BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egész életükön át kínozza a betegeket a hosszú Covid – munkavállalás, társas lét, tanulmányok lehetetlenülnek el

Egy holland kutatás szerint a fiatalokat és a felnőtteket egyaránt kínozza a betegség hosszú lefolyású verziója. A hosszú Covidnak az élet minden területén letaglózó következményei vannak.

A hosszú Covid-szindrómában szenvedők nem tudnak teljes mértékben visszailleszkedni a társadalomba, a betegségből visszamaradt tünetek megnehezítik az iskolába járást, munkavégzést és a társas kapcsolatokra is hatással vannak – írta szerdán az NlTimes című holland hírportál a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kutatására hivatkozva. 

Covid,Xec,Variant,Test,,Omicron,Sub-variant,Ks.1.1,And,Kp.3.3
Covid
Rettenetes következményei vannak a hosszú Covidnak / Fotó: Shutterstock

Az élet minden területét befolyásolja a hosszú Covid

Az intézet felmérésében – amely során több mint 12 ezer 12 évnél idősebb embert kérdeztek meg – a tünetek között elsősorban a krónikus fáradtságot említik, kiemelve, hogy a hosszú Covidban szenvedők aránya ugyanolyan magas a gyerekek és a felnőttek között is. A megkérdezett fiatalok csaknem fele azt mondta, hogy a tünetek hatással vannak tanulmányaikra: 27 százalékuk kevesebbet jár be órákra, 20 százalék pedig vagy egyáltalán nem jár be vagy abbahagyta az iskolát. 

A felnőtt válaszadók 34 százaléka jelezte, hogy kevesebbet vagy egyáltalán nem dolgozik, 

további 12 százalék pedig arra utalt, hogy nincs munkája, amiben a kutatók szerint a hosszú Covidnak is része van. 

A fiatalok egyötöde, a felnőtteknek pedig a negyede emellett arról is beszámolt, hogy a betegség miatt kevésbé vagy egyáltalán nem tudják fenntartani kapcsolataikat családjukkal vagy barátaikkal, és ezt gyakran azzal indokolják, hogy egyszerűen nincs elég energiájuk társadalmi életet élni. És mivel kevesebb társadalmi tevékenységben vesznek részt, kevesebb emberrel is érintkeznek – fűzik hozzá a jelentésben. 

A megkérdezettek csupán kis hányada mondta, hogy a hosszú Covid kezdete óta szorosabbá váltak a baráti és családi kapcsolataik. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.