BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Last minute kánikula, búcsúzik a nyár

Szerencsésen terveztek, akik erre a hétvégére iktattak be strandolást a programjukba, szombaton és vasárnap ugyanis az ország nagy részén remek, napos időre van kilátás, csak néhol alakulhatnak ki záporok, zivatarok, de a 30 fok feletti csúcshőmérséklet mellett ez még nem jelent igazi időjárás-változást. Nem úgy, hétfőtől, amikor új szelek fújnak, búcsúzik a nyár.

Ezen a hétvégén 34 fokos hőséggel búcsúzik a nyárias idő – írja a Köpönyeg.hu.

időjárás
Kánikulával búcsúzik a nyár / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Szombaton és vasárnap egyaránt igazi nyár lesz még, igazi strandidő.

Hétfőtől jelentősen megváltozik az időjárás

  • Nyugaton jelentős mennyiségű esőre van kilátás, 
  • a délkeleti szél sok helyen megerősödik, 
  • majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira vált, 
  • a hőmérséklet csúcsa 19 és 30 fok között alakul, 
  • a nyugati területeken lesz hűvösebb, 
  • míg a keleti határ mentén a legmelegebb.

A jövő hét lehűléssel folytatódik, kedden Keleten tartósan borult idő valószínű, 

estig további esővel, míg Nyugaton már naposabb idő várható. Az északnyugati és nyugati szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. A délutáni hőmérséklet a legtöbb helyen 20 és 27 fok között alakul, de északkeleten a csúcshőmérséklet 20 fok alatt maradhat az előrejelzések szerint.

Az eddig mért legmelegebb nyár volt az idei – és a kilátások sem biztatók

Ismét megdőlt a nyári melegrekord. A Copernicus Climate Change Service jelentése szerint soha nem volt még olyan meleg Európában, mint az idei nyáron. A hőséget az általános felmelegedés mellett az El Nino jelenség is fokozta.

Szerdán sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, azonban az északkeleti területeken és a Dunántúlon helyenként záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északnyugati szél több helyen megélénkül. 

Mérsékelten meleg idő várható, a hőmérséklet 24-25 fok körül alakul.

Csütörtökön a napi csúcshőmérséklet ismét megközelítheti a 30 fokot, országosan 24-30 fok között alakul, mert délutánig sok napsütésre van kilátás, majd magasra törnek a gomolyok, és egyre többfelé fordulhat elő zápor, zivatar. 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.