BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Volánbusz: sokat tisztult a kép, hogy ki szállítja jövőre az utasokat Magyarországon

Januártól megnyitják a buszos közszolgáltatási piacot Magyarországon, ami akár azzal a következménnyel is járhatna, hogy megszűnik a Volánbusz egyeduralma. Kiderült, mennyi esélye van ennek, és kell-e azzal számolniuk az utasoknak, hogy jövőre új szereplő váltja az állami buszos céget.

Eddig azt lehetett tudni biztosan, hogy a Volánbusz rajthoz állt azon a pályázaton, amely 2025-től tíz évre odaítéli Magyarországon a buszos közszolgáltatást. Most azonban újabb információk jelentek meg a túlzás nélkül korszakos tenderről.

Kaposvár, 2023. november 9.Autóbuszok a Volánbusz Zrt. Somogy vármegye helyközi közlekedésében részt vevő 22 új, Credobus Econell 12 típusú, dízelüzemű járművének átadásán Kaposváron 2023. november 9-én.MTI/Vasvári Tamás
Volánbusz: sokat tisztult a kép, hogy az állami cég szállítja-e jövőre is az utasokat / Fotó: Vasvári Tamás / MTI

Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, a Nemzeti Koncessziós Iroda (Nkoi) július végén indította el a „Magyarország földrajzi területén autóbusszal végzett helyközi személyszállítási közszolgáltatás ellátása szolgáltatási koncesszió keretében” tárgyú nyílt, tárgyalásos pályázati eljárást az Európai Unió személyszállításra vonatkozó szabályainak megfelelően.

Az Nkoi erről akkor azt közölte, hogy a magyar kormány elkötelezett az autóbusszal végzett

  • országos,
  • regionális és 
  • elővárosi

személyszállítási közszolgáltatás magas színvonalú biztosítása mellett, és ennek érdekében írja ki Magyarország teljes területén az autóbusszal végzett helyközi személyszállítási közszolgáltatási szerződés megkötésére irányuló szolgáltatási közbeszerzést.

Kiemelték: az új, országos személyszállítási szolgáltatás célja, hogy biztosítsa a folyamatosan magas színvonalú közszolgáltatást, a közösségi közlekedés társadalmi és gazdasági elsőbbségének érvényre jutását az egyéni közlekedéssel szemben, valamint az európai uniós követelményeknek való megfelelést a személyszállításban. A létrejövő közszolgáltatási szerződéssel biztosítanák 2025-től tíz évre az országos személyszállítási közszolgáltatást Magyarország teljes területén.

Volánbusz: sokat tisztult a kép, ki szállítja jövőre az utasokat

A pályázati kiírás megjelenésének másnapján (augusztus 1-jén) a MÁV-Volán csoport bejelentette, hogy részt vesz a tenderen. „Megerősítjük, hogy részt veszünk a pályázaton, felkészültünk a versenyre, és eltökéltek vagyunk abban, hogy az eljárás győzteseként a jövőben is Magyarország autóbuszos közszolgáltatójaként szolgáljuk az utasokat” – írták.

A MÁV-Volán vállalatcsoportnál zajló integráció szerves része a felkészülés a piacnyitásra. Ennek kiemelt eleme, hogy a MÁV-Start, a MÁV-HÉV és a Volánbusz egyesítésével létrehoznak egy személyszállítási vállalatot, amely az autóbuszos szolgáltatásnál a jövőben is a Volán márkanevet használja majd. 

„Hiszünk abban, hogy a folyamatosan fejlesztett autóbuszos járműállományunkkal, a hazai kötöttpályás menetrenddel és tarifarendszerrel összehangolt szolgáltatásainkkal, a helyismeretünkkel és az országos jelenlétünkkel, a helyi, helyközi és távolsági közlekedésben szerzett tapasztalatainkkal esélyes versenytársai vagyunk az európai közlekedési piac legtőkeerősebb, legnagyobb szereplőinek is” – fogalmaztak még a nyáron.

Úgy tűnik, erre egyelőre nincsen szükség. Ahogy azt lapunk is megírta a héten, a Volánbusz 2024. szeptember 30-án határidőre benyújtotta az ajánlatát. A beadást követően megindulhat a tárgyalásos szakasz. Ennek során a felek megegyezhetnek a közszolgáltatási paraméterekben, kidolgozhatják a hosszú távú együttműködés kereteit. Most kiderült: egyedül a Volánbusz ül majd oda a tárgylóasztalhoz, miután csak ez a társaság fizette be a pályázati biztosíték összegét.

A Telex az Építési és Közlekedési Minisztériumtól kapott tájékoztatása alapján számolt be arról, hogy bár összesen kilenc cég váltotta ki a teljes magyar helyközi buszos személyszállításra kiírt pályázat anyagát, de végül csak a Volánbusz nyújtott be pályázatot.

A lap jelezte, hogy a pályázati anyag feldolgozása zajlik, illetve ágazati szakmai körökre hivatkozva azt is megjegyezte, előzetesen sem tartották nagyon valószínűnek, hogy bármely európai buszos cég ki tud állítani jövő év elejére egy ötezres flottát, amellyel el tudna indulni a MÁV-Volán ellenében. Éppen ezért az volt a legvalószínűbb forgatókönyv – és ez most be is igazolódott –, hogy a Volánbusznak nincs riválisa itthon, és minden jel szerint 2025-től is szállíthatja az utasokat Magyarországon a következő tíz évben, tehát 2035-ig.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.