Ketyeg a bomba: a nanoműanyagok a gyógyszerek hatását is befolyásolhatják

A műanyagok felületéről lemorzsolódó részecskék forrását, viselkedését, egészségügyi kockázatát vizsgáló kutatások világszerte zajlanak, és egyre ijesztőbb eredményeket hoznak. Kiderült többek között az is, hogy bekerülhetnek a vérbe, a szervezetben így gyakorlatilag mindenhová eljuthatnak. A Hollóczki Oldamur társvezetésével zajló, magyar–osztrák koprodukcióban végzett kutatások egy korábbi eredménye szerint a nanoműanyagok a vér–agy gáton is áthatolhatnak. Ezzel pedig elképzelhető, hogy növelik az olyan súlyos idegrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, mint az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór.

A kutatócsoport most a szifilisz és a malária kezelésében fontos szerepet játszó tetraciklinnel igazolta, hogy a nanoműanyagok és a gyógyszermolekulák kölcsönhatásba lépnek egymással. Ilyen kutatások másutt is folynak, ám először ennek a teamnek sikerült int vitro – vagyis sejtvonalon végzett kísérletekben – bizonyítani a kölcsönhatás tényét. A kutatás szerint a kölcsönhatás a különféle műanyagoknál különféle erősségű lehet, ezért nem mindegy, hogy milyen műanyagok vannak annak az embernek a környezetében, aki gyógyszert szed. 

A nejlonharisnya nemcsak a férfiszemeket vonzza 

A gyógyszermolekulák és a nanoműanyagok kölcsönhatásának feltérképezése közelebb vihet annak megértéséhez is, hogy miért nő az antibiotikum-rezisztens baktériumok száma. Hollóczki Oldamur kutatócsoportjának eredményei ugyanis azt is igazolják, hogy 

Ilyen koncentráció jöhet létre például a felszíni vizekbe kerülő  poliamid részecskéin. Ez a műanyag nagy számban kerülhet ki nejlonharisnya mosásából, de egyéb forrásból, például a víztisztításra használt poliamid szűrőkről is lemorzsolódhat. Erről korábban már írt lapunk.

Műanyag nélkül egyelőre nem bolt a bolt

A nanoműanyagok szervezetünkre gyakorolt hatását igazoló kutatások alapján értelmes gondolat lehetne a műanyaghasználat elkerülése, ám ez a gyakorlatban egyáltalán nem tűnik kivitelezhetőnek, hiszen a gazdaság az autóipartól az egészségügyön, mezőgazdaságon át az ipar minden szegmenséig jelentős mértékben épül a műanyagokra. A magas üzleti kockázatokat bizonyította egyebek mellett egy angol élelmiszerbolt modellkísérlete is, ami azt bizonyította, hogy a műanyag csomagolás elhagyása miatt 60 százalékkal több árut kellett kidobni, mint korábban. 

Elvileg előrelépést hozhat az újrahasznosítási arány növelése, amellyel legalább a környezetünkbe kerülő műanyag mennyiségét lehetne csökkenteni. Kérdések azonban itt is felmerülnek, hiszen több mint lehetséges, hogy az újrahasznosított műanyagból készülő eszközök sokkal jobban morzsolódnak, mint az újonnan előállítottak. Vagyis úgy tűnik, egyelőre nincs igazán vonzó opció. Bizonyos területeken javíthat a helyzeten a biológiailag lebomló műanyagok használata, vagy éppen a műanyagszemét hőerőművekben való felhasználása is. Ezzel ugyanis ki lehet nyerni a kőlaj-alapanyagban rejlő energiát, miután a műanyagok döntő százaléka kőolajból készül.

Történtek kutatások arra nézve is, hogy mivel lehetne helyettesíteni az egyre rosszabb hírnévre szert tevő műanyagokat. Hollóczki Oldamur szerint például lehetne opció az alumínium használata, ám ez többször annyi energiát igényelne, mint a műanyaggyártás, aminek megint csak költségnövelő hatása lenne: felhajtaná az árakat és csökkentené a fogyasztást. (Hasonló költségnövekmény várható a műanyag palackok üvegre váltásánál is, mert a feldolgozásból adódó energianövekmény itt is hatalmas.)

A nem éppen egyszerű dilemma megoldásához Hollóczki Oldamur szerint először 

Ha ezekben a kérdésekben tudományos konszenzus alakul ki, célszerű a szabályozás területén is lépni. 

Trójai faló a kapuk előtt

A kutatások alapján a nano- és mikroműanyagok alapvetően négy kockázatot hordoznak:

1. Ha kölcsönhatásba lépnek a szerveinkkel vagy szervezetünk molekuláival, befolyásolják a működésüket.
2. Ha van mellettük műanyagrészecske, akkor a szájon át szedett gyógyszer hatása lecsökkenhet, mert megkötődik a műanyag felületén és nem vagy lassabban szívódik fel a szervezetünkben.
3. A műanyag felületén koncentrálódó antibiotikumok jelenlétére reagálva rezisztens baktériumok alakulnak ki a környezetében.
4. Ha a felületén található egyéb anyagokat – például a gyógyszermolekulákat megkötő mikro- és nanoműanyagokat – megesszük, e vegyületek a szervezetünkben lerakódnak, valamilyen nem kívánt hatást váltva ki. Ezt trójaifaló-hatásnak hívják.

A potenciálisan nagyobb veszélyt hordozó műanyagok kiszűrésében használható eszköz lehet az a virtuális számítási módszer, amelyet a nanoműanyagok és a gyógyszermolekulák kölcsönhatását vizsgáló kutatások során dolgoztak ki. Ez ugyanis nagy pontossággal képes megjósolni, hogy melyik műanyagfajta milyen erősen köti meg a vegyületeket.