóbusz oldalán, hanem a szolgáltatás minősége.

Hangsúlyozták, hogy az állam által biztosított kötöttpályás és közúti közösségi közlekedésnek nem egymástól függetlenül, nem egymás mellett, párhuzamosságokat fenntartva, és végképp nem egymás ellen kell működnie. „Az adófizetők pénzéből finanszírozott közszolgáltatásnak összehangoltan kell szolgálnia az utazóközönséget. Ezt segíti a két cég integrációja” – zárták válaszadásukat.

Lázár János üzent a régi volános világnak

Csütörtök délután maga Lázár János is kommentálta a történéseket. A Facebook-oldalán közzétett bejegyzését azzal kezdte, hogy olvassa itt-ott, hogy a régi volános világ temeti a céget. „Pedig csak rendet teszünk” – szögezte le.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az integrációs folyamat nem most, hanem tíz éve kezdődött. A Volánbusznak a MÁV-ba történő beolvasztásával csak pont kerül a végére. Kifejtette, hogy a hatékony és fenntartható működéshez egyetlen nagy, integrált nemzeti közlekedési vállalatra van szükség, ami a magyar vasúttársaság bázisán épül fel. 

Egységes tarifarendszer és menetrend, kisebb, de hatékonyabb vezetés, a felesleges párhuzamosságok fenntartása helyett  összehangolt közlekedési szolgáltatások – sorolta. Azzal folytatta, hogy ennek megteremtéséről szól

  • a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszer,
  • a fővárosi agglomerációs megállapodás
  • és a cégcsoport integrációs folyamatának lezárása.

Egy a cég, egy a szolgáltatás és három a márkanév: MÁV, Volán és HÉV. A többi csak az eddigi átláthatatlan cégstruktúrán élősködő kisebb-nagyobb erőcsoportok utóvédharca – fogalmazott Lázár János.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.