BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Júliustól emelkedik a csed összege

A csed a bruttó bér 100 százalékára emelkedik, így az édesanyák a gyermek fél éves koráig több pénzt kapnak, mint amennyi a fizetésük volt.

Elfogadták a parlamentben, így jövő év júliusától emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege.

A törvénymódosítás részletes indoklása szerint a csed összege a naptári napi alap, illetve a naptári napi jövedelem 70 százalékáról 100 százalékára emelkedik,

ezáltal az ellátásra jogosultak a szülési szabadság időtartama alatt a korábbi nettó keresetüknél magasabb összegű ellátást kaphatnak kézhez.

Az emelkedés a nettó keresethez képest abból adódik, hogy a csedből kizárólag személyi jövedelemadó-előleget vonnak, míg társadalombiztosítási járulékot az ellátás után nem kell fizetni, így ezek összege a gyermeket vállaló családoknál marad.

Fotó: Shutterstock

Novák Katalin korábban azt mondta, azoknak is emelkedik a csecsemőgondozási díj (csed) összege júliustól, akik már igénybe veszik a juttatást.

Novák Katalin ismertette: ha valakinek 2021 év elején születik gyermeke, és a csedet igénybe véve van otthon, júliustól rá is érvényes az új szabályozás. A csed a bruttó bér 100 százalékára emelkedik, így júliustól az édesanyák a gyermek születését követő fél évben több pénzt fognak keresni, mint amennyi azt megelőzően a fizetésük volt – mondta a miniszter. Novák Katalin hozzátette: ilyen lehetőség sehol máshol nincs a világon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.