A beteggondozók gyakran áldozatokká válnak
A szellemi leépülésnek, azaz a demenciának ez a fajtája elsősorban az emlékezetzavar betegségeként vált ismertté, hiszen a tanulási nehezítettség először a rövid, később a hosszú távú emlékezés zavara, valamint az ehhez társuló figyelemzavar, számolási, olvasási, írási nehézségek fordulnak elő a betegség korai szakaszában.
Napjainkban Alzheimer doktor felismeréseinek jelentőségével egyre jobban szembesülnek az ilyen betegeket gondozó családtagok, ápolók, hiszen a legújabb felmérések szerint a legnagyobb gondot számukra nem a betegek feledékenysége, hanem a hallucinációkhoz, zavart magatartáshoz társuló kóborlás, pakolászás, nyugtalan magatartás, szóbeli és fizikális agresszivitás, a segítő ápolói magatartással szembeni ellenkezés okozza. Ezek a tünetek különösen a demencia középsúlyos és súlyos formáiban gyakoriak.
Azok a hozzátartozók, akik vállalják az Alzheimer-kóros családtagjaik otthoni ápolásának nehézségeit, gyakran felkészületlenül, szembesülnek ezekkel a problémákkal és tanácstalanok: nem tudják, kihez fordulhatnak segítségért, és hogyan oldhatják meg a zavart magatartással járó mindennapi helyzeteket. Feltehetően ez az oka annak, hogy igen gyakran a beteget ápoló személy hamarabb mutatja a testi és lelki megterhelés, kimerültség különböző jeleit és betegségeit, mint maga az ápolt beteg. Megfelelő segítség és időbeosztás hiányában sajnos így igen gyakran fordul elő az a helyzet, hogy a beteget ápoló személyt kell kórházba utalni, mivel a rá háruló ápolási feladatok súlya alatt összeroppan. Alvás- és hangulatzavar, szorongásos tünetek vagy éppen a krónikus stresszhez társuló szív- és érrendszeri betegségek jelentkezhetnek nála. Ezért értékelődik fel egyre jobban a ma már minden megyében és nagyobb pszichiátriai és ideggyógyászati osztályon működő, az Alzheimer-kóros betegek felismerésével, gondozásával és a hozzátartozók, ápolók segítésével foglalkozó memória-szakrendelések munkája.
Ma még sajnos nem ismerjük pontosan, hogy mi okozza az Alzheimer-kórt, de az utóbbi években már sok mindent megértettünk kialakulásával kapcsolatosan. Már igen korán, 10-15 évvel a betegség első észrevehető jelei előtt megindul bizonyos kóros fehérjék felhalmozódása a beteg agyában, amelyek aztán később fokozatosan megakadályozzák az idegsejtek működését. Ez a folyamat évtizedek alatt alattomosan, még bármilyen észrevehető klinikai tünet nélkül, az idegsejtek kapcsolatainak elvesztéséhez és sejtpusztuláshoz vezet a beteg agyában. Ennek a folyamatnak az egyik, a betegség felismerését segítő jele a koponya komputeres röntgenvizsgálatával is kimutatható agysorvadási mintázat. A skizofréniához hasonló tüneteket mutató Alzheimer-kóros betegek esetében a szellemi hanyatlás, leépülés sebessége jóval nagyobb, mint az ilyen tünetekkel nem produkáló személyeké.
Az utóbbi évek Alzheimer-kórral kapcsolatos vizsgálatainak egyik legfontosabb felismerése, hogy a betegek zavart, nyugtalan magatartása, a hallucinációk, az agresszív viselkedés vezet leggyakrabban az idős, otthon ápolt betegek kórházi beutalásához vagy idősek otthonában történő elhelyezéséhez. Megfelelő szakmai, orvosi segítség hiányában a betegek otthoni ápolásának kényszerű feladása jelentős anyagi megterhelést jelent mind az egészségügy, mind a családok számára, és ráadásul a beteg szempontjából is a legkedvezőtlenebb megoldásnak tekinthető. Ezért szentelnek ma már ilyen nagy figyelmet az Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatások a betegséghez társuló viselkedési tünetek megismerésének, kezelési lehetőségeinek javításának.
A betegeken is elvégezhetők az Alzheimer-kór felismerését segítő agyi képalkotó vizsgálatok, valamint az elhunytak agyában talált elváltozások elemzése révén ma már egyre jobban értjük, hogy mi áll a szellemi leépüléssel kapcsolatos időskori zavart viselkedések hátterében. Beigazolódott, hogy ezek a viselkedési problémák nem egyetlen agyterület működési zavarával kapcsolatosak. Az Alzheimer-kóros betegek zavart viselkedését, üldöztetéses, meglopatásos kényszerképzeteit, agresszív magatartását elsősorban a homlok-, halánték- és fali lebenyek idegsejtjeinek pusztulása és összeköttetéseik elvesztése okozza, a dopamin nevű idegi ingerületátvivő anyag kóros anyagcseréjével kapcsolatosan, de a tanulási funkciókban szerepet játszó acetil-kolin és a hangulatzavarok kialakulásáért felelős szerotonin és noradrenalin idegi ingerületátvivő anyagok arányainak eltolódása is szerepet játszik kialakításukban.
