BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alváshiány: mit kockáztat, aki nem pihen eleget?

Ha alvási szokásaink változnak, hajlamosak vagyunk legyinteni és beletörődni, ahelyett, hogy szakemberekhez fordulnánk. Pedig az alvás minősége és a kipihentség döntő hatással van a napi teljesítményre, az alváshiány rontja a munkavégzés színvonalát. Ahol több műszakban, így éjszaka is dolgoznak a munkavállalók, ott a munkáltatónak kiemelt figyelmet kell fordítania, hogy támogassa az alkalmazottai egészségét.

A Magyar Alvás Szövetség a magyarországi alváskultúra és alvással kapcsolatos tudományos ismeretterjesztés legjelentősebb civil szervezete, alvásszűrési programjukkal a munkáltatók hozzájárulhatnak a dolgozóik egészségi állapotának javításához. 

Csütörtökön a  Pharma Nord támogatásával Mit tegyünk azért, hogy jól aludjunk címmel tartott eseményén G. Németh György, a társaság elnöke ismertette a 2025-ben induló Health System Hungary munkaegészségügyi programját, és szó esett az alváshiány súlyos egészségi következményeiről is. 

Man,Suffering,From,Insomnia,Near,Alarm,Clock,On,Bed,,Top
Az alváshiány stresszessé, idegessé és figyelmetlenné tesz / Fotó: Shutterstock

Az eseménynek külön aktualitást adott a 2024. szeptember 1-jével életbe lépett módosítás a munkaalkalmassági vizsgálatok körében. Eszerint az általános munkaalkalmassági vizsgálat megszűnik, azonban számos területen, például az éjszakai munkavégzés esetén továbbra is megmarad. G. Németh György megemlítette, hogy a Magyar Alvás Szövetség több nagyvállalatnál végzett mérést olyan dolgozók körében, ahol éjszakai műszakban is dolgoznak, és az eredmények azt mutatták, hogy rendkívül kialvatlanok az emberek. Meglepő, hogy nemcsak termelő vállalatnál, hanem fehérgalléros, kifejezetten irodai munkát végző fiatal nők körében is ezt mérték.

Az alváshiány következményei súlyosak

A minőségi élet, a hatékony munkavégzés pihentető alvás nélkül lehetetlen. Az alvási szokásaink márpedig az elmúlt száz évben nagyon megváltoztak, nagyjából akkortól, ahogy a gyertya fényét felváltotta a lámpa, de a legnagyobb változás a modern korhoz köthető:  eszközeink képernyőjének kék fénye kifejezetten rossz hatással van a alvásra. 

Ahogy G. Németh György fogalmazott: a helyzetek gyors felismerése, elemzése és a megfelelő döntések meghozatala múlhat ezen. Ugyanis a pihentető alvást követően a bonyolultabb helyzeteket sokkal gyorsabban és észszerűbben tudjuk megoldani, mint fáradtan és kialvatlanul. Az is elhangzott, hogy az átmeneti és krónikus alvászavarok és alvásbetegségek széles körben érinti a munkavállalókat. De ezek jelentős része rehabilitálható terápiás eszközökkel – tette hozzá.

A Magyar Alvás Szövetség és a Szinapszis egészségkutató négyéves követéses alvásvizsgálata szerint a magyar lakosság a leggyakrabban a következő alvásproblémákkal küzd:

  • éjszaka felébred, sokáig nem tud visszaaludni 63 százalék
  • fáradtabban ébred, mint ahogy lefeküdt 60 százalék
  • napközben álmos 59 százalék
  • csökkent a fizikai vagy szellemi teljesítőképessége 51 százaléknak.

Az alváshiány és a túlevés szorosan összefügg

Erdélyi Alíz dietetikus az alváshiány egészségügyi következményeiként említette az elhízást, a 2-es típusú cukorbetegséget és a szív- és érrendszeri betegségeket. Mint mondta: nem azért okoz elhízást az alváshiány, mert ha kevesebbet alszunk, többet vagyunk ébren és többet eszünk, hanem azért, mert felborulnak bizonyos biokémiai, hormonális folyamatok a szervezetben. Ezek váltják ki a megnövekedett étvágyat, az éhségérzet kontrollálhatatlanságát. Kiemelte: kutatásokból kiderült, hogy a menopauzába lépett nőknél nagyon jellemző az alvás minőségének romlása, s megjelenhetnek következményként a felsorolt tünetek is. Egészséges táplálkozással, bizonyos gyümölcsök, mint a banán, a dió, a borszőlő héja, valamint az olajos magvak és tejtermékekben található vitaminok és ásványi anyagok hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az jó alváshoz szükséges biokémiai egyensúly javuljon vagy helyreálljon. Említette, hogy a hazánkban az Okostányér tartalmazza a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás alapelemeit. Bódizs Róbert alváskutató sajátos példával illusztrálta az előadását, statisztikát hozott arra, hogy az emberek többsége a hajnali órákban születik és távozik el, egyfajta ritmust adva ezzel a létezésnek. Azt is szemléltette, hogy ha felborul az alvásritmus, a szervezet alváshiányt fog szenvedni. 

Az okostelefonok kék fényét érdemes sárga szűrővel tompítani, mert a LED-technológia megzavarja az alvást, nehezíti az álomba szenderülést, ugyanis csökkenti a szervezetben az alváshoz szükséges melatonin termelését.

G. Németh György elmondta, a 2025-ben bevezetésre kerülő Health System Hungary új munka és foglalkoztatás-egészségügyi programmal az alvásnak mint fontos munkahatékonyság-javító tényezőnek a jelentőségére fel kell hívni a munkavállalók és a munkáltatók figyelmét is. A programot a Benyovszky és a Magyar Alvás Szövetség szakemberi közösen dolgozták ki, a szakorvosi ellátás mellett életmód-tanácsadást, alvásvizsgálatot és terápiát, tréningeket is tartalmaz. 
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.