A TikTok közösségimédia-alkalmazást rendszeresen éri bírálat, amiért nem tesz eleget a fiatal felhasználók védelmében, a hamarosan érkező szülői felügyelet bekapcsolása ebben hozhat előrelépést – derült ki a cég szerdai közleményéből. A fejlesztés lehetővé teszi a kiskorúak szülei számára a gyerekek által megtekinthető tartalmak szűrését kulcsszavakon vagy bizonyos, a videóban elhangzó kifejezéseken keresztül. Ahogy nemsokára korlátozhatják azt is, hogy a gyerek mennyi időt tölthet el az alkalmazást böngészve, akár a hét egyes napjain más és más időtartamot engedélyezve. A funkció alapbeállításként 60 percben korlátozza a napi használatot, ennek feloldásához pedig jelszóra lesz szükség.
A képernyőidő szülői korlátozásának hatékony formájáról is kérdeztük dr. Koronczai Beatrixot.
Dr. Koronczai Beatrix klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, családterapeuta, az ELTE PPK Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, valamint az Addiktológiai Kutatócsoport tagja. Kutatói tevékenysége során elsősorban a serdülők és a fiatal felnőttek internet- és közösségimédia-használatát érintő kérdéseket, illetve a kép- és videómegosztó platformok hatását vizsgálja, főként a testképre vonatkozóan.
Mi különbözteti meg az intenzív közösségimédia-használót a függőtől?
Az intenzív használó tud kontrollt tartani, a függő nem. A függő elhatározhatja, hogy egy adott időpontban le fog ülni leckét írni, le fogja tenni a telefont vagy a tabletet, de képtelen rá. Ugyanígy eltervezheti, hogy lefekszik este időben, de még éjfélkor is ébren van, mert nem tud elszakadni a képernyőtől, és a közösségimédia-használata már a teljesítményére, a kapcsolataira is hatással van. Bár a közösségi média addiktív használata hivatalosan nem szerepel a mentális betegségek között, mint a videójáték használati zavara. A problémás használat kifejezés érzékelteti, hogy rengeteg átmenet van addig, amíg végül elérünk a függőségig. Van, akinek már okoz tüneteket a használat, mondjuk, károsodik a teljesítménye, vagy az emberi kapcsolatait elhanyagolja, esetleg nem alszik eleget, szorongások, depressziók lépnek fel, de a problémák még nem érik el azt a mértéket, hogy klinikai, pszichiátriai értelemben betegségről beszélhetnénk. Tehát a legszélsőségesebb állapotot nevezhetjük függőségnek, amikor a kontroll hiánya már annyira megnehezíti a mindennapi életet, hogy érdemes szakemberhez fordulni.
Mi jelenik meg előbb: a túlzott képernyőhasználat vagy egy mentális egészségi probléma?
Sok kutatás irányul erre a kérdésre, és általában vegyes eredmények születnek, így valószínűbb, hogy egy oda-vissza ható folyamatról van szó. Aki több szorongásos gondolattal, érzéssel küzd, az lehet, hogy könnyebben tölti az idejét a közösségi oldalakon figyelemelterelésként, érzelemkezelési stratégiaként. Ha valakinek tele a feje negatív gondolatokkal, akkor a közösségi oldalak pörgetése tűnhet a szórakozás, az önmegnyugtatás egyik formájának, főleg ha az illető olyan tartalmat fogyaszt, amely nyugtatóan hat rá. Viszont ez a megküzdési forma nem segít az igazi pszichés probléma kezelésén, inkább hosszú távon növeli a negatív érzések számát. Kutatások támasztják alá azt is, hogy egyes tartalmaknak (például a tökéletes testű embereket ábrázoló képeknek/videóknak) azonnali negatív hatása van a használók testképére, mert az ott megjelenő, irreális megjelenésű emberekkel összehasonlítják magukat. De csupán attól, hogy valaki használja a közösségi médiát, nem lesz testképzavaros, mert az innen jövő hatások csak egy szeletét jelentik például a serdülő lányok testképére ható egyéb tényezőknek, mint a kortársak befolyása vagy a család hatása. Ahogy a FOMO-jelenség (Fear of Missing Out – a „kimaradás” érzése) sem a közösségi média miatt alakul ki a fiatalokban. Ott is elsődleges a meglévő belső bizonytalanság állapota, a befogadás érzésének hiánya, amely miatt az illető próbálja a közösségi felületeken folyamatosan követni, hol vannak, mit csinálnak az ismerősei.
