BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Offshore,Oil,And,Gas,Wellhead,Remote,Platform,Which,Produced,Raw

Nem kell még több gáz Románia felől

Kibővítette volna a Románia felőli gázimporthoz szükséges kapacitásokat a két ország gázrendszer-üzemeltetője, de kiderült, hogy felesleges: nincs akkora piaci érdeklődés a lehetőség iránt, hogy érdemes lenne belevágni. A kereskedők ugyanis már évek óta hiába várnak a romániai gáztermelés belendülésére, mostanra megcsappant a bizalmuk délkeleti szomszédunk ezzel kapcsolatos szabályozási rendszerében. Cikkünket kiegészítettük.

A piaci szereplők nem jeleztek akkora érdeklődést a Románia felőli gázimport lehetőségének növelése iránt, hogy amiatt érdemes lenne kibővíteni a rendelkezésre álló kapacitásokat.

Románia
Románia hatalmas tengeri gázkinccsel rendelkezik/Fotó: omvpetrom.com

Emiatt – tájékoztatta ügyfeleit a két ország rendszerirányítója, az FGSZ Zrt. és a Transgaz S. A. – „a negatív gazdasági vizsgálattal egyidejűleg az érintett inkrementális kapacitásaukciókat lezárjuk, illetve töröljük.” Az igényfelmérés a csanádpalotai határkeresztező pontra vonatkozott, amelyet bővített eljárás keretében folytattak le három különböző kapacitásszintre.

A kötelező érvényű ajánlatokat a 2028–2038 közötti időszak gázéveire kérték be, eszerint, ha lett volna megfelelő érdeklődés, 2028 végére biztosan megnövelték volna a behozatali kapacitásokat.

Kérdés, vajon miért nem akartak érdemi kapacitásokat lekötni a gázrendszerek használói egy olyan szállítási irányra, amelyen az orosz gázt továbbító török–bolgár útvonaltól függetlenül is lehetne importálni, illetve, amelyen közvetlenül Romániából is behozható román gáz. Nem kizárt, hogy

  • elégedettek a Török Áramlatról Bulgárián és Szerbián át történő szállítással,
  • hogy a továbbiakban nagyobb mennyiségű LNG importtal kalkulálnak Horvátországon keresztül,
  • bíznak az Ausztria felőli Nyugatról küldött bármilyen eredetű importra,
  • és nem tettek le az Ukrajnán keresztüli tranzit fennmaradásáról annak ellenére sem, hogy az arra vonatkozó ukrán–orosz szerződés az év végén lejár. (A hivatalos nyilatkozatok szerint nincs terítéken a meghosszabbítása, a piaci mozgások alapján viszont vele kapcsolatban némi készülődés.)

Ez utóbbi kapcsán egyébként piaci mozgásoknál már többről van szó: Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerdán már arról beszélt, hogy Oroszország kész 2024 után is folytatni az ukrán területen keresztüli gázszállítást. 

Románia talán nincs kész a gázexport növelésére

A pangó kereslet vélhetően fő két okára azonban Balogh József energiapiaci szakértő mutatott rá a Világgazdaságnak. Eszerint Csanádpalotán át elsősorban a romániai Neptun Deep tengeri projekt gázát remélhetnénk, csakhogy a piaci szereplők már nem bíznak a romániai parlament, a romániai politikusok ezzel kapcsolatos lépéseiben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a romániai szabályozási kockázat nagyon magas, ezért senki nem akar több évre előre lekötni román–magyar importkapacitást.

Van elég gázunk

Ráadásul jelenleg Magyarországon túl sok gáz van. A Török Áramlat rendben működik, ha pedig valamilyen formában fennmarad az Ukrajnán keresztüli tranzit, akkor senkinek sem kell se a román gáz, de még a Horvátországon át érkező LNG sem. „Vagyis nem történt nagy meglepetés: egy magas szabályozási kockázatú országból Magyarországnak nincs szüksége extra földgázra, amíg a Török Áramlat működik, és amíg van esélye az ukrán tranzit fennmaradásának” – szögezte le Balogh József.

A hazai gázbőségre utal, hogy a napokban az Energiaügyi Minisztérium jelezte: az uniós ütemterv július elsejére 65 százalékos arányt ír elő a magyarországi föld alatti gáztárolók töltöttségére, de ezt már májusra sikerült túlteljesíteni. A jelenleg több mint ötmilliárd köbméternyi készlet a teljes kapacitás 78 százaléka. Még jobb a helyzet a fogyasztásarányos töltöttség alapján, mert az 50 százalékos hazai mutató a harmadik legmagasabb Európában, és több mint kétszeresen múlja felül az uniós átlagot.

Mindazonáltal van igény Románia felőli behozatalra

Fontos, hogy a tavaly októberben évi 2,6 milliárd köbméterre növelt romániai irányú beszállítás folyamatosan zajlik, és a héten lezárult éves aukciók során is jelentős igény érkezett a meglévő éves technikai kapacitásokra, egészen 2031/32-es gázévig. Ezzel párhuzamosan zajlott a román-magyar összekötő pont további, 2028 utáni bővítéséről a mostani, úgynevezett inkrementális aukció, amely a magyar oldalon mutatott ugyan némi kereskedői érdeklődést, de a Világgazdaság új értesülése szerint 

 a román oldal sikertelensége miatt zárult mindhárom meghirdetett szintre eredménytelenül.

 Így bár a jelenlegi felmérés értelmében nincs elégséges kereskedelmi igény a további kapacitás bővítésre, a meglévő technikai kapacitásokra az éves kapacitásaukción az igény továbbra is jelentős. 

Alternatív lehetőség a magyar gázpiacnak a TAG 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter két hete egyeztetett a transzausztriai földgázvezetéket (TAG) működtető vállalat vezetőivel, majd a szaktárca közleménye szerint a TAG-ot jó biztonsági tartaléknak nevezte Magyarország számára. A TAG-on keresztül eljuthat Magyarországra az Olaszországba érkező cseppfolyósított földgáz. Kitért rá, hogy a kormánynak a diverzifikáció nem a régi, jól működő kapcsolatoknak a feladását jelenti valami újért, hanem azt, hogy minél több forrás, minél több útvonal legyen elérhető. Magyarország földgázellátása jelenleg biztosított, nagyrészt a Török Áramlat vezetéken keresztül, de extra biztonságot ad, ha vannak más lehetőségek is. Az Olaszországból Ausztrián keresztül Közép-Európába vezető földgázvezeték épp ilyen lehet. Üdvözölte, hogy ezen az utóbbi időszakban ráadásul a tulajdonosok jelentős beruházásokat hajtottak végre azért, hogy délről északra, vagy, ha úgy tetszik, nyugatról keletre is szállíthasson gázt. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.