BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A balkáni üzemzavar hatását megúsztuk, az áram árának újabb nagy kilengését már nem

Észlelhető volt, de nem okozott bajt a magyar áramrendszerben a múlt pénteki nagy balkáni üzemzavar. Viszont több mint hatszoros árkülönbség is volt hétfőn napon belül a magyar áramtőzsdén a piaci egyensúly ingadozása miatt.

A Mavir rendszerirányítói is észlelték természetesen a múlt hét pénteken a négy balkáni országban történt üzemzavart, de az semmilyen negatív hatással nem volt a magyar villamosenergia-rendszer működésére – válaszolt a Világgazdaságnak a társaság.

A balkáni üzemzavar nem okozott bajt a magyar áramellátásban / Fotó: Horváth Lilla

Lapunk azt is megkérdezte a rendszerirányítótól, hogy a balkáni üzemzavar alatt nem sérült-e a hazai áramellátás biztonsága, szükség volt-e valamilyen beavatkozásra, illetve kellett-e valamiben segíteni a szomszédos rendszerirányítót.

Mint megtudtuk, az üzemzavar alatt a hazai villamosenergia-rendszer biztonságban volt, azaz a Mavir rendszerirányító mérnökei figyelték a helyreállítás folyamatát, kapcsolatban voltak az érintett rendszerirányítókkal, és felkészültek egy esetleges segítségnyújtásra. 

„Részünkről semmilyen beavatkozásra nem volt szükség a magyarországi ellátásbiztonság fenntartása érdekében, és a szomszédos, érintett rendszerirányítók sem kérték a segítségünket az egyensúly helyreállításához” – közölték.

Ennek oka az lehetett a társaság szerint, hogy bár az üzemzavar a szomszédos rendszerirányító, a horvát HOPS területén volt, de a magyar határtól távol, így a hálózati áramlások és topológia miatt a magyarországi villamosenergia-rendszert nem érintette. Operatív időtávon a piaci folyamatokra sem volt hatással. A napi kereskedési adatokat elemezve sem tapasztalt a Mavir semmilyen kilengést vagy rendkívüli kereskedelmi tranzakciót.

Bő hatszoros hazai áramárkülönbség borzolta a kedélyeket, szélsőségek a német tőzsdén

Hétfőn megint elképesztő mértékben eltávolodott egymástól a villamos energia iránti kereslet és a kínálat a magyar áramtőzsde, a HUPX másnapi kereskedésében. Az árgrafikon ismét felvette a kereskedők által nagyon károsnak tartott kacsagörbének nevezett alakot. A kacsa hasa – az ármélypont – az erősen napsütéses, túlkínálatos órákban megawattóránként 79 euró alá süllyedt, majd a grafikon a kacsa fejét rajzolva feje 502 euró fölé szökött. Ez napon belül több mint hatszoros különbség. Aligha könnyíti meg a kereskedők, végső soron pedig a felhasználók életét. Tegnap (kedden) volt olyan reggeli óra, amelyben rekordszintre, 2325,85 euróra ugrott az áram spot ára a német EPEX tőzsdén. A folytatás még durvább volt: néhány órával később negatív lett az ár. Ez történelmi eseménynek számít.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.