Melyik platform hordoz nagyobb kockázatot: az Instagram vagy a TikTok?
Függőség szempontjából a TikTok egyértelműen kockázatos, az egymás után elinduló videók folyamából nem könnyű kilépni. Az Instagram az a platform, ahol a serdülők a kapcsolatot tartják egymással, ez motiválja leginkább a használatát. Vannak, akiknek olyan mérvű problémát okoz ezek használata, hogy egyedül már nem tudják a rá szánt óraszámot csökkenteni, és szakember segítségére van szükségük, de a videójáték-függéssel küzdők (azaz leginkább a szüleik) arányaiban jóval többen jelennek meg a segítségkérők között.
Milyen személyiségbeli vonás, motiváció járhat együtt a közösségi média addiktív használatával? És előszobája lehet-e ez a drog- vagy alkoholfüggőségnek?
A saját kutatásom szerint annál a serdülőnél, aki érzelmileg labilis, hajlamosabb a szorongásra, a depresszióra, könnyebben alakul ki közösségimédia-függőség. A magas extraverzió szintén rizikófaktor, tehát azok a fiatalok is érintettek lehetnek, akik kifejezetten ingerkeresők, akiknek nagyon fontos a szociális interakció, a társasági élet. Akiknek biológiai hajlamuk van a függőségre, azoknál gyakori, hogy egyik függőségről a másikra váltanak, de nem mondanám, hogy a közösségimédia-függőknél a drog- vagy az alkohol-használat egy következő lépés lehet.
Mit tehet a szülő, ha úgy látja, a gyereke túl sok időt tölt telefonnal a kezében, és mennyi a túl sok?
Tinédzserek esetében ideálisan a teljes képernyőidő napi két-négy óra körül alakul, és ebben benne van az is, ha az iskolai feladatokhoz kell használniuk az internetet. Szülői szempontból nem a tiltás a járható út, hanem az egyezkedés. A serdülő és a szülő között párbeszédnek kell kialakulnia arról, hogy az egyik szerint neki erre miért van szüksége, a másik szerint pedig ez miért túlzás. Ha megszületik a belátás, és a serdülő elismeri, hogy például valóban romlottak a tanulmányi eredményei emiatt, akkor ott létrejöhet egy korrekt egyezség, amellyel mindketten elégedettek, és a fiatal motiválttá válik a változással kapcsolatban. A tiltás egyirányú út, amelyre a gyerek lázadással, ellenállással fog reagálni, amely a korából adódóan amúgy is jellemző rá. Alacsonyabb életkorban a szülői szabályozásnak nagyobb tere van, és könnyebben is fogadja a gyerek, hiszen a külső kontroll még erősebben jelen van az életében. Később azt várjuk, hogy a külső kontroll belsővé váljon, és már önmaga tudja szabályozni a viselkedését.
A közösségimédia-jelenlétnek van olyan része, amely a serdülők javára válhat?
Az online világ rengeteg kreativitásra ad lehetőséget, így a közösségi média is. Ahogy ott megjeleníteni önmagát egy fiatal, és erre „kívülről” rá tud nézni, az az identitás formálását segíti, amely serdülőkorban központi kérdés. Ki vagyok, milyen vagyok, hogy tudom magamat meghatározni? Ehhez rengeteg szereppróbálkozás kötődik, amelyhez segítség a másoktól jövő visszajelzés – akár ezeken a platformokon keresztül. Hogy reagálnak mások arra, ha ezt mutatom meg magamból? És ha azt? Tetszenek nekem az erre adott reakciók, vagy változtatni szeretnék? Mindez a fejlődésüket szolgálhatja.
Egy amerikai cikk felveti azt a lehetőséget, hogy tíz év múlva a telefonokra és a közösségi médiára úgy fogunk tekinteni, mint a dohányzásra, azaz káros szokásként – ez ön szerint elképzelhető?
Ez a párhuzam nekem azért sántít, mert a közösségimédia-használatnak vannak olyan kétségtelen előnyei, amelyek miatt szinte elképzelhetetlen, hogy a jövőben ne használnánk, míg ugyanez a dohányzásra nem igaz, illetve a dohányzáshoz kapcsolódó előnyök kiválthatók más, kevésbé káros szokásokkal.
