Az izlandi Reykjanes-félszigetről majdnem 300 bajba jutott bárányt próbálnak evakuálni a hatóságok. Az állatok napok óta nem jutottak vízhez és ennivalóhoz.
Január 14-én, vasárnap ismét kitört a vulkán az izlandi Reykjanes-félszigeten. A helyi Grindavik halászváros mellett hasadékok nyíltak a földön, az ezekből kiömlő láva pedig elöntötte a települést. A lakosságot még korában kimenekítették a városból, azonban a haszonállatokat magukra hagyták. Az Izlandi Állatjóléti Egyesület felszólította a hatóságokat, hogy a magukra maradt állatokat is hozzák ki a veszélyzónából – írta meg a Guardian.
Észrevettük, hogy az emberek mellett a drága munkagépeket mentették ki elsősorban. Az állatokat viszont ott hagyták a karámokban, miközben a települést elöntette a láva
– mondta az állatvédő csoport igazgatósági tagja, Anna Berg Samúelsdóttir.
A Föld több pontján tört ki egyszerre a vulkán – videóIzlandon és Indonéziában is vulkánkitörés történt vasárnap, egyelőre egyik helyen sem tudni halálos áldozatokról. |
Egy gazdának sikerült rávennie a hatóságokat, hogy menekítsék ki az állatait a kitörés előtt, akkor 30 bárányt mentettek meg. Az is kiderült, hogy a gazdának szinte harcot kellett vívnia a mentőkkel, hogy segítsenek neki.
Még körülbelül 270 állat lehet Grindavikban és környékén.
A birkák egy része a szántókon van, másik részük pedig a városban, karámokba zárva. Mind a két terület nagyon veszélyes, csak fokozott óvatossággal lehet kihozni a bajba jutott állatokat.
A vasárnapi vulkánkitörésnek egyelőre nincs igazolt halálos áldozata, de egy embert eltűntként tartanak számon.