BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

ZF Group: kiderült, a tömeges elbocsátás érinti-e a debreceni és kecskeméti gyáregységeket

„Szociálisan felelős” módon kíván 14 ezer munkahelyet megszüntetni a Magyarországon is érdekelt német autóipari beszállító. A ZF Group által hozott döntés nem érinti a debreceni és kecskeméti üzemeket.

A ZF Chassis Modules Hungary Kft. a Portfoliónak jelezte, hogy az idén május 1-jétől a cég a ZF és a Foxconn által alapított közös vállalkozás (joint venture) része lett. Tehát a ZF Chassis Modules Hungary Kft. nem a ZF Group, hanem a ZF Foxconn Chassis Modules leányvállalata. Így a ZF Group által hozott döntés nem érinti a debreceni és kecskeméti gyáregységeket. 

ZF Group, Debrecen, Kecskemét
ZF Group: a magyarországi dolgozókat nem érintik a tömeges elbocsátások / Fotó: Komka Péter

ZF Group: 14 ezer munkahely szűnhet meg a jövőben

Mint ismert, a magyar sajtót is bejárta, hogy 

a német autóalkatrész-beszállító ZF Friedrichshafen bejelentette, 2028 végéig akár 14 ezer munkahelyet is megszüntethet Németországban.

A vállalat jelenleg 54 ezer embert foglalkoztat a németeknél, világszerte pedig mintegy 169 ezer dolgozója van több mint 160 gyártóhelyen 31 országban.

A ZF Hungária Kft. többek között manuális, automatizált és automata sebességváltók, illetve ezek alkatrészeinek gyártására, értékesítésére specializálódott Egerben. Vevőik teherautókba, buszokba, kishaszonjárművekbe és személygépjárművekbe építik be ezeket. A ZF 1995-ben vásárolta meg a Csepel Autógyár egri üzemét, míg a ZF Hungária Kft. 1996. január 1-jén kezdte meg működését – teszi hozzá a gazdasági portál. 

Cikkében a Portfolio emlékeztet: a ZF a leépítéseket „szociálisan felelős” módon kívánja végrehajtani. Ez magában foglalja a 

  • nyugdíjazási és 
  • végkielégítési csomagok felajánlását is. 

Az üzemi tanács ugyanakkor ellenállást ígér: Achim Dietrich elnök kijelentette, minden egyes munkahelyért harcolni fognak. Szerinte a menedzsment kudarcai vezettek az autóalkatrész-beszállító pénzügyi nehézségeihez.

Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt január közepén, a ZF 10 milliárd forintos beruházása 131 új munkahelyet hoz létre Debrecenben, és Papp László polgármester bízik benne, hogy a cég megtalálja helyben a számára szükséges szakembereket. 

A ZF Chassis Modules Hungary Kft. ugyanakkor nemcsak a cívisvárosban (és az ott megtelepült BMW-nek), hanem a Mercedes kecskeméti üzemének is lengéscsillapítókat, továbbá első és hátsó tengelyeket fog gyártani a 2025-től előállítandó elektromos autóik számára. 

A két projekt értéke 24 milliárd forint, és több mint 300 fős munkahelyteremtéssel jár. 

A mostani bejelentésben tehát nincsenek olyan részletek, amelyek a magyar terveket és az aktuális leépítéseket összefüggésbe hoznák

– mutat rá a Portfolio.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.