A viselkedési problémák kezelése szempontjából is nagyon fontos felismerés, amelyet a betegek hozzátartozóinak megfigyelései is megerősítenek, hogy még az Alzheimer-kór igen súlyos stádiumaiban is, amikor a betegek már nem képesek beszélni, magukat megértetni, vagy akár a környezetükben élő személyeket sem ismerik fel, de érzelmi reagálókészségük megmarad, szeretetigényük változatlan. A hozzátartozóknak, ápolóknak meg kell tanulniuk, hogy bár beszélni már nem lehet a betegekkel, az érzelmi szükségleteiket gesztusokkal, testi jelekkel csökkenthetik, mérsékelve a viselkedési zavarok kialakulásának rizikóját.
Mit tehet a hozzátartozó ilyen problémák esetén? Természetesen vagy szakorvoshoz, vagy a területi memóriaambulanciákhoz fordulhat. Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy a viselkedési tüneteket rögtön gyógyszerekkel kell kezelni. Nagyon fontos szempont, hogy a zavart viselkedés hátterében először a kiváltó okokat kell a szakorvosoknak felderíteni, és ez többnyire csak a hozzátartozók segítségével lehetséges. Az esetek többségében igen egyszerű, kézenfekvő kiváltó okok szerepelnek. A beteg környezetének, szokásainak hirtelen változtatásai, fájdalmak, lázas betegségek, felderítetlen vagy meg nem értett érzelmi és testi szükségletek lehetnek a viselkedési tünetek hátterében. Ezért is fontos, hogy a hozzátartozó, ápoló megfigyeléseivel segítse a memóriaambulanciák szakembereinek munkáját, hiszen a legtöbb időt az ápoló családtag tölti a beteggel, ő ismeri legjobban ezeket a rejtett okokat, amelyeket aztán a memóriaambulanciák szakemberei segítségével tud megszüntetni.
Számos vizsgálat bizonyította, hogy a megfelelő ápolói magatartás elsajátítása és sok apró, szakemberek által javasolt „trükk” alkalmazása igen sokat segíthet annak megelőzésében, hogy az Alzheimer-kóros betegek viselkedési problémái komolyabbra forduljanak, és kivédheti akár a gyógyszeres kezelés bizonyos formáit is. Ezeket a fortélyokat tehát optimális esetben el lehet sajátítani a memória-szakrendeléseken dolgozó orvosoktól. Abban az esetben, ha ezek alkalmazása után sem sikerül kielégítő változást elérni a beteg magatartásában, fontos tudni, hogy olyan új gyógyszerek is rendelkezésre állnak, amelyek sikeresen képesek befolyásolni azoknak az agyi jelátvivő anyagoknak a működését és arányát, amelyek szerepet játszanak a zavart viselkedés kialakításában. Az új érzelmi, viselkedési megközelítés, valamint a gyógyszeres lehetőségek akár kombinált alkalmazásával tehát megelőzhető a beteget gondozó személyek túlterhelése, kimerülése vagy annak veszélye, hogy az Alzheimer-kóros beteget otthonából kiszakítva kórházban, vagy idősek otthonába kelljen akár véglegesen is elhelyezni. A már súlyosan leépült Alzheimer-kóros betegek esetében sem pótolhatja az elfogadó, türelmes, megszokott otthoni légkört, szeretetet, személyre szabott ápolást egy-egy ilyen intézmény.
Annak ellenére, hogy a XXI. század csendes járványa, az Alzheimer-kór még számos kihívás, megválaszolatlan kérdés és nehézség elé állítja a tudósokat, orvosokat, hozzátartozókat, a probléma részét képező viselkedési tünetek kezelése terén ma már vannak megoldási lehetőségek.
A szerző egyetemi docens, az MTA doktora, Szegedi Tudományegyetem, Pszichiátriai Klinika, Alzheimer-kór Kutatócsoport
A betegség
Az Alzheimer-kór első leírója, Alois Alzheimer német elmegyógyász szakorvos már száz évvel ezelőtt, 1906-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a demenciáknak ez a világon és hazánkban is leggyakoribb formája több a skizofréniában is előforduló tünettel jár. Ezek: hallucináció, üldöztetéses, meglopatásos téveszmék, nyugtalanság. Akár agresszív viselkedéssel is járhat a betegség előrehaladottabb stádiumaiban.
