BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
mbh
otthonfelújítási program

Rástartoltak az új otthonfelújítási programra

A július elsején indult új otthonfelújítási program első tapasztalatai azt mutatják, hogy a nagy érdeklődést követően, voltak akik már kitöltött dokumentumokkal mentek a hitelügyintézőhöz. A programban igényelhető a szigetelés, a nyílászárócsere, a meleg víz és a fűtési rendszer korszerűsítése.

Már az otthonfelújítási program indulása előtt is jelentős érdeklődést tapasztaltunk az ügyfelek részéről, ami az indulás után csak tovább fokozódott – mondta Florova Anna, az OTP Bank lakossági hitelezésért felelős ügyvezető igazgatója a Portfólió Checklist pénteki adásában.

Rástartoltak
Rástartoltak az otthonokat korszerűsítő programra, Fotó: Kállai Márton/Mediaworks

Az érdeklődők az első hullámban tájékozódási és információgyűjtési céllal fordultak a pénzintézethez, főként a feltételekről és a felújítási lehetőségekről érdeklődtek. A pontos információk birtokában pedig elkezdtek lépéseket tenni az igénylés felé, de volt olyan ügyfél, aki már teljes kitöltött dokumentációval érkezett.

Az új támogatás sok mindenben más, mint a 2021-es otthonfelújítási program, a 108 milliárd forintos keretből Budapestre legfeljebb 6 milliárd forint jut. A keretösszeg 2025 év végéig áll rendelkezésre, de egyes felújítási típusok esetén korábban is kimerülhet.

A támogatást négy fő korszerűsítési típusra lehet igénybe venni:

  • szigetelés,
  • nyílászárók cseréje,
  • használati meleg víz rendszerek korszerűsítése, valamint
  • a fűtésrendszer korszerűsítése

– mondta az ügyvezető.

Az utóbbi két kategória önmagában nem, csak hőszigeteléssel vagy a nyílászáró cseréjével együtt igényelhető. A Portfólió Checklist műsorában nyilatkozó hitelezési szakértő kiemelte:

gázkazán cseréjére 2024 év végéig van lehetőség, erre a célra 20 milliárd forint áll rendelkezésre.

A program előírásai szerint a felújításoknak legalább 30 százalékos energiamegtakarítást kell elérniük, amit előzetes és utólagos felmérésekkel kell igazolni. 

Az energetikusok pontos javaslatot tesznek a szükséges anyagokra és munkálatokra. Ha az ügyfél követi azokat, akkor garantálható a 30 százalékos energiamegtakarítás.

A banki vezető, a tapasztalatok alapján arra is felhívta a figyelmet, hogy:

megfelelő tervezéssel az ügyfelek általában jóval magasabb megtakarításokat is elérhetnek, mint a minimálisan előírt 30 százalék.

A 30 százalékos megtakarítás elérése kulcsfontosságú: annak hiányában ugyanis mind a támogatást, mind pedig a kedvezményes hitelrészt vissza kell fizetni, ami folyamatban lévő, vagy befejezett beruházások esetén fájdalmas tud lenni – fogalmazott Florova Anna a Portfólió Checklist adásában.

A szaktárca egy ábrában összefoglalta az alapvető információkat.

Az európai uniós társfinanszírozású program jóvoltából legfeljebb 20-22 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések. A keretösszeg 108 milliárd forint. Egymillió forint önrész mellett maximálisan 6 millió forintos támogatás vehető igénybe, amelynek fele kamatmentes hitel, másik fele vissza nem térítendő támogatás. A hitel és a támogatás 50-50 százalékos arányától el lehet térni a járás fejlettségi szintjétől, valamint a pályázó jövedelmi helyzetétől függően, de a vissza nem térítendő összeg nem haladhatja meg a 3,5 millió forintot.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.